Runaway Girl

I. Reménysugár

Melegen sütött a forró, délutáni nap, a hegyek felől érkező szellő enyhén fujdogált. Míg a Momiji Középiskola tanulóinak többsége egységes, lármás tömegként kiözönlött az épületből, majd szétszóródtak, akár a pitypang szárnyas magvai; addig mások még a négy fal között ragadva szenvedtek, hőségtől és szabadulásvágytól fűtve.

Nahara, ahelyett, hogy hazaindult volna a távozó diákok hullámával, megvetette a lábát, mielőtt kilépett volna a kapun.

Ami először egy kósza gondolat volt, az mára megtörhetetlen, ismétlődő rítussá nőtte ki magát. Minden egyes alkalommal, mikor véget ért a tanítás és eljött a hazatérés ideje, megtorpant a kaput közrefogó méretes kőoszlopok között. Ez alkalommal is hezitált.

Szemközt autók surrantak el, a távolból néhol erősebb, máskor gyengébb széllökések érkeztek, amik belekaptak arcát keretező, rövid hajába, majd játékosan meglóbálták a sötét, egyenes tincseket. A nap fényei olyan szögben érték a jobbra magasodó kapupillért, hogy az komor árnyékot vetett a lány orcájára.

Mint mindig, most is két választási lehetősége volt: hazamegy avagy sem. A döntés sohasem volt könnyű, hiszen az esze és a szíve két ellentétes irányba húzta, emiatt pedig úgy érezte, bármelyik pillanatban szétszakadhat. Bal tenyerében szorongatott hátizsákja pántját most még erősebben markolta. A tartalmára gondolt. Tankönyveknek és füzeteknek már rég nem jutott benne hely, ehelyett ruhák, fogkefe, fogkrém, néhany kozmetikum, kedvenc üvegfigurái és a leginkább lényeges, egy zöld pénztárca, benne az összes megkuporgatott pénzével. Hetek, sőt, talán már hónapok óta cipelte ezt a terhet, hátha egy nap nem a szokásos utat választaná. Egyelőre ez még egyszer sem történt meg. Mindig szembesülnie kellett vele, hogy hiába érzi magában a késztetést a változásra, sosincs elég bátorsága ezt tettekké formálnia. És mint tudjuk, egy gondolat cselekedet nélkül puszta gondolat marad.

Váratlanul egy az eddigieknél lendületesebb, hevesebb szél söpört végig a tájon. Megcsapta Naharát az erőteljes lökés. Ahol csak tudott, belekapott a ruhájába, elsüvített a füle mellett, hajkoronáját az utolsó hajszálig a magasba dobta. Átbucskázott rajta, nem jelentett akadályt számára a törékeny alkat. De még ha nagyobb akadályokba is ütközne, azt is leküzdené, majd tovább folytatná kalandos útját. Ezt jelenti szabadnak lenni.

Talán mindvégig erre a jelre várt, ez lehetett a változás szele. A következő pillanatban kilépett az iskola területéről, és az eddigi önmagát meghazuttolva elindult balra. Abba az irányba, ami mindenhová, csak nem haza vezette.
Megtette az első lépést, a többi pedig már ösztönösen követte. Minden újabb lépéssel szíve egyre izgatottabb ütemet vert, alig észrevehetően, de szaporábban vette a levegőt. Nem tudta, emberileg lehetséges-e az ilyesmit megállapítani, mindenesetre ő teljesen úgy élte meg, mintha érezné a testét behálózó erekben a vére lüktetését.

A tétlen, bizonytalankodással teli hónapok emléke egy szempillantás alatt szertefoszlott. Átkelt az első zöldre váltó zebrán, és ezzel párhuzamosan megszaporázta lépteit. Szája vonala önkénytelen mosolyra húzódott. Oly rég óta várta már ezt a napot. Minden ébredéskor, suliba induláskor, az iskolapadban ülve, az ablakon át merengve, a nap végét jelentő iskolacsengő megkondulását várva, a haza vezető úton, majd végül elalvás előtt; csak a szökés gondolata járt a fejében. Most, hogy már sínen volt, saját vízióiban egy jobb élet reménye felé, eufórikus állapotba került. Félelmek, kételyek, és megbánás nélkül haladt előre, gondolatban pedig izgatottan tervezte a következő lépést.

Ha már sikerült így elszánnia magát, követnie kell a már kigondolt tervét. Ketyeg az idő. Az otthoniaknak nemsokára fel fog tűnni, hogy nem ért haza időben (ahogy egyébként mindig szokott). Nem hinné, hogy szülei rögvest a legrosszabbra gondolnának. Talán csak azt fogják hinni, egy barátnővel lófrál valahol a városban, vagy hogy hazafele menet megállt édességet vagy fagylaltot venni. Nem fognak egyből a keresésére indulni, tekintve, hogy eddig egyikük sem vette észre, hogy Nahara tankönyvek helyett túlélőcsomaggal járt iskolába. Nem mondott vagy utalt nekik soha semmi olyasmire, hogy meg akarna szökni. Ügyelt rá, hogy ne kotyogjon el semmit, ne viselkedjen szemmel láthatóan másképp, amivel gyanakvást ébresztene. Ahogy azonban egyre több idő telik el, a szülői ösztönöket alá nem becsülve, rá fognak jönni, hogy valami nincs rendjén. A cél az, hogy Nahara még ezelőtt sikeresen kijusson a városból.

