Közös titkunk

6. Fejezet

Viki szemszöge

Lefagytam, a lábaim a földbe gyökereztek. Azt éreztem bármelyik pillanatban elájulhatok. Szédülni kezdtem ahogyan a velem szemben álló nőt néztem. A korábban elhangzott szavai csengtek a fülemben. Úgy éreztem mint akinek megragadték a szívét és egész egyszerűen, könyörtelenül kifacsarták.

– Sajnálom, hogy ezt hallanod kellett. - sóhajtott

– Miért hazudsz? - kérdeztem fátyolos tekintettel

– Nem hazudok Viki. - húzta össze szemöldökét

– De, de hazudsz. Félsz, hogy ha teret adsz neki akkor valami elbaszódik.

– Viki, én...

– Tudom, hogy ijesztő és hihetetlen, de lehetnék boldogok. Ott hagyhatnád Robit, és összeköltözhetnénk. Együtt vacsoráznánk, és moziba járnánk, meg...

– Viki, kérlek...

– Nem, nem. Komolyan mondom, lehetnénk boldogok. Nem kéne ez a folytonos színjáték. - tártam szét karomat és könny áztatta szemeimmel néztem rá

– Értsd meg kérlek, amit mondasz az lehetetlen.

– Nem, nem az. Csak elég bátorság kell hozzá.

– Tudod jól, hogy ez nem így van. Én a tanárod vagyok, és kétszer annyi idős mint te, sőt több.

– De engem ez nem érdekel, és már amúgy sem leszel sokáig a tanárom. Májusban érettségizem, az már olyan közel van.

– Viki ezt nem lehet. Fogadd el kérlek. - mondta szinte már könyörögve – Mi sosem lehetünk egy pár, ezt te is tudod.

– Nem, ez nem igaz! - kiabáltam – Csak félsz.

– Viki...

Lassan közelebb sétáltam hozzá és két kezemet az arcára helyeztem. Könnyes szemekkel néztem a nő sajnálkozó szemeibe, majd hosszas szemkontaktus után megcsókoltam. De Eszter ezt a legnagyobb meglepetésemre nem viszonozta. Miután elhúzódtam tőle és ránéztem ő elfordította a fejét arcán még mindig a két tenyeremmel. Amit végül lassan levettem róla.

– Talán jobb ha mész. - mondta kerülve a tekintetemet

– Igen, igazad lehet. - szipogtam majd nyeltem egyet

***

Csütörtökön feldagadt. vörösre sírt szemekkel indultam a suliba. Fejemen kapucni, kezem farmer kabátom zsebében. Nem voltam túl jól, mély nyomot hagytak bennem a tegnapi beszélgetés részletei. Eszter persze azóta sem keresett, éppen ezért csak remélni tudtam, hogy benne is hasonló gondolatok merültek fel éjszaka.

Elhaladtam a pékség előtt melyben Tamara is dolgozott. Kissé lelassítottam és az üvegen át láttam a szorgosan dolgozó lányt. Nem vett észre, tekintve, hogy a fejét sem emelte fel. Végül aztán gyorsan tovább álltam. Nem akartam, hogy ilyen állapotban lásson.

– Szia. - köszönt Dávid amint leültem mellé az osztályteremben

– Hali. - vettem ki a fülhallgatót fülemből

– Mizu? Nem nézel ki túl jól.

Nem feleltem csak a fejemet ráztam.

– Eszterrel mi van?

Elkerekedett szemekkel ránéztem. – Észnél vagy, hogy felhozod itt a témát?

– Jó, bocs. Csak gondoltam érdeklődök.