Megkésett gyermekkor

16. kanál

Baekhyun Toben pórázát tartva várta míg Chanyeol kiszerencsétlenkedi magát az ajtón a dobozokkal. Nem volt hajlandó akár egyet is átadni, hősies küldetésének tartotta a célba érkeztetni őket saját kezűleg. A másik csak mosolyogva ballagott mellette a kutyát figyelve, akin nyilván ruha volt. Ugyan nem volt oda a gondolattól, de amikor hajnalban ő hozta le pisilni ruha nélkül, látta, hogy majd megfagy, így kénytelen volt elfogadni a jogosultságát a dolognak.
Az úton végig Tobent ajnározták, mindenki odavolt a fekete szőrgombócért, amit ő csak néma elfogadással tudott le, mert semmi kedve nem volt tök idegen emberekkel beszélgetni, Chanyeolnak viszont fülig ért a szája, mint valami büszke szülő.


A magas ment be leadni a csomagokat, ő pedig kint várta, miközben a kihelyezett kis információkat olvasgatta. Mi legyen a csomagba, mi ne, hogyan csomagold - szerencsére ezeket ő mind elolvasta és betartotta - aztán pedig egy felhívás önkéntes munkára szenteste.
Elgondolkodtatta a dolog, mivel eddig a koliban mindig maradt rajta kívül pár srác, nem volt egyedül karácsonyra. Velük összeült, dumáltak, néha iszogattak, aztán mindenki ment a maga dolgára, de idén már nem volt a kollégium biztos falai között. Most pedig, hogy már nem utálta annyira ezt az egész dolgot, semmi kedve nem volt ahhoz, hogy egyedül üljön az agyoncicomázott lakásukban.

- Na kész vagyok, mit nézel? - lépett mellé Chanyeol, mire csak vállat vont.
- Lehet jelentkezem erre az önkéntes cuccra. Ételosztás - bökött a plakátra. A másik közelebb hajolva olvasta el az infókat.
- De hát az szenteste - csodálkozott el.
- Pont ezért. Nincs kedvem otthon ülni egyedül.
- Mi van?
- Jól van már, tudom, hogy nem vagyok az ünneplések szentje, de azért nekem is vannak érzéseim - kapta fel a vizet, mire Chanyeol meglepetten lépett egyet hátra.
- De én fent maradok szentestére. Nem leszel egyedül - közölte, mintha ez annyira egyértelmű lett volna. Pedig rohadtul nem volt az. Chanyeol volt az első, aki, amint lehetett hazament az ünnepekre, és az utolsó, aki visszatért.
- Mi? Miért?
- Hogy ne legyél egyedül - vont vállat. Baekhyun csak döbbenten pislogott, hirtelen teljesen elvesztve a hangját. Miatta maradna le Chanyeol arról a sok jóról, amit utána mindig napokig mesél?
- Dehogy maradsz. Imádod otthon tölteni az ünnepeket, nem kell miattam lemondanod róla.
- Veled is szeretek lenni, szóval nem veszítek semmit.
- De Chanyeol... Te minden egyes áldott évben teljesen bezsongva várod, hogy hazamehess a családodhoz. És ez természetes. Anyukád tuti kiakadna miatta.
- Már mondtam neki, annyit kért, hogy utána menjek haza, és ha van kedved te is gyere.
- Én? Minek?
- Hát ünnepelni, mi másnak? Olyan hülye kérdéseid vannak néha Baek. Ilyenkor elgondolkodom, hogy lehetsz diplomás, miközben érettségit sem adnék neked - csúfolódott.
- Hé! Tök nem egyértelmű, hogy miről hadoválsz itt öt perce! Persze, hogy sokkos vagyok.
- Akkor egyértelművé teszem. Itthon leszek veled karácsonykor. Szóval nem kellenek holmi pótcselekvések, bár marha megható, hogy erre gondoltál, valami idióta buli helyett mondjuk. És utána, ha szeretnéd örülnék, illetve örülne az egész család, ha hazajönnél velem mondjuk a többi napra. Vagy valameddig. Anyám elég kikészítő, szóval lehet nem húznád sokáig, de visszajöhetünk bármikor.

Baekhyun tényleg Chanyeolt érezte az otthonának. A biztonságnak, a szívmelengető pillanatoknak és a nyugalomnak.
- Utállak - vágott hátraarcot faképnél hagyva a hirtelen kitöréstől meglepett óriást.
- Akkor hazajössz utána velem? - lépett túl a döbbeneten és vigyorogva érte be Baekhyunt pár lépéssel.
- Haza - morogta, miközben sálját szeméig húzta, hogy semmi ne látszódjon arcából.