Segítségből Szerelem

telefon

Egyre nehezebb ez a színlelés. Azt hiszem következő szünetben felhívom Oikawát.

-Sugawara, megtudja ismételni a kérdésem?– hallom meg a tanár hangját a hátam mögül, mire annyira megijedtem hogy majdnem kiugrottam a padból.

-Elnézést tanár nő, kicsit elbambultam, nem fordul elő többször– mosolyogtam kínosan.

-Azt remélem is– zárta le a témát és már indult is vissza a táblához folytatni az órát.

Asahi aggódva nézett rám, mire én egy nyugtató mosollyal jeleztem neki hogy minden oké. Megérdemelné hogy tudja az igazat de jobb lesz ez így. Amint megszólalt a csengő és a tanár elengedett minket én mentem is ki a teremből hogy keressek magamnak egy helyet ahol nyugodtan telefonálhatok. Asahi megprobált utánnam jönni de hamar leráztam. A suli mögött gyorsan előkaptam a telefonom. Kikerestem Oikawa nevét és már hívtam is. Szinte rögtön fel is vette.

-Mosi mosi Suga-chan– szól bele.

-Szia Oikawa– szólok bele nyugodtan.

Már a hangja is megnyugtat. Hogy lehet rám ennyire hatással amikor még alig ismerem?

-Minden oké?– kérdezte kicsit talán aggódva.

-Nehezebb Daichi mellett lenni mint gondoltam– sóhajtottam– van valami tanácsod?

-Megverjem neked?

-Mi? Ne!– tiltakoztam– ugye tudod hogy akor meg kéne magyaráznom mindenkinek hogy miért van szétverve a kapitány képe?

-Jogos– nevetett fel.

-Ugye nem gondoltad komolyan?-– kérdeztem szigorúan.

-Ki tudja?- kérdezett vissza.

-Néha olyan barom vagy– mondom nevetve.

-Lehet, de ez előcsalja azt a gyönyörű nevetésed.

-Mondom hogy dilis...

-Hé– tettete a felháborodottat de aztán ő is nevetett– csak néha, talán egy kicsit.

-Láttod? Mondom én.

-Igen igen, de a lényeg hogy akor veled ugye minde rendben vagy raboljalak el újra mint a múltkor abból a bárból?

-Nem rabolhatsz el! Egyikőnk se lóghat a suliból.

-Jó, azért suli után találkozunk?

-Ma úgy sincs edzés úgyhogy mért ne?

-Akor majd eléd megyek a sulidhoz ha úgy jó- köszönt el.

-Oké, nekem tökéletes, köszi hogy beszélhettünk.

-Ezt ugy mondod minta valami nagyon nagy dolog lenne– nevetett.

-Nekem az– feleltem kicsit duzzogva.

-Akor szívesen– mondta kedvesen.

-Most már mennem kell, délután találkozunk.

-Igen, szia– köszönt el ő is és le is tette a telefont.

Elindultam volna vissza az épültbe de nem vettem észre hogy valaki az utamat állja így neki mentem.

-Kivel beszéltél?– kérdezte dühösen Daichi.

-Mégis mióta állsz itt?!- ijedtem meg.

-Akor értem ide amikor azt mondtad hogy meg kéne magyaráznod mért van a kapitány képe szétverve.

Egyre érezhetőbb a sötét aura körülötte úgyhogy ösztönösen hátrálni kezdek.

-Kivel beszéltél Suga?

-Semmi közöd hozzá! Egyépként is hogy mered kihallgatni a beszélgetésem?!– válaszoltam mostmár én is mérgesen.

-Egy órával ez előtt még én voltam az igazi, most meg már randit szervezel?!

-Csak azt hittem hogy te vagy az igazi és még ha így is lenne akkor se lenne hozzá semmi közöd! Te is olyan vagy mint apa, ha találkozok egy sráccal annak már biztos szétteszem a lábaimat, igaz?! Nekem nem lehetnek barátaim csak mert meleg vagyok?!

-Nem így értettem. És egyáltalán nem hasonlítok ahoz az alakhoz!

-Neked semmi jogod kritizálni a családomat vagy éppen a barátaimat! Ezt jól jegyezd meg!

A válaszra nem is várva indulta  vissza a terembe. Út közben valamennyire lenyugodtam ugy vissza tudtam térni a "színjátékomhoz".

-Minden rendben Suga?– kérdezte Asahi.

-Persze csak el kellett intéznem egy telefont.

-Értem.

Mivel becsengettek nem tudtunk tovább beszélni aminek örültem, mert legalább nem kell tovább magyarázkodnom. Daichi is vissza ért még a tanár előtt úgyhogy ő sem keveredett bajba. Elég gyorsan teltek az órák úgyhogy hamar eljött a délután amit természetesen nagyon vártam.