A biztos pont

58. Fejezet

Eren:

Tegnap sajnos nagyon későn értem haza és ma is nagyon korán kellett indulnom. Csináltam reggelit Levinak és persze a többiek is kaptak. A levelem nem sikerült boldogra, sőt igazán lehangoló lett, de remélem megérti. A jövőnkért dolgozom most ennyit, hogy több időt tölthessünk majd együtt. A gyerekeinkkel és később az unokáinkkal.

- Fred!

- Igen? - Állt meg az ajtómban.

- Nem láttad a piros mappámat? - Gondolkozott, majd nagy nehezen kimondta.

- Nem, nagyon sajálom. De nem találkoztam pirossal. - Esedezett, mire csak legyintettem. - Fontos?

- Igen, fontos. Haza ugrom érte, addig tartanád a frontot? - Veregettem vállon, mire kihúzta magát.

- Persze...

Remélem Levi még otthon van és beszélhetek vele egy kicsit. Olyan ritkán van komoly beszélgetésünk. Néha az asztalnál csevegünk, de az nem olyan. Sőt most már csoda, ha együtt tudunk enni. Rég ettem már Levi főztjéből úgy, hogy ő is ott volt velem.

- Hahó! Van itthon valaki!? - Kiabáltam el magam, mikor beléptem az ajtón.

- ... - Semmi hang, tehát most sincs szerencsém.

- Akkor ma sem beszélünk... - Fújtam ki gondterhelten a levegőt.

- Segítség! - Hallottam meg egy férfi hangot a pince felől. - Van ott valaki!?

Lassú léptekkel indultam el a fa ajtó felé. Ráfogtam a kilincsre, de még nem nyomtam le. Vártam. Vártam, hogy jöjjön magyarázat a fejembe. Hogy legyen valami mentség, hogy bekapcsolva maradt lent a Tv. De hát nincs is lent Tv.

- Ki van ott? - Kérdeztem félve, pedig a saját házamban vagyok.

- Segítség! - Hangja, habár hangos volt, mégis esdekelő.

Felkapcsoltam a lámpát és ekkor találtam szembe magam Tyburral. Megkötözve és leláncolva. Haja kócos volt, teste megtört és szemeiben félelem cikázott. Ennyire esetlennek sem láttam még, a világ legbüszkébb emberét. Közelebb léptem és elkezdtem eloldozni.

- Eren?... - Kérdezte remegő hangon.

- Igen, de miért vagy itt? - Vágtam vissza.

- Ezt én is kérdezhetném. - Mosolyodott el.

- Én történetesen itt lakom. Mondanom sem kell, hogy a szívbajt hoztad rám. Még nem hallottam senkit a pincéből kiabálni. - Oldoztam el néhány kötelet, mire felszabadultak kezei.

- Köszönöm. - Ölelt át, ami elég hirtelen ért.

- Szívesen, de engedj el kérlek.

- Ohh, bocsánat. Csak elragadtak az érzelmek. - Hajtotta le fejét.

- Semmi baj, de a láncokat nem tudom eloldozni. - Törtem a fejem, de nem láttam megoldást.

- Annál... Annál a kicsinél voltak a kulcsok. - Vágta rá azonnal.

- Tehát ő is benne volt... - Mérgelődve másztam föl a földről.

- Most hova mész? - Kérdezte kétségbeesetten.

- Fel, megkeresem a kulcsokat.

Néhány perc kutakodás után megtaláltam Levi egyik nadrágjában a kulccsomót.  Fáj a tudat, hogy átvert, de talán mérgesebb vagyok, mint csalódott. Hazudott nekem és nem tartotta be az ígéretét. Nem is beszélve a többiekről, rájuk is mérges vagyok. Indultam el puffogva a pince felé.