Megkésett gyermekkor

14. kanál

Baekhyun szinte rohant haza, maga sem tudta pontosan miért, de kissé megijesztette Chanyeol üzenete, amit még délután kettőkor küldött neki. Azóta pedig nem volt hajlandó válaszolni.
Fejében a legrosszabb képek éltek, rosszul lett, leégett a ház, kidobták őket, vagy ellopták mindenüket.
Ahogy az épülethez ért, legalább nyugtázta magában, hogy nem égett az rommá. Legalább ez. Chanyeol 5 perce ráírt, így ő is élt, szóval már csak reménykedett, hogy nagy baj nem lehet.

- Na végre! - fogadta őt a magas, mire szemforgatva bújt ki cipőjéből.
- Mi történt? Baj van?
- Nem! - vigyorgott, és izgágasága teljes mértékben megnyugtatta Baekhyunt. - Gyere, imádni fogod!

Ahogy belépett a nappaliba, egy fekete gombolyag rohant a lábának, mire lesokkodva állt vagy egy percig. A kutya vidáman rohangált mindenfelé, a magas ölébe szinte belevetődött, ahogy a kanapéra ült.

- Mi ez?
- A kutyánk.
- A mi? Honnan? Mikor? A tulaj?
- Nyugi, mindent elintéztem és megoldottam. Toben a neve, egy kartondobozban találtam, amikor mentem reggel dolgozni, és nem tudtam otthagyni. Felhívtam a tulajt, és megengedte, hogy maradjon, feltéve egy kis szerződés módosítást. Elvittem állatorvoshoz, minden rendben van vele, szóval, üdvözöld a családban.

Nem igazán jutott szóhoz, miközben gondolatok százai cikáztak a fejében. Mindig akart kutyát, de amíg kicsi volt nem engedték, utána pedig apja közölte, hogy ha hazahoz egy dögöt, akkor nem csak az állat, de ő is mehet a háztól. Más választás nem lévén, állat sose ment, ahogy pedig elszabadult otthonról, nem volt esélye rá, hogy örökbefogadjon. A koliba nyilván nem vihette volna, albérletet találni pedig ugyancsak nehéz lett volna állattal, így nem is gondolkodott ilyenbe.
Meg aztán nem is volt rá anyagi kerete. Egy állat rengetegbe került, ő pedig hiába kapott egész jó fizetést, nem igazán tudta volna kigazdálkodni, hogy mindenre jusson. Persze rakhatott volna félre kevesebbet - bár így sem sokat tudott - de az anyagi biztonság mindig fontos volt számára.
Most viszont itt volt ez a törpe cirkáló, aki úgy cseppent az életébe, mint valami csoda.

- Gyere már ide - ragadta meg Chanyeol a karját, és maga mellé húzta a kanapéra, mire a kiskutya rögtön átmászott az ölébe. - Bír téged, nézd, hogy csóválja a farkát.
- Nagyon cuki - makogta, miközben bizonytalanul ért hozzá. - Tényleg a miénk?
- Persze. Mivel én vittem le a dokihoz, így az én nevemre került, de ha szeretnéd átirathatjuk a tiédre.
- Szerintem ez tök felesleges - rázta meg a fejét. Rohadtul nem számított, hogy kinek a nevén szerepel, úgy is itt lakik velük.
- Viszont neked hoztam őt, te jutottál eszembe, amikor megláttam, hogy mennyire szerettél volna mindig kutyát.
- Mikor hangoztattam én ezt ennyire?
- Amikor iszol, elég beszédes leszel. Akkor sok mindenről mesélsz, aztán másnapra elfelejted.
- Ezt komolyan nem tudtad volna korábban megemlíteni? - sokkolódott le, belegondolva hányszor ázott el Chanyeol mellett az elmúlt években.
- Általában előjön egy titkos cuki éned, ami halál édes, így gondoltam nem vonom meg magamtól a cukiságod.
- Hülye - lökte meg. - Szóval Toben... - ölelte magához az apró kutyát. - Mennyi idős lehet?
- A doki szerint egy éves múlt. Azt mondta egész jó formában van, szóval szerinte nem volt utcakutya, csak nemrég szabadulhattak meg tőle.
- Szegény... milyen rossz lehet neki. Volt egy családja és most nincs senkije...
- De már van, szóval csak annyi a dolgunk, hogy jobbak legyünk, mint a nyomik, akik kirakták.
- Én nem értek a kutyákhoz.
- Szerintem megoldjuk a dolgot - borzolta össze Chanyeol a haját.