Hagyj békén, naplót írok!

14

Szeptember 8. (kedd)

  Végre egyszer korán értem be a suliba. De így rá kellett jönnöm, hogy mennyire unalmas korán érkezni. Alig van ilyenkor bárki az épületben. A büfésnénit viszont végre egyszer jókedvében találtam. Nem mintha rosszkedvű lenne általában, inkább semmilyen. Valószínűleg azért volt boldog, mert a diáktömeg ilyen órákban nem igazán fordul elő. Mivel semmi dolgom nem volt, inkább csak felmentem a terembe. Legnagyobb meglepetésemre Kornél ott ült a padunkban, és lábával a padot taposva a telefonját nyomkodta. Meghallotta lépteimet, így felnézett.

  - Szia! Mikor értél ide? - érdeklődtem, miközben beültem mellé. 

  - Pár perce - válaszolt, és visszamélyedt a telefonjába.

  Mivel ő elfoglalta magát, úgy döntöttem, én is így teszek. Elővettem a táskámból a könyvemet, és elkezdtem olvasni. Ez az állapot nem tartott sokáig, mert Kornél egy választékos káromkodással ledobta a telefonját a padra. 

  - Mi az? 

  - Szar ez a játék - feloldotta a telefonja kódját, és mereven nézte a képernyőt. Aztán rájött, hogy valami bővebb válaszra vártam, így folytatta. - Letöltöttem valami logikai szart, de segghülye vagyok hozzá. 

  Felnevettem, de mivel ő továbbra is idegesen nyomkodta a játékot, inkább abbahagytam, és belenéztem a telefonjába. Ilyen szabadulószoba szerűség volt. Egy sok emeletes házból kellett kijutnia. És még csak a pincében volt. Rendesen be volt rendezve, tele dobozokkal, szerszámokkal, meg minden egyéb felesleges cuccal, ami a pincékben szokott lenni. Az ajtó le volt zárva egy lakattal, egy ládát pedig egy számkód zárta. A számkódhoz való segítséget már megtalálta, de még nem fejtette meg. 

  - Sárga, piros, fehér, kék - mondogatta a négy színt, ami a papíron volt.

  - Vannak sárga, piros, fehér és kék tárgyak a szobában? - kérdeztem elnézve a szobát, mire Kornél újból körbenézett.

  - Várj! Itt van 3 fehér üveg - mondta izgatottan, és keresett tovább. - 7 kék ceruza. 5 sárga könyv. De hol a fenében vannak a piros dolgok?

  Kemény 3 percig meredtünk mindketten a képernyőre, keresve a piros dolgokat, amikor is egyszerre kiáltottunk fel:

  - A  fotelek pirosak! 

  - Tehát, 5 sárga könyv, 2 piros fotel, 3 fehér üveg, és 7 kék ceruza - ütötte be a kódot a ládán lévő számzárba. 

  Amikor kinyílt, boldogan pacsiztunk egyet. És ekkor jöttek be a lányok, így magára hagytam Kornélt a játékkal, és velük beszélgettem tovább. 

  - Nem hiszem el, hogy dupla angolunk van ma! - morgott Dóra, és előkészítette az angolfelszerelését. 

  - Gyorsan túl leszünk rajta! - nyugtattam a lányt.

  Hát, nem. Pár perccel az óra kezdete előtt lépett be Tóth tanár úr a terembe. A szokásos cucca mellett ott volt egy köteg A4-es lap is a kezében. Amitől az egész osztályban fagyos lett a levegő. Pillanatokig csak bámultuk a lapokat a kezében, majd nagyokat pislogva egymásra néztünk. Nem, senki nem számított egy dolgozatra. A tanár rám és Ádámra mosolygott, ezzel is jelezve, hogy örült a tegnapi filmszakkörös részvételünknek.

  - Ez kibaszott ijesztő volt - suttogta mögöttünk Ádám, mire majdnem felnevettem. 

  Ja, hát a tanár úr sem a magyar, se az angol óráin nem lopta magát a szívünkbe. De a szakkörön egész jó fej volt. Na mindegy, vissza az órára. Szóval, dolgozat. Nem éveleji felmérés. Rendes dolgozat. Élesben. 2 angol óránk volt egészen odáig. Igaz, tegnap eléggé belehúzott a tanításba, és sok leckét kaptunk gyakorlásképpen...de dolgozat?