Ez nem lehet az én életem!

5. Vágyálom az álmok után

Amikor reggel felkeltem elég különösen éreztem magam, főleg mivel az ébresztőóra előtt ébredtem. De a furcsa nem is maga a koránkelés volt, hanem valami egészen új.
Hamar rá is jöttem mi az oka ennek. Hosszú idő óta most először átaludtam az estét, és az éjjel nem álmodtam semmit, vagy ha álmodtam is nem emlékeztem rá. Azt hittem ezt akarom, hogy végre rendesen tudjak aludni, de nem így van.
Hiányoznak! Hiányzik, hogy lássam őket és megérintsem őket, még ha csak álomképekben is. Most azt remélem, hamar visszatérnek és beszélhetek velük!

Küldtem egy üzenetet Tominak, hogy sikerült felébrednem így a megállóban találkozunk. Ezután egy gyors mosakodás és reggeli, majd elköszöntem Eszti mamától és elindultam. Papával alig talákoztunk reggel, hiszen még mindig bejárt dolgozni.

Rengetegen voltak a buszon, igazi lazacjárat volt, nem is tudtunk beszélgetni sem a zajban. Még szerencse, hogy csak néhány perces az út, mert nagyon nem bírom az ilyen tömegnyomort.

Nem várta senki ezt a szerdai kezdést az osztályban, hiszen az előző napi laza nap után, már rendes tanítás következett, az első óránk földrajz. Mint az előző nap megtudtuk Boda Gergellyel kezdjük a napot, aki a pletykák szerint nem a legkedvesebb ember. A földrajzterem a földszinten, az utcafronti folyosón van a nyelvi laborral, a fizika és a kémi teremmel együtt. A föcióra a 7-es számú zárt ajtó mögött lesz megtartva, így a folyosón kellett megvárnunk a becsengőt, ezzel együtt a tanárt a kulccsal. Szép kis lármával vártuk az első óra kezdetét nem csak mi, de egy másik felsőbb éves osztály is, akiknek kémiával kezdődött a nap. Ők is a folyosón várták a csengőt, mindenki csoportokban beszélgetett. Tomi hozta a formáját, ahogy végignézte a folyosón, milyen termek vannak:

– Elég érdekes, hogy minden labor és szertár itt van lent. Most gondoljatok bele, ha felrobbanna valamelyik, az emeleteknek is, így az egész sulinak annyi lenne. Bezzeg, ha a padlásra tették volna őket, akkor csak a tetőt vinné le a detonáció – gondolkodott hangosan.

– Én, ha lehet, nem gondolnék bele. Azt se értem, te minek agyalsz ilyen hülyeségeken –, nézett rá Ákos fáradtan. – Mégis, miért robbanna fel, bármelyik labor terme?

– Már miért ne történhetne meg – válaszolta komolyan.

– Hagyd rá – tettem Ákos vállára a kezem. – Egész este ilyen akciófilmes robbantásokat nézett a neten, ma ez lesz nála a téma, az tuti.

– Nem kell így beszélni, mintha tök abszurd lenne a dolog. Ki tudja, miket tartanak a szertárakban – folytatta a gondolatmenetét, próbálva meggyőzni minket az igazáról.

– Persze, haverom – lépett mellé átkarolva a nyakát Misi, aki vevő volt a hülyeségére. – Az is lehet, hogy az egyik kirúgott tanár hagyott hátra bosszúból valami kis „szeretetcsomagot" – tartotta fel a kezét, idézőjelet mutatva.

– Igen, pontosan ez is meglehet – élte bele magát egyre jobban Tomi. – Ki tudja, lehet, van valahol molotov-koktél, C4 vagy piszkos bomba.

– A bosszú nem csak hidegen tálalva jó – ökölpacsiztak és nevettek egymásra.

– Remek, zsák a foltját megtalálta – sóhajtott Ákos és simán lecsúszott, hogy a falnak döntve a fejét pihenjen egy kicsit csukott szemmel. Valahogy nem rázta meg egyikünket sem egy bosszúálló volt tanár elképzelése.

Néhány perccel később felhangzott a becsengő, ami megmentett minket attól, hogy tovább kelljen hallgatnunk a két észlény okoskodását. Végül is csak második napja járunk suliba és ők már fejben felrobbantották az egészet.