Two Faced [JAVÍTÁS ALATT]

20. rész | Végre nyugi! Vagy nem...

A bájitalos incidens után a kibékülés ellenére is egy darabig azért elég távolságtartó voltam a legtöbb gárdataggal. Mivel azonban túlságosan társasági lény voltam, ez nem tartott sokáig. A következő hetekben Valkyonnal meglepően jól kijöttünk, habár a normális reakció nem ez lett volna. Egyre többet beszélgettünk és nem csak vele, a közelgő gárdaversenyek miatt az obszidiánosok többségével is igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani. Mondjuk néhány személy esetében ez elég nehéznek bizonyult. Volt pár tipikus "főszereplő ellensége" csajszi, akiknek a kedvenc elfoglaltságai közé tartozott az, hogy nem hagynak élni.
Egyszer például Purrerut kerestem a piac környékén amikor megláttam őket. Abban a másodpercben sarkon fordultam és már indultam volna egy teljesen másik irányba, de pechemre észrevettek.
- Mi van emberlányka, egyedül sétálgatsz? Nincsenek barátaid? Talán azért mert senkinek sem hiányzol - nevettek "gonoszan" ami... Nos nekem igazából csak idegesítő nyerítésnek hangzott de gondolom ördögi kacajnak szánták. A poén mondjuk elég rossz volt. Annak ellenére, hogy nem tudtak arról mi történt pontosan, annyit hallottak hogy a Földi emlékeimmel van valami gubanc és ezt igyekeztek kihasználni.
- Tényleg ennyire unatkoztok? - sóhajtottam - Inkább keressetek valaki olyat aki vevő a hülyeségetekre mert nekem dolgom van ha nem baj.
- Jaj tényleg, még gyakorolnod kell hogy ne legyél életképtelen korcs - vigyorgott a középső, aki a legidegesítőbb volt mind közül. Élénkrózsaszín haja a nem létező sharinganomat is égette valahányszor rápillantottam, ráadásul képtelen voltam felfogni hogy képes elviselni bárki is a rikácsoló hangját. Oké, hogy fantom a csajszi, de könyörgöm, a gyűrűk urában a nazgûlok hozzá képest szimfonikus zenekar!
- Igazad van - mondtam neki végül - gyakorolnom kell hogy ne legyek hozzátok hasonló életképtelen korcs, úgyhogy ha megbocsátotok, mennék - ezzel amilyen gyorsan csak lehetett otthagytam őket a francba, ezzel megkímélve még megmaradt agysejteimet a pusztulástól.

Ezeket a kisebb incidenseket leszámítva egyébként jól ment a sorom, fejlődtem az élet minden terén, kivéve talán az alkímiát. Karennékkel is egyre gyakrabban jártunk össze és néhány hét múlva már tök jó kis csapatot alkottunk.

Viszont a törpék élete nem csak játék és mese... Így hát hogy bővítse képességeim listáját, Valkyon egy nap a fejébe vette, megmutatja hogy készülnek a fegyverek aztán meg is tanít rá. Mikor ezt kijelentette, akármennyire is bírtam, komolyan elgondolkoztam azon, nincs-e valami probléma a fejével.
- A legnagyobb tisztelettel gárdavezető uram, de legyen már szíves végignézni rajtam! - utáltam viccesen a változatlanul vékony testalkatomra. Valkyon a kérésemet teljesítve végigmért, ám aztán pontosan ugyanazzal az arckifejezéssel nézett rám, így kénytelen voltam taktikát változtatni.
- Nem gondolod hogy ezzel még várni kéne egy hangyányit? Mármint... Oké hogy te meg pár obszidiános srác jók vagytok benne de van köztünk némi különbség...
- Nem kell annyira erősnek lenni ahhoz hogy tudj fegyvereket kovácsolni - mondta - De nyilván nem kétkezes karddal fogsz kezdeni. Amúgyis kell valaki aki foglalkozik a kisebb fegyverekkel mivel a legtöbbünknek már sem ideje sem kedve nincs nagyon hozzá.
- Áh szóval te is megtaláltad a módját hogyan használj ki! Ez nagyon kedves - nevettem - Na nem baj, elég büntetés lesz neked hogy engem kell tanítanod.
- Azt majd meglátjuk - mosolyodott el ő is majd intett hogy kövessem.

Elfogadva a tényt hogy hamarosan Feanor nyomába lépek, elindultam utána. Azért a testvérmészárlást kihagyom a jövőben. Ja várj, a testvéreim már a letezésem is elfelejtették. Na mindegy.

 Ahhoz képest a dolog egyébként meglepően jól ment. Nem égett le a főhadiszállás és még egy tőrt is sikerült többé kevésbé rendbe hoznom. Bár szerintem ez is csak azért volt mert Valkyon végig felügyelte minden mozdulatom. Néha zavarbaejtően közel voltunk egymáshoz, ám őt nem úgy tűnt mintha különösebben érdekelte volna ez, így hamarosan hozzászoktam. Egy dolgot nem értettem, hogy hogy nem volt melege. Én a bőrömet is levettem volna abban a forróságban ami ott uralkodott de neki meg se kottyant. Végül betudtam annak hogy ő sokkal több időt töltött már a kovácsműhelyben és valószínűleg hozzászokott az ottani környezethez.

