Kurai kage [Shinsoukoku]

3.

Szemeim lehúnytam és hamarosan magával is ragadott a sötétség, ám nem sokáig tudtam élvezni ezt a semleges pillanatot mert egy jelenet kezdett lejátszódni a szemem előtt.

Mindenhol vér folyt, kevéske fény uralkodott a helyen ahol épp voltam ezért sok dolgot nem tudtam megállapítani, nem az én testemben voltam, sőt nem is testben voltam csupán kívülről figyeltem meg a történést. Hirtelen cipők kopogását hallottam, felkapcsolódott a világítás így jobban szemügyre tudtam venni a helyzetet.

Valami elhagyatott helynek tűnik. Elmélkedésem közepette ráeszméltem, hogy hallottam az előbb valaki közeledik, tekintetem visszavezettem a hang irányába ám legnagyobb meglepetésemre saját magam láttam és azt a nyomorult szürkét. Valami démonszerűséggel álltunk szemben, ruhánk csapzott volt és úszott a karmazsin folyadékban ami egészen biztosan a sajátunk volt hiszen testünk több helyen meg volt szaggatva.

Idegörlő csend állt be ami egyre jobban húzott fel. Harci pozícióba állt az álombeli énem a mellette lévő fiúval egyetemben. Ugrottunk egyszerre kék fény e a saját képességem világossága borította be a helyiséget. A következő amit az elmém felbírt fogni az csak egy hangos robbanás.

Kiszakadtam az álomvilágból és zilálva ugrottam fel az ágyból. A víz patakokban csordogált a testemen, csak magam elé néztem és próbáltam légvételeim szabályozni ám ezt egy rámtörő köhögőroham nem segítette nagyon elő.

Amit észleltem az pár pillanat múlva az ajtó kicsapódása és egy aggódó szempár mely tulajdonosa azonnal futott is felém.

Aggódva simított a hátamra ezzel próbálva elérni, hogy kapjak levegőt ami úgy tűnik sikerült mert szép lassan alább hagyott a rohamom. Szuszogva, erőtlenül néztem rá, minden energiám elvette most ez tehát csak visszaesni az ágyra volt erőm.

Homlokamra helyezte apró kezét és hümmögéssel egybekötve halvány mosoly hagyta el ajkait.

-Ha jól érzem kicsit lejjebb ment a lázad.
Mondta vidáman

Azóta se bírom megérteni ennek mi oka van ennyire boldognak és kedvesnek lenni, legszívesebben levágnám ezért mindkét lábát de egyelőre előhívni a Rashomont se lenne erőkapcitásom.

Semmi baj elnapolom, amint jobban leszek nem ússza meg, bűnhődik minden engedély nélküli érintéséért. Nem is tudom honnan vesz bátorságot ezekre, mindenki elretten már csak a tekintetemtől is őt nem értem miért nem hatja meg a fenyegető aurám, minden esetre kifejezetten érdekes helyzetbe keveredtem kíváncsi leszek a végkifejletre márha túlélem ezt a mocsok betegséget.

Újból előkapta a lázmérőt én meg csak engedelmesen hagytam, hogy tegye amit kell, mikor végzett a méréssel elégedetten mondta

-38.0 halá az égnek, még mindig mehetne lejjebb de legalább már nem vagy akkora veszélyben.
Engedett el egy hatalmas mosolyt.

Valóban lényegesen jobban éreztem már magam de még mindig semmi erőm nem volt.

-öhm izé, hallottam, hogy álmodban kiabálsz rossz álom?
-semmi közöd hozzá.
Morogtam
-érthető... Egyébként még be se mutatkoztam Nakajima Atsushi vagyok.
-tch-Akutagawa Ryuunosuke
Talán ennyi információ még kiadható magamról azthiszem

-nagyon örülök Akutagawa!
Zengte vidáman
-hah?
Ennyit tudtam kinyögni, fejemben ugyan átkoztam, mi az, hogy örül, a végzete fekszik előtte éppen.

Elengedtem, teljesen kifordít magamból ez a nyavaja, gyorsan ki kell kúrálnom magam illetve jelen esetbe ennek a kölyöknek, nagyon nem áll a számra a neve tehát egyelőre marad ez a hívószó számára amíg nem lesz jobb.

