too many songs about you - Sebastian Stan [Completed]

chrismas together

- Timmy, életem értelme, én iszonyatosan szeretlek téged, de még jobban örülnék, ha felvennéd ezt a rohadt nyakkendőt! - rohantam a négy éves fiam után türelmetlenül, kezemben a nyakkendővel, amit Sebastian a kezembe nyomott.

- Nyem veszem fel! - rohangált össze-vissza a házba, miközben hangosan kiabált. - Nyem, nyem és nyem! Még akko' szem, ha apu adja fel rám! - makacsolta meg magát, mire megadóan feltettem a kezemet, és nekivágtam a négy méteres fának a nyakkendőt, ami sikeresen rácsavarodott az egyik ágra, amit nem értem fel.

Akkor azt hiszem, hogy ott marad örökre, vagy legalábbis addig, amíg el nem szárad a fa. Vagy fel nem dől.

- Nézd, anyu, hogy milyen szépek vagyunk! - jelent meg a lépcsőn Seb, kezében a kis Wendyvel, aki még éppen csak egy éves.

Oldalra döntött fejjel néztem, ahogy végigvonultak a nappalin, majd mikor megálltak előttem, Seb a kezembe nyomta a lányomat, adott nekem egy hosszú csókot, majd végigsimított az oldalamon.

- Gyönyörű vagy ma is! - nyomott még egy rövid puszit a nyakamra, mire akaratlanul is idétlen mosoly költözött az arcomra.

- Hát, te nem nézel ki olyan jól - vontam fel a szemöldökömet, miközben a hatalmas ketchup foltot bámultam a fehér pólóján. - Melyik volt az? - húztam össze résnyire a szememet, majd körbefordultam, hogy gyanús jeleket találjak a bűntettre.

Seb ártatlan arcot vágott, a háta mögött összefonta ujjait, aztán megrántotta a vállát, mint aki semmiről sem tud.

- Honnan veszed, hogy valamelyikük volt? - tette fel a kérdést. - Nem is láttad őket már vagy... fél órája - nézett fel a falon függő órára.

- Sebastian Stan! - kértem ki magamnak, miközben Wendy hátát simogattam, és adtam egy apró puszit a kislányom feje tetejére. - Mind a kettő gyereket én toltam ki magamból! Pontosan tudom, hogy miben mesterkednek! És azzal is tisztában vagyok, hogy minden egyes kibaszott alkalommal az ő oldalukra állsz!

- Kibaszott! - száguldott el mellettünk Timmy, kezében egy műanyag autóval. - Kibaszott, kibaszott, kibaszott...!

Sebastian ráncolt homlokkal nézett a közös fiunk után, majd szólásra nyitotta a száját egymás után többször is, de végül inkább csöndben maradt, bár tudtam, hogy mit akar mondani.

- Mondd csak ki! - sóhajtottam fel megadóan. - Gyerünk, mondd ki!

- Már megint csúnyát mondtál előttük, baba! - ingatta a fejét Seb, miközben próbált nem vigyorogni. - Nagyon lepcses szájú gyerekeket nevelünk...!

- Te álszent kis...

- Kibaszott, kibaszott! - körözött együtt körülöttünk ismét Timmy, mire Sebastian elkapta a kissrác vállát, és felkapta a nyakába, mire a kisfiú hangosat sikkantott.

Fáradt sóhajt eresztettem ki az ajkaim közül, de még csak ezután jött a java. Hangos lábdübörgést csapta meg a fülemet a lépcső irányából, és innen tudtam, hogy érkezik a kivégző sereg.

Az ikrek.

- Én most leraklak téged, pici Wendy-m! - gügyögtem a kezemben lévő csodának, majd gyorsan elvittem őt a nappali szőnyegre leterített kis területre, ami tele volt a játékaival. Ezzel el lesz egy ideig. - Bárcsak mindegyik gyerekem ilyen nyugodt lenne! - adtam egy puszit a kis arcocskájára, majd magára hagytam, és Seb mellé siettem.

Hiába lett egyre nagyobb az emeletről érkező robaj, először mégis azt kellett megoldanom, hogy Timmy ne püfölje annyira Sebastian fejét, aki láthatóan képtelen volt szófogadásra bírni a fiút. Ezért közbeléptem. Keményen.