A Kezdet || PSH [fordítás]

17. R É S Z

Azonnal felálltam és felé rohantam, hogy beszéljek neki az igazságról annak ellenére is, hogy egy párszor már visszautasított.

Megragadtam az egyenruháját.

- Ne érj hozzám! - szidott le Sunghoon és véletlenül meglökött, én pedig a földre estem.

- Ez fáj - sírtam.

Meglepetten nézett engem Sunghoon, de még meglepőbb volt, hogy ignorált és otthagyott egyedül.

•••••

Kihagytam az órát, mert már nem bírtam tovább. Nem tudtam ránézni még az árnyékára sem. Csak jobban fájna. Ezért a betegszobába mentem egyedül, lekezeltem a sebemet zokogva, majd egy kis alvás mellett döntöttem.

Tudtam, hogy a tanár le fog szidni, de már az sem érdekelt engem.

3 óra alvás után felpuffadt szemekkel keltem és észrevettem, hogy a suli 30 percen belül véget fog érni.

Egy mély levegő után bementem az osztályterembe, de rá se néztem Sunghoonra, Minjire és Harutora se.

- Kim Rona, merre jártál? - szidott le Joon Úr mindenki előtt, de csak csendben maradtam és a kötést a hátam mögé dugtam.

- Miért dugdosod a kezed? Cigaretta van nálad? - szorította meg erősen a kezem, mire én a fájdalomtól felnyögtem. - Mi? Kötés? - csend lett.

- Kim Rona, ez egy elég gyenge kifogás - mondta Joon Úr és hirtelen durván lerántotta a kötést, mivel azt hitte, hazudok.

A fájdalomtól felkiáltottam.

Meglepődött, mikor meglátta a sebet a könyökömön és a térdemen, majd gyorsan köhögni kezdett, mikor tudta, hogy tévedett.

- Mi történt veled? - Sunghoonra vetettem egy pillantást, aki messziről engem nézett.

- A földre estem, mikor megpróbáltam megszökni - hazudtam.

- Ez nagyon hülye - hallottam meg egy osztálytársam hangját, majd nevetni kezdett.

- Iskolafogság órák után - mondta Joon Úr, majd a csengő után megfogta a táskáját és elhagyta a termet:

Az iskolafogságra vágytam éppen ma. Nem érdekelt, milyen feladatot kapok majd Joon Úrtól, de megteszek mindent, ami mond majd. Ameddig jobban érzem ettől magam, addig nem lesz gond.

Az osztálytársaim nevettek rajtam, mielőtt kimentek volna a teremből, én meg csak a padnál álltam és a földet bámultam, könnyeimet visszatartva.

- Mi történt veled? - kérdezte Haruto, miközben kezével a hátamat simogatta.

- Tudom, hogy hallottad - válaszoltam neki ridegen.

- Tudom, hogy hazudsz - vágott vissza.

A felpuffadt szemeimmel Harutora néztem a sírás határán, és meglepődtem, hogy Minji és Sunghoon Haruto mögött álltak és engem néztek.

- Most elmegyek - mondtam nekik, majd Sunghoon mellett elmentem a táskámért.

- Akkor én meg veled megyek - mondta Haruto.

- Én is megyek veletek - csatlakozott Minji is és Sunghoonra nézett egy válaszra várva. - Menjünk, Sunghoon - karolt a fiúba.

Komolyan? Pont előttem?

- Rendben - válaszolt Sunghoon.

- Nem kell. Ünnepeljetek csak együtt - küldtem feléjük egy hamis mosolyt és kisétáltam a teremből, letörölve a könnyeim és csendben zokogva.

- Ha végeztél, csatlakozhatnál hozzánk - hallottam Minji hangját, aki Sunghoon kezét fogta, majd kisétáltak a teremből

- Rona, én veled me...

- Haruto, csatlakozhatnál hozzánk. Rég találkoztunk utoljára, nem igaz? - mondta Minji, és meglepő módon, Haruto belement és hallgatott rá.

Miért lennék féltékeny? Csak egy senki vagyok számukra.

Ismét zokogásba törtem ki.