A nap további részében csendben ültünk egymás mellett, főzött nekem söt még gyógyteákat is kaptam, remélem ezek tényleg segítenek talpra állni, mindet csak engedelmesen elfogyasztottam.

3 napja tartózkodom itt, részemről hallgatag idő volt ez mindvégig azonban a szürke ggyakorta próbált beszélgetést kezdeményezni.

Morinak már szóltam, hogy nem vagyok munkaképes állapotban így kiosztott még 1 hét szabadságot, nagyon jól jött most ez talán mire vége olyan leszek mint régen.

Az óra délután fél 4-et mutatott a fiú kezében egy finomságokkal megpakolt tálcát tartott amivel leült az ágy szélére és nekem nyujtotta. Még mindig nem bírom megszokni és lereagálni ha valaki eféleképpen közeledik felém és gondoskodik rólam.

-köszönöm..
Suttogtam remélve, hogy talán nem is hallja, amilyen az én szerencsém ez nem jött be.
-szívesen!
Mondta lelkesen fülig pirulva.

Ez valami betegség lehet, hogy minden ilyen tettemre csak mint egy jóformában lévő rák olyan vörös lesz. Nem értek az átlag emberekhez nekem az alap érzelmek mindig idegenek voltak.

Igazat megvallva egyre jobban kezdek hozzászokni a társaságához, felé nyujtottam a tálcát, hogy ő is fogyasszon belőle. Hálásan elfogadta és elkezdett velem falatozni.

Talán időszerű lenne megtörnöm az önkéntes némasági fogadalmunk? Nem lesz belőle bajom ha megtudok róla pár dolgot, ám megelőzve engem szólásra nyitotta a száját.

-Eddig féltem szóba hozni, de ugye te képesség használó vagy így, hogy ezt már tudom rólad úgy vélem a minimum ha te is megtudsz rólam egyet s mást. Nem bánod ugye?
-Nem, hallgatlak.

Válasz helyett csak felállt és pár másodperc várakozás után elkezdett koncentrálni majd kék fény vibrált a karjai közül amit azoknak átalakulása követte. Kikerekedett szemekkel figyeltem a történéseket.

-T-ti-tigris-Ji-nko...
Ennyit tudtam kinyögni álmaimban se gondoltam, hogy ez a mihaszna képességgel rendelkezik. Az a Jinko csak kicsúszott a számon nem is gondolkoztam, de talán jó lesz így hívni, ez már eléggé rááll a számra.

-j-jinko?
Hebegte zavartan
-Az vagy és ha nem fogadod el megszabadítalak pár végtagodtól.
Fenyegettem meg

Hangosan nyelt egyet és szinte levegőben tapintható volt a köztünk beállt feszültség.Tch gyáva macska.

Végül pár perc némaság után feldobott egy témát amibe néha én is bele tudtam szólni nagyritkán, igazából nem is akkora badarság megszólalni néha. Legalább elütöm az időt.

Észre se vettük de ahogy belemerültünk a témákba beesteledett.

A hold halványan pislákoló fénye kúszott be a szobába az ablakon keresztül. Még inkább növelve a szememen nehezedő kimerültséget, ugyanis még mindig nem vagyok valami fényesen. Ebből fakad az is, hogy temérdek óra alvásra volna szükségem így enyhén a tudtára adtam, hogy nyugovóra térnék.

-Most már húzzál ki, aludnék.
-oké oké oyasumi~
Nem rettent meg egyáltalán tőlem ehelyett csak feljebb húzta a takaróm és egy mosoly kíséretében elhagyta a helyiséget.

Furcsa egy kölyök, egyszer az árnyékától is megrettenne máskor meg még engem is meglep a merészsége, valami azt súgja lesz még nekünk a jövőben dolgunk egymással miután elhúzok innen, de ki tudja talán csalnak az érzéseim most.

Egy dologra kell koncentrálnom jelenleg mégpedig, hogy minél gyorsabban szabadulhassak de ehhez csak egy lehetőség vezetett ami pedig, hogy gyorsabban gyógyulok. Habár ha minden igaz még 3 teljes napom van "kiélvezni" a helyzetet ami annyit tesz, hogy próbálom nem széttépni Jinkot. Nem tudom, hogy ez mennyire fog sikerülni...