Éber álmok

)(

    Csönd volt, mozdulatlanul feküdten a takaró alatt, vagy éppen azon... Fáradtan bámultam a semmiséget, ami lassacskán színpaddá vált.
Itt én voltam a mindenség, az ijesztő, kínos mindenség. Ami elnyomott, de izgalmassá tette napjaimat. Bármikor beengedett, jelenléte mindig mellettem settenkedett, talán fogva tartott.
     Tudtunk egymásról, túl sokat tudtunk. Ismerte a fájdalmaimat, nagyot ütött. Mégis ez tartott életben, de nem a világban.
Valahol máshol, ahol befogadott, de ott a külvilág jelenléte hangtalan.
Néha táncra kért, vagy harcra, éppen egy kalandra. Aminek végét tudtam, talán ezt akarta.