- Azt hiszem kész vagyunk - vette kezébe a fegyvert nagyjából egy óra munka után - az árnyékos újoncoknak pedig erősen ajánlom hogy ezentúl vigyázzanak rá - tette még hozzá, majd elrakta a tőrt a helyére.
- Akkor... Mehetek? - kérdeztem.
Valkyon bólintott.
- Ügyes voltál. Délután edzésen találkozunk.
- Igenis - vigyorodtam el és boldogan indultam a szobám felé. Odaérve gyorsan lemostam magamról a rengeteg vasport és izzadtságot, végül felfrissülve és új "képességem" örömével eltelve elhatároztam hogy idegesítem kicsit kedvenc riválisomat. Nehogy már zaklatás nélkül maradjon.

- Ezarelll! - rontottam be mint egy hiperaktív kecske

- Laila az ég áldjon meg! - kiáltott rám az elf, mivel hirtelen betörésemnek hála kishíján kiöntötte az egész cuccot amin dolgozott - Tudod mi lett volna ha ebből csak egy cseppel is több kerül a főzetbe a kelleténél?!

Nagyon dühösnek látszott így jobbnak láttam visszahúzódni. 

- Bocsi... 

Note to self: többet ilyet nem kéne csinálni a laborban.

Ezarel sóhajtott majd biztonságba helyezte a munkája kellékeit és felém fordult.

- Szerencséd van, semmi nem történt volna. De tényleg, soha többet ne csináld ezt. Az hogy most épp egy ártatlan bájitalon dolgoztam nem jelenti azt hogy legközelebb nem lesz robbanószer vagy veszélyes anyag a kezemben. 

- Okés, megígérem - sütöttem le a szemem - De végre jó vagyok valamire! Szóval vesztettél barátocskám!

- Mégis mire? - vonta fel a szemöldökét szarkasztikusan, és ekkor tudtam hogy már nem mérges.

- Fegyverek! - lelkendeztem büszkén - Elkezdtem megtanulni hogyan csinálják őket! A régi életemben mindig erről álmodtam!

- Hm... Biztos valami és nem inkább valaki miatt vagy ilyen izgatott? - nézett rám sejtelmesen az elf.

- Én is itt vagyok ám - hallottam meg Valkyon hangját a hátam mögül.
A szívem kihagyott egy ütemet, nem hittem el hogy egy akkora valaki mint ő ennyire észrevétlenül tudott megközelíteni. Automatikusan zavarba jöttem, pedig nem volt szokásom.
- Szóval jól gondoltam - Ezarel szája győzedelmes vigyorra húzódott.
- Te ne gondolj semmit - hűtötte le gárdavezérem - inkább gyere mert Kero mondta hogy Miiko hív minket.
-Akkor én el is köszönök - kezdtem volna de Valkyon félbeszakított.
- Neked is jönnöd kell.
-Igen? Újabban a vezetői megbeszélésekre is hivatalos a kisasszony?
-Ezarel ha nem fogod be...
- Akkor mi lesz? - húzta tovább az agyam.
-

Letörlöm a vigyort a képedről!
- Hagyjuk már - nevetett - Fel se érsz idáig.
- Még hogy nem! Valkyont is felérem - durcáztam be.
-Ohh értem én - villantott megint egy Nevráéhoz hasonló perverz vigyort az elf.
- Ezarel hagyd már abba - sóhajtott a gárdavezérem.
- Ne már Val, ne mondd hogy nem szórakozol jól! - kezdte volna szivatni barátját is, ám nem kapott kedvező választ.
- Jelenleg sajnos nem. Az egyik gárdatagom súlyosan megsérült, ráadásul az erdőnek egy olyan részén amit eddig biztonságosnak hittünk.
- Hogy mi?
Ezarel egy pillanat alatt elkomolyodott és éreztem, innentől vége a mókának. Valkyonon tényleg látszott hogy aggódik valószínűleg ő is percekkel azelőtt tudta meg a híreket. Szerettem volna valami olyat mondani ami oldja kicsit a feszültséget de hamar be kellett látnom, ez reménytelen.
- Menjünk - bólintott az elf és barátja után sietett. Alig bírtam tartani a tempót gárdavezérem hatalmas lépteivel.
A kristályterembe beérve Miikot és Leiftant pillantottam meg először, de Ryan, a többi gárdavezér helyettes és még néhány szikrázó gárdás is ott volt. Valóban komolynak tűnt a probléma. De még mennyire!
- Köszi hogy ilyen gyorsan jöttetek - köszöntött minket a kitsune - A dolog sajnos rosszabb mint gondoltuk.
- Erin jobban van? - kérdezte azonnal Valkyon. Látszott hogy valóban érdekli a gárdatagjai hogyléte.
- Ne aggódj, már túl van a veszélyen - nyugtatta meg Miiko.
Erre Ezarel is megkönnyebbülten sóhajtott.
- Nem akarok ünneprontó lenni, viszont idő közben újabb rossz híreket kaptunk - mondta Leiftan - Az erdő egy része sötét lett és mérgezett. A fák valamilyen abnormális energiától vannak eltelve és az élteti őket. Ennek az energiának pedig jó eséllyel egy nagy darab mérgezett kristály az oka.
- De hisz hogyha az egy tündér közelébe jut...
- Akkor katasztrófa lehet belőle.