Let Me Love Him - hu [L.S.]

ONE

— Louis, egy kicsit vidd lejjebb a kezed a mellkasán! — Tettem, amit mondott. — Tökéletes! — Hallottam meg Niall, Ír barátom hangját a fényképezőgép kattanásai között.

A fények gyorsan villantak, a gép hangja apró tűként szúródott a fejembe, de a tökéletes modell arcom rezzenéstelen maradt.

— Készen is vagyunk. Csodásak voltatok! — Dicsért meg minket nagy mosollyal arcán.

Elköszöntem a lánytól és a csapattól, akivel a mai fotózás zajlott, majd elindultam az öltözőm felé. Épphogy felhúztam nadrágomat, amikor kopogtak az ajtón.

— Gyere! — Egy gesztenye barna hajú, klasszikus stílusú férfi lépett be. Mintás ingje alól egy fehér atléta virított. Szürkés-kék szemében kimerültség csillogott.

— Szevasz, haver! Ne haragudj az előbbi miatt! — Otthonosan elhelyezkedett a sötétbarna, kopott bőrfotelben. — Azt mondták, hogy minél közvetlenebbnek kell lenniük a fotóknak - sóhajtotta.

— Már megszoktam — Rántottam meg a vállam, majd felvettem egy felsőt is.

— Hát pont ez a baj! Nem kéne hagynod, hogy bábúként rángassanak! — Kézfejeit felemelte amolyan ,,látod, én megmondtam'' módon, majd egyből vissza is ejtette a karfára.

— Hé! Engem nem rángat senki. Maximum megfontolom a tanácsaikat és kivétel nélkül elfogadom őket — Védtem meg magam egyből.

— Ezt nagyon elszépítetted — Forgatta meg szemeit.

— Ehhez ma túl fáradt vagyok, Nialler. Inkább gyere, és együnk valamit! - A felszólításra már fel is pattant ülőhelyzetéből, és megindult az ajtó felé. Én csak mosolyogva ingattam a fejem és slusszkulcsomat megfogva indultam, mindig éhes barátom után.

Niallel három éve találkoztam, amikor Londonba költöztem és leszerződtettem ezzel a modellügynökséggel, amelynek mai napig foglya vagyok. Minden eseményre elkísér mint fotósom, legjobb barátom, vagy személyi rajongóm.
Nem nagyon dolgozok más fotóssal rajta kívül. Ha az adott magazin, vagy reklám cég ragaszkodik saját alkalmazottjához, de mostanra a nagy köztudotságomnak hála nem erőlteti semelyik se.

Nagyjából este tizenegy óra lehetett, amikor végre kellemes otthonom küszöbét átléptem. Kabátomat levetve, azzal a lendülettel indultam meg kanapém felé. Lábamat dohányzóasztalom tetejére hanyagul feldobtam, és a telefonomon lévő hírek sokaságai között kezdtem elmerülni. Válaszoltam pár üzenetre, utoljára pedig még megosztottam Twitter-en a gondolatot, amivel az ágyamban forgolódtam.

@Louis_Tomlinson:

Milyen szomorú, hogy néhányan azt hiszik én vagyok a báb és ők a bábmesterek.

-

Bocsi, hogyha nagyon szar lett. :(
Tisztában vagyok vele, hogy nem tudok írni, de élvezem kiélni a kreativitásomat haha.

Vigyázzatok magatokra! <3