A nap lassan belefolyt a késő délutánba, a városi nyüzsgés pedig a tetőfokára hágott. Nem is lehetett volna kedvezőbb a környezet egy olyan lány számára, aki éppen eltűnni készült. A nagy forgalom és a sok járókelő bekebelezte, így biztonságban érezte magát. Újabb gyalogátkelőt készült átszelni, egy olyat, ami a többsávos főutat keresztezte, ám a pirosra váltó gyalogos pálcikaember megakadályozta ebben. Türelmesen várt az út szélén munkából hazafelé tartó felnőttek, bevásárló anyák, és néhány kisiskolás társaságában. A túloldalon hasonló csoport verődött össze, akik között azonban egy ismerős arc is előbukkant, erre a felismerésre viszont a pillanat tört része alatt zuhamosan lecsökkent a testhőmérséklete. Eddigi mosolygós arckifejezése megdermedt, és csak remélni merte, hogy nem ütközött ki a rémület az arcára. Olyan volt, mint aki kísértetet látott.

Pedig a valóságban nem volt semmi kísérteties a szemközti barátságos idős hölgyben. A baj csak azzal volt, hogy meglátta őt. Nagy volt ugyan a távolság köztük, de Nahara egyszerűen tudta, hogy az imént találkozott a tekintetük, és az asszony felismerte. Ez rossz jel. Nagyon rossz. De egyedül csak magát hibáztathatja a történtekért. Elővigyázatlan volt, nem lett volna szabad ilyen óvatlanul és gondtalanul lófrálnia a nyílt tereken, ahol bárki felismerheti. A kezdeti siker élménye túlzott magabiztossággal ruházta fel, na meg persze be kellett ismernie magának, hogy nem gondolta át olyan alakosan ezt a szökés dolgot. Ezért most kénytelen lesz improvizálni.

Első gondolata az volt, hogy inkább kislisszol a tömegből és az út ezen az oldalán folytatja útját, de ha így hirtelen elmenekülne, azzal csak gyanút ébresztene. Ha valaki másról lett volna szó, nem érdekelte volna és már rég eliszkolt volna innen. Mivel Okada néni a szembeszomszédjuk, akivel kifejezetten jó viszonyt ápolnak, köddé válni rizikós lenne. Éppen elég rossz az, hogy meglátta, az meg aztán végképp, ha a szüleiben a kelleténél gyorsabban aggodalmat keltene.

Nem maradt több ideje gondolkodni, ugyanis a lámpa zöldre váltott. Az emberek rögvest megindultak, Nahara pedig egyetlen, legjobb megoldásként szorosan a nyomukba szegődött, és igyekezett úgy helyezkedni, hogy mire az öregesen, komótosan sétáló asszony közelébe ér, a környezőket emberi pajzsként használva, feltűnés nélkül továbbhaladhasson. Ahogy egyre közeledett a kritikus ponthoz, szíve a torkában dobogott. Minden létező istenhez imádkozott azért, nehogy észrevegye, és még csak véletlenül se szólítsa le. Ebben a felfokozott állapotában nem lenne képes egy természetes, épkézláb beszélgetésre, nemhogy megmagyarázni, miért nem hazafelé tart. Ha megszólítja, neki befellegzett.

Elhaladt mellette, és nem vette észre. A túlpartra érve nehezen, de megfékezte magát attól, hogy feltűnően gyors iramot diktáljon. Amikor már úgy érezte, kellően eltávolodott a veszélyforrástól, az iménti eseményből okulva bevetette magát a néptelen, szűkös, napfénytől és kíváncsiskodó tekintetektől elzárt mellékutcák egyikébe. Most már sokkal éberebben, elővigyázatosabban haladt. Amennyire csak tudott, távol maradt az emberektől.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire kiért a város szélére. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a tüdejét, arcába visszatért az élet és a kezdeti, csínytalan mosoly. Gyorsan átszökellt az utolsó betonúton, ami elválasztotta a zabolázatlan vadontól. Könnyedén átugrotta az alacsony, utat keretező korlátot, majd elkezdett futni a bokáját csiklandozó magas fűben.

Végre valahára igazán, önfeledten szabadnak érezte magát.

[ Ez lenne a sztori első kis "szösszenete". A nevek szerintem elég árulkodóak, de azért megjegyzem, hogy a történet Japánban játszódik, alapja pedig a japán mitológia egyes elemei lesznek. Ha érdekel a téma, vagy az irományom felkeltette az érdeklődésed, tarts velem. :3 ]