Utódok Átírva [Befejezett]

8

Mal szemszöge

A szobámba ültem és pont Evie sminkelte az arcomat.
- Elég már! A végén még el ijesztem. Mondjuk úgy se lehet.
- Nyugi Mal. Anya előbb tanított meg sminkelni mint beszélni. Mindig felfelé húzd az ecsetet. Ezt mondogatta. - nevetett, majd abba hagyta, hisz elkészült a munkájával.
- Az enyém sose adott tippeket. És nővérem se volt, csak az idegesítő húgom.
- Ez mostmár máshogy van. Itt vagyok én. És a fiúk is. - ragadta meg a kezem. - Csak úgy járhatunk sikerrel ha egy család vagyunk. Anya morcos ha nem érvényesül az akarata. Lásd Hófehérkét.
- Félsz az anyádtól?
- Néha igen. - vonta meg a vállát. - Te?
- Csak szeretném ha büszke lenne rám. Annyira mérges amikor csalódnia kell bennem. De persze ő az anyukám, és tudom hogy szeret engem. A maga módján.
- Gyere lássuk mi vár rád. És nézd meg magad a tükörben. - vezetett oda, a tükörhöz. Amikor megláttam magam nagyon elámultam. Gyönyörű voltam. Mint ezelőtt még sosem.
- Tudom. - támasztotta a fejét a vállamra.
- Hát ez...
- Mond ki!
- Kicsit se ronda.
- Egyáltalán nem. - Aztán kopogtak, az ajtót én nyitottam ki és Bennel találtam szembe magam. Miután alaposan szemügyre vett megszólalt.
- Most jöttem rá mi a különbség a szép, és a gyönyörű között. Szeretsz motorozni? - nyújtotta felém az egyik sisakot. Elvettem és pillantást vetettem Eviere mielőtt elindultunk. Igen motorral. Az erdőben haladtunk majd egy hídon mentünk át.
- Mondj valamit amit még senki nem tud rólad!
- A második nevem Bearta(ejtsd:börta, lehet nem így írják írói szerk.)
- Bearta?
- Így van. Az anyukám nagyon ért ám ehez. Mindig nagyon nagyon gonosz. Mal Bearta. - nevettem.
- Az enyém Flórien.
- Flórien? Az herceges.
- Hát igen.
- Ez még az enyémnek is rosszabb.
- A Beartánál tuti nem. - nevetett.
Miután leértik a hídról. Engem segítve - mivel bekellet csuknom a szememet - haladtunk az erdőben. Amikor oda értünk egy gyönyörű helyen voltunk - egy pavilon, vízzel körbevéve, piknikhez megterítve.

A pavilonban kiterített pokrócon ültünk, én pedig fánkot ettem.
- Szóval ez új neked? - pillantott kérdőn rám.
- A szigeten nem igen jellemzőek a randik. Ott inkább bandázás van. - Bár veled ott is szívesen randiznák. Futott át pár pillanatra ez a fura gondolát a fejembe. Mi?
- Öhm mármint még sose ettél lekváros fánkot? - Upsz, egy kicsit félre értettem.
- Nem, még azt se.
- Tudod végig én beszéltem most te jössz. Végülis alig tudod rólad valamit. Mesélj nekem.
- Hááát, 16 vagyok, van egy húgom, és eddigi éltemben végig egy helyen éltem.
- Én is! Már is rengeteg közös van bennünk!
- Neem. Hidd el nem így van. És most király leszel. - hoztam fel a számomra lényeges témát.
- Igeeen. De a korona nem tesz azzá.
- Deeee ez így megy.
- Neeem. Az anyukád a gonoszság úrnője. A szüleim a jóság mintaképei. De nekünk nem kell követni őket. Eldönthetjük kik leszünk. - Ezen elgondolkoztam. Lehetséges lenne... Lehetséges lenne hogy nekem nem kéne anya útját követnem? Lehetséges hogy esetleg ő és én...? - A szemedbe nézek látom hogy te nem vagy gonosz. Kicsit se. Gyere ússzunk egyet!
- Mármint most?
- Igen.
- Öhm én inkább maradok.
- Gyere! - Felém nyújtotta a kezét, amit én semmilyen körülmények között nem fogadtam volna el, hisz egyáltalán nem tudok úszni.
- Én inkább maradok és megkóstolom milyen az eper. Úgyse ettem még. - rögtön a számba vettem egyet, de a szemeim kikerekedtek. Ezt Imádom. Olyan finom. Édes és lédús.
- Azért nekem is maradjon. - nevetett.
- Oké.
Sorra tömtem magamba az epret amikor látom, hogy Ben felmászott egy sziklára. Gondolom onnan akar a vízbe ugrani.
- AZOK KIS KORONÁK A NACIDON? - Kiáltottam oda neki.
- Lehet. - kiáltotta vissza a választ majd hangos felordítás közepette a vízbe ugrott. Én sétálgattam pavilonba és alig hallhatóan elkezdtem dúdolni egy spontán kitalált dalszöveget. A címe: Bárcsak... (A zene fent látható)

