A Kezdet || PSH [fordítás]

23. R É S Z

- Haruto...

- Én...

- Nézd a kis szerelmes párt - jelent meg hirtelen Minji mögöttünk. Haruto gyorsan elkapta őt, mielőtt a földre zuhant volna az álmosságtól. Haruto rám pillantott, majd elment.

- Holnap válaszolj

•••••

A kapu előtt álltam és Harutot néztem, egészen addig, míg láttam. Visszamentem a házba és meglepődtem, mikor láttam Sunghoont vizet inni.

Majdnem szívrohamot kaptam miatta.

Megfeledkeztem róla.

- Azt hittem, hogy már elmentél - mondtam lassan és rá se néztem.

- Már úton vagyok - válaszolt röviden.

- Akkor, szia - intettem neki idegesen. Az ajtó mellett álltam arra várva, hogy menjen, de továbbra is egy helyben állt, mint valami szobor.

- Sajnálom - mondta, megtörve a csendet.

- Semmi baj. Az én hibám, hogy túlreagáltam - válaszoltam neki és egy hamis mosollyal jeleztem, hogy nem zavart a dolog.

- Később találkozunk - mondta, majd elment.

•••••

Másnap korán keltem, feldagadt szemekkel, amit a múlt éjjeli sok sírás okozott. Még mindig emlékeztem arra a pillanatra, mikor mindent bevallottam neki...

KOPP KOPP

Hallottam, hogy valaki kopogott az ajtón, amitől kicsit összezavarodtam.

Komolyam? Még három óra sincs.
Ma pihenni akartam.

Gyorsam az ajtóhoz mentem és meglepődtem, mikor Sunghoont láttam egy meg egy fehér garbós felsőben és szakadt farmerben. Egy sapka is volt rajta, amitől még helyesebb lett.

Lefagyva álltam ott.

- Va...valamit itt felejtettél? - kérdeztem idegesen, de ő csak meredten nézett rám zsebre tett kezekkel.

- Szeretnél velem szórakozni egy kicsit? - kérdezte.

- Hogy mi? - néztem rá összezavarodottan.

- Csak szeretném megerősíteni a kapcsolatunkat - magyarázta el, majd az engedélyem nélkül belépett a házba.

- Mi..mikor?

- Most - válaszolt röviden.

•••••

Elég rendetlenül néztem ki. Hirtelen arra kért, hogy lógjak vele és nagyon meglepett. Ha előbb szólt volna, akkor jobb ruhákat vettem volna fel, de... nincsenek szép ruháim. Az összes ruhám egyszerű. Jobban kellene felöltözzek, amikor a crushommal megyek.

Sóhajtottam.

A kocsijába ültem és befogtam a szám, mikor láttam, hogy engem bámul. Elnézett, mikor meglátta, hogy észrevettem és beindította a kocsi motorját. Csak csendben ültünk, mivel nem volt miről beszélgessünk. Plusz, nem voltunk közeli barátok. Szóval elég kínos volt beszélgetést kezdeményezni vele.

- Jól vagy? - törte meg végre a csendet.

Várjunk. Mit fog mondani?

Válaszul hümmögtem, mert nem akartam elhúzni a beszélgetést.

- Tanulni fogsz? Azt hittem, hogy a versenyed 2 nap múlva lesz... - váltottam gyorsan témát mielőtt ismét kínos szituációba kerültünk volna.

- Nekem is van magánéletem - válaszolt.

- Miért kértél meg, hogy eljöjjek veled? Minjit is megkérdezhetted volna. - Az arckifejezése azonnal megváltozott, ahogy felhoztam Minjit.

- Minji? Megint? - kérdezte ridegen én pedig összezavarodottan néztem rá.

- Miért? Igazam van - válaszoltam.

Rám meredt, majd folytatta a vezetést a város felé.

- Oké, befogom a szám.

•••••

- Park Sunghoon, várj meg! - kiabáltam utána, mikor bezárta a kocsit és elsétált anélkül, hogy megvárt volna.

Gyorsan utána futottam, remélve, hogy megvár, de csak ignorált.

•••••

- Mit szeretnél enni? - kérdezte tőlem, szemeit pedig az úton tartotta.

- Együnk mandut először - válaszoltam kínosan és a kezét bámultam, miközben hátulról követtem.

Kinyújtottam a kezem az ő keze felé, abban reménykedve, hogy engedi, hogy megfogjam, ahogyan azt minden pár szokta csinálni, amikor együtt sétálgatnak. Lebiggyesztettem ajkaimat, kezemet pedig a zsebembe dugtam, amikor felém fordult.

- Oké - válaszolt röviden és lassan sétáltunk végig a tömegen, hogy megtaláljuk a manduzót.

Nagyon meglepődtem, mivel rengeteg ember volt ott éppen akkor. Tömve volt a hely és az út is beláthatatlan volt, még a vállamba is beleütköztek folyamatosan az emberek. Elfordítottam a fejemet, hogy Sunghoont megkeressem és észrevettem, hogy hátrahagyott.

- Sunghoon, merre vagy? - kiabáltam hangosan, mivel lassan eltűnt a látókörömből. Körülnéztem, hogy megtaláljam, de...

- Itt hagyott - motyogtam egy helyben állva, mert nem tudtam, mit kellene tegyek.

Hirtelen valaki megfogta a kezem és magához húzott.

- Hová tűntél el? - Elfordítottam a fejem és meglepetten Sunghoonra néztem.

- Túl gyors vagy - válaszoltam a mellkasát nézve, mert nem mertem a szemeibe nézni, mivel túl közel állt hozzám.

- Akkor fogd szorosan a kezem - mutatta a kezét arra várva, hogy megfogjam, de én túl félénk voltam.

- Nem kell - válaszoltam.

Sóhajtott egy nagyot, majd finoman összekulcsolta ujjainkat és a zsebébe tette.

Elmosolyodtam.

Megfogta a kezem?