Kötszerre írt sorok

1;

Nakahara Chuuya sose akart még ennyire részeg lenni.
A borosüveg már félig üres volt, Chuuya azonban még mindig úgy érezte teljesen józan. Sajnos. Kalapja homlokára csúszva pihent, ezzel korlátozva látását.  A szobában maxra volt tekerve a fűtés, aminek köszönhetően hosszú haja tarkójára tapadt. A meleg, állott levegő és félhomály ellenére is éber volt. Nem akart elaludni. Hátha visszajön. Vagyis nem. Reméli, sose jön vissza. A bort is azért nyitotta, hogy ünnepeljen. Véletlenül sem azért, hogy reménykedve a különlegesen jó italban teljes semmibe merüljön, és elfelejtsen gondolkodni. Idegesen túrt bele hajába, és töltötte újra poharát. Egyben lehajtotta, még soha nem ivott ilyen kétségbeesetten. Pár perc múlva az üveg már teljesen üres volt. Kezdett fáradni. Sajnos továbbra is józanon. Félt, hogy rémálmai lennének, ha elaludna. Nehézkesen felállt, hogy szerezzen magának egy pohár hideg vizet. Ahogy a hideg folyadék felébresztette, a tények még tisztábbnak tűntek. Kezdte megbánni. Elment. És még el sem köszönt. Az utolsó dolog, ami kettőjükkel történt teljesen átlagos volt. Csak egy egyszerű küldetés. Semmi jel arra, hogy nem fognak többé találkozni. Otthagyta. Gyűlöli ezért. De csak ezért. A szemhéja valahogy mégis elnehezült, és az asztalon végezte horkolva.

Hasogatott a feje ahogy kinyitotta a szemét. Álmosan ásított, egyet majd körülnézve konstatálta, hogy még mindig a bárban van. Már csak pár ember ült ott, a zene pedig csak halkan szólt. Ösztönösen oldalra nézett, hogy Dazait leordítsa amiért az nem keltette fel, de nem volt ott senki. Igaz is. Egyedül hagyta. Rosszkedvűen állt fel, hogy kocsijába ülve hazautazzon, hogy aztán az éjszaka további részét is ivással és alvással töltse. Csakhogy valami nehéz landolt a földön. Meglepetten pillantott le, hogy egy régi, bő fekete kabátot találjon ott. Ismerte. Persze hogy ismerte, annyit bámulta, nehéz lett volna nem. Összezavarodott. Egyetlen gondolat volt tisztán a fejében. Itt járt.
Az ajtó hangosan csapódott ki, ahogy gyors léptekkel sietett a kocsija felé. Mióta utoljára kint járt esni kezdett. Haja és ruhái teljesen vizesek voltak már, de nem törődött vele.
Meg kell találni
Idegesen babrált a kocsikukcsal, de mikor éppen egy apró hangot adva kinyílt, hangos robbanás rázta meg a levegőt, és pár métert hátra is repítette. Az erejét szerencsére időben aktiválta, így a törmelékek teljesen elkerülték. A térdére érkezett, bele egy óriási pocsolyába. Mire felkapta a fejét a kocsija lángokban állt, és nem volt ott semmi. Sehol nem volt semmi. És senki.
Chuuya eddig sose érezte magát egyedül
Nakahara Chuuya még sose sírt, most torka mégis száraz volt az üvöltéstől, szeme előtt a világ homályosnak tűnt a könnyek mögül, és a fájdalom valami olyasmi érzést keltett benne, amit eddig soha semmi.
Nakahara Chuuya egyedül volt