A dal magyarul:

Milliónyi gondolat a fejemben...
Hagynom kellene, hogy a szívemre hallgassak?
Mert eddig az ösvényen haladtam
Nem vesztettem el semmit,
Mégis hiányzik valami...
Nem tudom eldönteni, mi a rossz és mi a jó,
Melyik úton kellene haladnom?
Bárcsak tudnám mit súg a szívem
De nem tudom mit érzek.
Ez csak egy álom?
Óóóó Igen...
Bárcsak értheném az előttem lévő jeleket!
Akkor tudnám kivé kell válnom valójában! Ohhh, Bárcsak...
Igen!
Megőrültem?
Talán együtt lehetnénk?
Akkor is mellettem maradnál ha már nem hat rád a varázslat?
Bárcsak tudnám mit súg a szívem
De nem tudom mit érzek,
Ez csak egy álom?
Ooohhh
Bárcsak,
Igen, bárcsak ...
Igen bárcsak...
Igen, bárcsak ...
Igen bárcsak...
Bárcsak...

Egy részétől már nem csak dúdoltam hanem énekeltem. Teljesen kieresztettem a hangomat. És ha Ben meg is hallotta volna, amikor feloldom a varázslatot elvileg úgyse fog emlékezni. Ha mégis, akkor is majd azt fogja gondolni hogy csak a varázslat miatt képzelte. Mi van ha tudni fogja hogy igaz volt...? MINDEGY! Akkor már úgy is utálni fog. Meg... Meg... Meg akkor már mi fogunk uralkodni. Miért érzem úgy hogy én már nem akarom? De! Én igen is akarom. Azt akarom hogy anya büszke legyen rám. Akkor pedig nincs más választáson. Sajnos.

A pavilon szélén ülve a vízbe lógatva lábamat, vártam hogy Ben újra felbukkanjon. De nem tette, én pedig kezdtem egyre idegesebb lenni. Hiába kiabáltam a nevét nem válaszolt, sehol se láttam, pedig jó párszor körbe fordultam. Végül belegázoltam a vízbe, hisz elképesztően megijedtem hogy eltűnt. Hogy megfulladt. A víz viszont gyorsan süllyedt, a talaj pedig csak hamar eltűnt a lábam alól. Hiába kapálóztam nem tudtam túl sokkáig fenn tartani magam. Aztán két kezet éreztem magam körül, ami kivitt a partra is. Ben herceg volt az. Miután lerakott a pavilon szélére a vállat kezdtem ütögetni.
- Megijesztettél! - a szavaimat meg se halva válaszolt.
- Te nem tudsz úszni? - nézett rám totál csodálkozva.
- Nem.
- Egy szigeten élsz! - háborodott kicsit fel. Komolyan ennyire hülye?
- Ja, de varázsmező zárja el, nem rémlik?
- Mégis utánam jöttél. - Motyogta.
- Igen. És megköszönted? Nem. - ráztam meg idegesen a hajam. - Most pedig totál vizesek a ruháim!
Miután visszaültünk a pokrócra, a vállamra terítette a pulcsiját, és a vizes(!) hajamat kezdte el piszkálni.
- Öhm Mal. Mondtam hogy szeretlek. - Csodálkozva néztem rá. - Na és te? Te szeretsz?
Elfordítottam a fejem és tudtam hogy szememben már könnyek csillognak.
- Talán. Nem tudom az milyen érzés. - suttogtam. Ő az állam alá nyúlt és maga felé fordította a fejem.
- Megmutathatnám. - suttogta, majd megcsókolt. Csodás volt.

Vissza tértem! Nem egész két hónap után...
Valószínűleg most se fogok egy ideig publikálni, ha időm engedi sokkal inkább a másik két könyvemhez írok, hisz az egyiket imádom, a másiknál meg már csak pár rész van a végéig. (Bár most pár hétig lehet semelyikhez se fogok írni.) Annyit még, hogy az 1 részből már csak olyan 35 perc van amit nem írtam le. Én persze - szokásomhoz híven - tervezek egy új karaktert bevezetni illetve kissé kitérni Lizz-Allie, és Ben-Lizz kapcsolatára. Az utóbbi valószínűleg a következő részben is benne lesz.
A végére egy kicsi önpromó: Miután befejeztem a Stanger Things-es sztorimat, lesz egy új történetem. Címe: A halál isten lánya
Egy Percy Jacksonos Fanfiction lesz akit érdekel az kukkasson bele! A napokban fel is került, bár egyenlőre csak a szereplők bemutatása. Ha szereted PJO-HOO-t mindenképp kukkants bele :)

Addig is puszi nektek: esztercsenge