A halál próbái - Elmebaj

1. Fejezet: Az Igazság

Egy héttel rögtön a baleset után nevelőszülőkhöz adtak. Egy 26 éves férfihez és egy 25 éves nőhöz kerültem. A Nevelőapám kikötötte, hogy bármilyen hangot hallok is nem szabad bemennem a szobájukba. Ez egy mindenen felülemelkedő szabály volt. Soha nem szeghettem meg.

Még, amikor kicsi voltam, nevelőszüleim kedvence voltam. Mikor sírtam ők megvigasztaltak, ha leestem a fáról és betörtem a kocsi ablakát egy téglával, még akkor sem szidtak le. Helyette megdorgáltak, ha kellett bevittek a kórházba. Sosem hagytak egyedül, és még a széltől is óvtak. Olyan volt mintha Ők lennének az igazi családom. Boldog voltam. De a jó dolgok sem tartanak örökké. Egy nap, úgy 13 éves lehettem mikor elkezdődött. Éles sikolyok a szüleim hálószobájából, csapódások, kiabálások. Aztán mindez egy hangos puffanással, és apám zokogásával véget ért. Amikor elkezdődött az elején minden éjjel rettegve aludtam el és féltem attól, ami abban a szobában történik. Féltem apámtól és féltem a bent zajló eseményektől. 1 éven át folyton folyvást az apámnak tett ígéretemre gondoltam.

- Kicsim ez fontos, kérlek, nagyon figyelj rám. Eljön majd az az idő mikor már anyukád nem lesz önmaga. Megpróbál kísérleteket tenni bizonyos dolgokra- mondta sokat tudó hangom. Persze tudtam, hogy ennél többről van szó, de nem mertem kérdezősködni, így csak hallgattam. Mikor valami fontosat mondott bólogattam és azt kívántam magamban bár ne velem történne ez az egész. 13 éves fejjel azért sok mindent mond és gondol az ember. Így talán érthető miért gondoltam arra, hogy az anyám megőrült. Mintha a számból vette volna ki a szót.

- És kérlek, ne gondold azt, hogy a mami megőrült, rendben kicsim? - bólintottam és kimentem a szobából. Mielőtt kiléphettem volna a küszöbön megkérdeztem:

- Hol van anya? - néztem rá kérdő tekintettel. A szemében hirtelen szomorúság tükröződött, de ahogy jött úgy el is múlt, mintha elfújta volna a szél.

- Vacsorát főz, a konyhában – felelte- menj, már nagyon várja a segítséged. Tudod nélküled nem boldogul. - kacsintott egyet és átkarolta a vállamat – megkérhetlek, hogy anyunak ne szólj a mi kis beszélgetésünkről?

- Persze apa, de miért kéred ezt tőlem? – kérdeztem ostobán.

