Segítségből Szerelem

otthon

Belépve a házba apa jött velem szembe, de jó.

-Ő is dug téged?- kérdezi apa a szokásos hűvösségével.

Azóta ilyen hogy megtudta hogy meleg vagyok. Lemondóan sóhjtottam és próbáltam higadtan reagálni.

-Nem apa, Oikawával semmi sincs köztünk, mellesleg Daichival se feküdtünk le egyszer se. Attól hogy meleg vagyok még nem teszem szét a lábam minden pasinak- fejeztem be a végét kicsit hangosabban mint kellett volna.

Rögtön utánna meg is érkezett a következményét. Egy erős pofont éreztem meg az arcomon.

-Mégis mit képzelsz hogy beszélsz?! Tud meg milyen hangnemben beszélhetsz velem! Az apád vagyok nem az egyik dugópajtid vagy pasid akárminek is hívod!- kiálltott rám.

-Mondtam már hogy eggyikkel se feküdtem le!- kiabáltam most már én is.

-Elég legyen, tünj a szemem elől amíg még jó kedvembe vagyok!

Elszaladtam a szobámba és rögtön magamra is zártam az ajtót. Utálok itthon lenni, bár ez nem mindig volt így. Régen jóba voltam apával de ez teljesen megváltozott amikor tudomást szerzett a "ferde hajlamomról". Anya elfogadott volna de nem volt esélye rá hogy megtudja, még általános iskolás voltam amikor meghalt. Nagyon beteg volt, az orvosok szerint nem sok esélye volt a túl élésre és végül vesztett.
De inkább hadjuk is ezt. Ledobtam a taskámat és már ösztönösen írtam volna Daichinak de aztán eszembe jutott hogy szakítottunk és hogy miért. Egy könny csepp folyik le az arcomon. Hiányzik anya, apa utál, Daichi megcsalt lehetne még valami ami ronthat a kedvemen? Mintha ez lett volna a végszó hirtelen csipogott egyet a telefonom.
"Hétfőn vagy kedden írunk matekból?" Kérdezte Asahi. Szuper még ez is. Gyorsan megírtam neki a választ ("hétfő") és eldobtam a telefont.
A párnámba temetve az arcom kezdetem hangosan sírni. Egy ideig nem hallog mást a sírásomon kívül majd egyszer csak megszólal a telefonom. Megnéztem ki az és mit akar de amikor megláttam nagyon meglepődtem.
"Jobban  vagy?" A névre pillantva megláttam hogy Oikawa az.
"Nem isgazán" válaszoltam öszintén.

Oikawa: "Sajnálom, szeretnél még beszélgetni valamelyik nap?"

Én: "jól hangzik, mikor?"

Oikawa: "holnap?"

Én: "oké akor holnap"

Az üzenetekre nézve elmosolyodtam. Végülis, Oikawa elég... kedves, na azt se hittem volna hogy valaha megfordul a fejemben ilyen. Eltettem a mobilom és már kicsit jobb hangulatban leültem matekot tanulni. Ezzel egész gyorsan megvoltam úgyhogy lementem enni. Mint általábon most sem volt főtt kaja úgyhogy gyorsan összedobtam valamit. Na igen amióta tudja a titkom  éppen csak a házból nem dobott ki. Nem érdekli ha valami bajom van, nem főzz rám, megvető pillantások amikor csak rámnéz.
Egy ideje már dolgozom, néha hétvégéket elválalok hogy tudjak pénzt keresni és minél hamarabb elmehessek. De mire összegyül az erre elég összeg még talán évek telnek el. De végülis idén ballagok és megyek egyetemre, a kolira csak elég lesz, nem? Na de mindegy is, inkább nem töröm ilyeneken a fejem. Gyorsan elmosogattam és már mentem is a szobámba.
A pizsomámat felkapva mentem tusolni. Igyekeztem nem gondolni semmire de ahogy engedtem magamra a vizet mégis eszembe jutott Daichi. A francba is... hol rontottam el?! Legalább nem előttem történt volna. Persze Michimiyat nem hibáztatom, nem tudhatta hogy együtt vagyunk... senki se tudta...
Elkezdtem inkább egy zene szövegén godolkozni és minél hamarabb végezni hogy ne erre gondoljak végre. Már unom hogy tele vagyok negatív gondolatokkal. Én hülye, mért pont Daichival kellett össze jönnöm? Mért pont belé kellet beleszeretnem? Sikerül majd úgy tenni a többiek előtt mintha semmi se történt volna? Mért kezdtem már megint ön marcangolásba? Mit kéne most tennem? Élvezni a szinglik életét? Keresni valaki mást? Ismerek olyan jó képű pasit aki nem itélne el? Hmm.... valaki jó képű, kedves... jaj ne. Mért Oikawa jutott eszembe?! Francba hosszú éjszaka lesz ez.