Anyone (Jaywon) ✔️

Part 1

Zuhanok a sötétségben és nem tudok mit tenni ellene. Magam előtt csak a végtelen éjfekete semmiséget látom. Mikor már érezném, hogy zuhanásom tragikusan véget érne és találkoznék a földel, felriadok a rémálmomból, mely már napok óta kísért.
Felülök az ágyamban, levegő után kapkodva. Az inhalátorért nyúlok ami az éjjeli szekrényemen hever, közben megnézve az időt is. Hajnali negyed három. Ma ez már a második.

-Jól vagy Jungwon? -rontott be anya a szobámba, aggódó tekintettel. Valószínűleg a fulladozásomra kelt fel, és még volt benne annyi is, hogy megnézze jól vagyok e. Emiatt nagyon tisztelem. Egy éve ha vannak ezek a rohamok, de ő még mindig kitart mellettem.

-Persze. Aludj anya, nagyon korán van még.

Biztos? -kérdezett rá. Bólintottam egyet, majd visszafeküdtem az ágyamba arra a pár órára amim még maradt az iskola kezdetéig.

A tavaly történteket sajnos még mindig nem sikerült feldolgoznom. Minden egyes nap pánikrohamok és rémálmok kísértenek. A pszichológus csak annyit mondott, hogy idő kérdése. Na de mennyi idő? Mert ha ez hosszútávon így folytatódik, abba én bele fogok bolondulni.

A mai nap során másodjára riadtam fel, csak most az ébresztőm ricsajára. Komótosan kimásztam az ágyamból, majd kínkeservesen felhúztam a redőnyt. Ha tehetném soha nem húznám fel, de tudom, hogy muszáj.
Ahogy a fürdő tükrébe néztem elgondolkoztam azon, hogyan is fogok magamból embert varázsolni 10 perc alatt. Az őszintét megvallva ez a kérdés minden reggel felmerül bennem. Félretéve a gondolataimat kezdtem el fogat mosni, a szabad kezemmel pedig az összekócolódott hajamat próbáltam kicsit összerendezni, ezzel is időt nyerve. Azon, hogy nem lesz időm enni egyáltalán nem is idegeskedtem, mivel csoda ha eszek eleget, de ezt már a tesitanáromon át az osztálytársaimig mindenki megemlítette már. Pedig én nem tehetek róla, soha nem voltam valami nagyevő.

Miután úgy véltem felvállalható vagyok a táskámmal együtt leballagtam a konyhába, ott elraktam a szendvicsemet amit anya úgy tud, hogy mindig megeszek. Nem tudok emberek előtt enni, egyfajta szorongás fog el hogyha sok ember között kellene ezt tennem, így a szenya vagy a kukában, vagy egyetlen barátomnak, Jakenek a hasában végzi. Vele már nagyon régóta jóban vagyok, de csak a történtek után tudtam ennyire közel engedni magamhoz. Mondhatni amíg Hee velünk volt csak közös barátok voltunk akik Heeseung miatt tartották a kapcsolatot.

Mint ahogy mindig, most is az iskolába vezető távot sétálva teszem meg miközben a fülemből üvölt a zene. Az iskola viszonylag nincs messze, maximum tíz perc sétálva így elég hamar beérek. Az osztály nagy része már a teremben beszélget, Jake viszont még sehol. Leülök a közös helyünkre, ami az ablak mellett van, én pedig természetesen a belső székre ülök, mint mindig. Mivel a fülest nem vettem ki a fülemből a zene még mindig szólt, így azt sem vettem észre amikor barátom leült mellém. Csak arra rezzentem össze amikor megijesztett.

-Csak hogy figyelsz rám Jungwon. Itt üvöltözök neked vagy öt perce. -kicsi haragot véltem felfedezni a szemében, de ahogy ránéztem ez el is oszlott és inkább izgatottság vette át az idegessége helyét.

-Van valami pletyid Jake? -csak akkor szokott ilyen izgatott lenni, ha valami híre van.

-Túl jól ismersz már Wonie. -csak Heeseung hívott így. -Park Sunghoon és a haverja Jay a mi sulinkba jönnek át. El tudod ezt hinni?

-Jó Jake várj. Lassíts. Először is ki az a Park Sunghoon? -lehet hibát követtem el, hogy rákérdeztem, mivel úgy nézett rám, mintha egy idióta lennék. Nem tudok mit tenni, tényleg nem tudom kik ők.

-Te egy szikla alatt élsz vagy mi? Park Sunghoon hatalmas hírnevet szerzett magának még tavaly az instagrammon, amikor az a sminkcég felkereste és modellkedett nekik. Jay meg a haverja akivel néha posztol. -szinkronban a mesélésével tolta az orrom elé a telefonját, megnyitva a fiú fiókjával. Másfél millió követő, három követés. Ez a gyerek tényleg nem semmi mit ne mondjak.

-Érdekes. -nem nagyon tudtam rá mit mondani, sajnos tényleg nem tudom ki ő. De biztos jó arc, ha Jake azt mondja.

Mivel a termünkből nem nagyon szoktam kimenni, csak Jakey elmondása szerint tudom, hogy az iskola fenekestül felfordult a két srác miatt. Úgy viselkednek, mintha valami hatalmas híresség jött volna az iskolánkba, akivel úgy kell bánni mintha cirkuszi állat lenne. Undorodom az ilyen fajta emberektől.

-Megleszel? -kérdezett rá barátom már az iskola kapujában állva. Haza akart kísérni, de be kellett még mennie a munkahelyére elintézni pár dolgot, most meg úgy néz rám, mintha egy kislány lennék aki nem tud egyedül hazajutni.
Fél szemmel azért Sunghoonék fele pillantgatott, ahol elég sok diák összejött. Remélem Jake nem akarja őket majd így körbeugrálni.

-Persze Jakey. Menj csak nyugodtan. -mosolyogtam rá már amennyire a helyzet engedte mivel mindketten tudtuk miről van szó, ha felmerül a "megleszel" szó.
Még körülbelül fél évvel ezelőtt, amikor kezdett a barátságunk elmélyülni, volt egy komoly beszélgetésünk a lelki állapotomat illetően azután, hogy Jake észrevette rajtam a vágásnyomokat. Kötelességemnek éreztem elmondani neki mindent, ezzel magamat is meglepve. Soha senkinek nem tudtam könnyen megnyílni Heeseungon kívűl ezért lepett meg annyira hogy Jakenek könnyen elmondtam mindent. Ami még jobban meglepett aznap, hogy nem csak én ejtettem könnyeket. Talán Jakeyt a hatalmas szíve és önzetlensége miatt szeretem ennyire. Nem tudom, viszont az biztos, hogy ő ott van velem jóban rosszban.

Barátom egy keserű mosoly után elindult a másik irányba, én pedig csak néztem, ahogy alakja egyre távolodik tőlem. Megerőltetve magamat vetettem egy apró pillantást a másik társaság felé és arra lettem figyelmes, hogy Sunghoon elég feltűnően Jake után nézeget. Egy szúrós tekintettem díjaztam, amin a haverja egy jót nevetett. Hogy is hívták? Már a srác nevére sem emlékszem. Viszont a mosolya az szép, el kell ismerni.

2021.12.24.

Átírva: 2023.07.19.