- Mert így a legjobb. Most pedig spuri anyuhoz! – felelte mosollyal az arcán. Persze ez a mosoly cseppet sem volt örömteli. Inkább meggyötört. Így aztán jobbnak láttam nem kérdezősködni. Tettem, amit apa mondott. De mikor éjszakánként hallottam anya sikolyait már nem tudtam mitévő legyek. Egy évig bírtam. Egy év, ami rengeteg idő. Minden nap minden estéje ugyanúgy már-már gépiesen telt. Ébredés, reggeli, suli, ebéd, tanulás, sikolyok. Szóval elhatároztam, hogy Gimnáziumba fogok járni és kollégista leszek. Mivel az osztályban a második legjobb tanuló vagyok, nagy az esélye annak, hogy felvesznek egy gimnáziumba, ami lehetőleg olyan messze van, az otthonomtól amennyire csak lehet. Így hát tettem egy elhatározást. Úgy 100 éve, nyithatott a Holy Serpent. Senki nem beszélt róla tulajdonképpen. 100 év elteltével logikus lenne, hogy megkérdezel egy tanárt, egy diákot vagy bárkit a környezetedben, tulajdonképpen milyen akadémia is a Holy Serpent, vagy mit tanulnak az oda járó diákok, tudnak válaszolni. De ez korántsem így van. Mivel ez az iskola a legrettegettebb mind közül. Nem azért félnek, mert tudják, mi zajlik ott, hanem azért, mert nem tudják. Aztán ahogy teltek múltak az évek az iskoláról egyre kevesebben érdeklődtek. Nem beszélt, és nem is kérdezősködött többé senki róla. Mintha az emberek elfeledték volna azt a félelmet és rettegést, amit az iskola megalapításakor éreztek. Senki nem tudott a Holy Serpentről semmit. Azt, hogy milyen diákok járnak oda, miért ilyen titokzatosak is valójában. Az iskola alapítójáról, akinek a nevét az iskola ma is viseli, az emberek csak annyit tudtak, hogy egy szélhámos bolond volt, akit később diliházba zártak. Legalább is mindenki így emlegette. Azt, hogy valójában ki is volt, senki nem tudja. Mivel Szentté avatták, gondolom akkor nem lehetett rossz ember. Az akadémia Budapesttől távol, Anglia nyugati határán helyezkedik el. Az iskola területét nagy vaskapuk veszik körül. A bejáratot két fegyveres őr figyeli. Persze mindenkiben felmerül, miért őrzik fegyverrel a bejáratot, és tulajdonképpen az egész iskolát. Nos, ezt még én sem tudom. Viszont nem annyira felejtették el az iskolát, mint reméltem. Minden évben, a tanév elején, az első holdtölte utáni estén kezdődnek el a „próbák", olyan ember számára, aki van olyan merész és hülye, hogy az iskola tanulója akarjon lenni. Nos, ezeket a „próbákat" az iskolában szokás megrendezni. Mindazok az emberek, akikben van egy kis bátorság, vagy csak tetteti, mert bizonyítani szeretné a kemény fiút vagy lányt, jelentkezik. A próbákat sosem az iskolában kezdik, hanem minden iskolába ellátogat egy-egy illetékes tanár, és egy egész napig figyeli a gyerek sereget, magyar és matek órákon, de testnevelésen különösen éberek. Figyelik a testfelépítésünket, és nézik, hogy milyenek a reflexeink és a logikánk. Ilyenkor a tesitanárok összeállítanak, egy különleges órát. Általában a küzdősportok közül válogatnak. Tavaly és az azelőtti években nem kellett félnem. Utáltam, ha úgy kémlelnek, mint egy kísérleti bárányt ezért arról a napról a szüleim örömmel kivettek, mivel, ha valakit elég tehetségesnek találnak, akkor nem érdekli őket, hányadikos is vagy valójában. Ezután, akit elég tehetségesnek találnak ahhoz, hogy bejusson az iskolába, az részt vehet a próbákon. Előtte egy orvosi szűrésen, és akik nem eléggé egészségesek, vagy rendellenességet találtak, szóval valami furát, azok kiesnek. Ez az első próba. Mi nem nagyon tudjuk befolyásolni az egészségi állapotunkat, így ez az egyetlen próba, amit nem lehet manipulálni. Az összes többit, bírók, szakértők és Isten tudja, kik figyelik és ellenőrzik. Akit csaláson vagy manipuláción kapnak, az számára vége a küzdelemnek. Összesen 6 próba van. A jelentkezők száma nem éppen kevés, de nem is sok. Viszont annak ellenére, hogy az iskolának nem éppen van jó híre, elég sokan jelentkeznek, viszont csak az igazán odaillő és a tényleg tehetséges diákok kerülhetnek be. Az apám szerint, több a Holy Serpenthez hasonló iskola is van. Viszont azon iskolák, nem bírnak akkora befolyással. Hogy mindezt honnan tudom? Mert hosszas faggatózás után végre elárulta. Olyan szenvedéllyel mesélt mindezekről, hogy felmerült bennem a kérdés vajon ő is szeretett volna oda jelentkezni, de az apja nem hagyta. Szerintem nagyon valószínű, hogy így van, és mivel nekem mindig is kíváncsi volt a természetem így hát rátértem a lényegre.