Változtasd meg az életem

1. fejezet

Ezt elcsesztem. Nagyon elcsesztem és most kénytelen vagyok az életemért futni. Érzem, ahogy a tüdőm lassan feladja a szolgálatot a majdnem negyedórája tartó sprintelésnek köszönhetően. De egyszerűen nem állhatok meg. Az üldözőim hangos kiabálása és a lépteik zaja elegendő hajtóerőnek bizonyult eddig, de lassan elfogy az erőm. Nem mondanám, hogy edzésben vagyok, de eltunyulva sem igazán. Kis termetemnek köszönhetően elég előnyre szert tudtam tenni, hogy eljussak az egyetlen emberhez, aki segíthet rajtam. Nem vagyok hülye. Tudom, hogy annyira sosem fogom tudni lehagyni őket, még a füves ciginek köszönhetően erősen tönkrement tüdőjük ellenére sem, hogy eltűnhessek a szemük elől.

A sarkon befordulva már látom is magam előtt a célt, Ryan tudni fogja mit kell tenni. Ryan a legjobb és egyben egyetlen barátom, akit még egyszer az egyik illegális motorversenyem ismertem meg és húztam ki a szarból, mert ez a bolond úgy gondolta tanácsos összebalhézni egy fogadás miatt olyan emberekkel, akiknek fegyverük van. Majdnem lelőtték, amikor közbe léptem és elcibáltam onnan, majd, mivel tényleg nagyon szüksége lett volna a pénzre, ráadásul a balhéban abszolút neki lett volna igaza, megosztottam vele a nyereményem. Ő volt az egyetlen, aki azon a versenyen rám fogadott. Általában a sztereotípiák miatt csak a rutinosak fogadnak rám egy versenyen, akik úgyis tudják, hogy nyerek. Azt hiszem az volt a második vagy harmadik megmérettetésem és tényleg egyedül csak ő hitt abban, hogy megnyerhetem. Azóta egyfajta szövetséget kötöttünk. Ő fogad én nyerek, majd a közösbe dobva igazságosan elosztjuk, így mindenki nyer. Most pedig remélhetőleg ő fog kihúzni engem a szarból.

Los Angeles utcái ebben az időtájban már teljesen kihaltak voltak. Mondjuk kinek is lenne kedve éjjel 2-kor az utcán sétálni, pont akkor, amikor a bandatagok nekilátnak a mindennapos portyájuknak és ártatlanok értékein gazdagodnak meg? A boltok nagy része ilyenkor már zárva volt, kivéve azt az egy éjjel-nappalit, ahová most igyekeztem. A sarkon lévő kis közérthez érve olyan lendülettel nyitottam ki az ajtót, hogy kis híján fellöktem egy csajt, akin látszott, hogy minimum a gimnázium bálkirálynője lesz a végzős bálon. Ryan az érkezésemre azonnal felkapta a fejét, majd mikor meglátta a szememben tükröződő pánikot kilépett a pult mögül és berántott alá. Én feltartott kézzel próbáltam ellenkezni, mivel egyszerűen tudtam, lehetetlen, hogy nem látták meg a fickók, hogy iderohantam be. De már késő volt. Az ajtó kivágódott és több helyről sikoly tört fel a boltban, bizonyítva, hogy a gondolatom helyes volt és tényleg fegyverrel a kezükben akarják kicsikarni belőlem a tartozást. Ijedtemben összegömbölyödtem a pult alatt és megpróbáltam a lélegzet vételemet lenyugtatni, hogy nehogy eláruljam magam vele, majd elkezdtem hallgatózni, mi történik, a hangok alapján, közvetlenül fölöttem.

- Hol van? – kérdezte az egyik követőm valószínűleg Ryan arcába fröcsögve.

- Ki? – kérdezett vissza a barátom, hangjában tettetett értetlenséggel.

- Pontosan tudod kiről beszélünk, úgyhogy áruld el most azonnal vagy itt néhány embernek gyorsan véget ér az élete.

Összerezzentem a búvóhelyemen. Nem azért, mert azt hittem Ryan elárulja a tartózkodási helyem, hanem mert itt más emberek élete foroghat kockán, nem csak az enyém. Megpróbáltam valamit kitalálni, de egyszerűen nem ment. A rendőrséget lett volna logikus hívni, de már elmúltam 18 és ha kiderül az illegális motorversenyzés nem csak ők kerülnek börtönbe, hanem én is. Ryan pedig ezzel pontosan tisztában is volt.

- Tényleg nem tudom kiről van szó vagy, hogy miért keresitek őt ennyire – tette tovább a hülyét Ryan.

- Láttuk, hogy ide szaladt be az a kis csitri. Nekünk csak a pénz kell vagy a lány, ha pénzt nem tud adni és már itt se vagyunk – egyre türelmetlenebb volt a hangja az üldözőim fő szóvivőjének.

- Hát itt nincs, szóval én elkezdeném máshol keresni.

Idióta, hogy neki mindig játszania kell a nagy okost még ilyen helyzetekben is. Ekkor kezdődött a baj. Egy pisztoly eldördül, majd hangos sikoltást hallottam, és egy elfojtott nyöszörgést. Több, mint biztos voltam benne, hogy valakit meglőttek, de nem halálosan. Ezt bizonyította az ordítás, ami a lövést követte.

- Gyerünk kislány, bújj elő vagy a következő nem a combjába, hanem a szívébe megy.

Tudtam mit kell tennem, de a félelem teljesen megbénított. Tudtam, ha most innen felállok biztosan meghalok, mivel pénzem nem volt, amivel a motoros versenyes tartozásaimat törleszteni tudtam volna. Könny szökött a szemembe, amikor rájöttem, hogy a biztos halálom előtt sem a családom jutott eszembe először, ahogyan minden normális ember életében történt volna, hanem a legjobb barátom, Ryan. Az egyetlen ember, aki jóban rosszban mellettem állt. Aki apám helyett apám volt, bátyám helyett bátyám és sajnos anyám helyett anyám. Ryan a maga 23 életévével betöltött minden olyan szerepet az életemben, amire azok, akik erre születtek, képtelenek voltak.

A halál biztos tudatában álltam fel a pult mögül tudván, hogy talán ezzel a tettel sokakat megmentek. A könnyek lefolytak az arcomon, mikor megláttam egyetlen barátom elkeseredett tekintetét. Bíztatóan rámosolyogtam és eltátogtam neki egy köszönetet. Ő csak a fejét rázta, mintha nem tudná elhinni, hogy tényleg megtettem és feladom magam, de a szíve mélyén ő is tudta, hogy ezt nem úszhattam meg. Gyönyörű tiszta kék szemében, mely sok lánynak a szívét elrabolta, szomorúság tükröződött és izmos testtartásából is csak a csalódottságot tudtam kiolvasni, amiért nem tudott megóvni.

Arra a fegyveresre fordítottam a tekintetem, aki véleményem szerint eddig beszélt és, aki nem mellékesen Ryanre fogta a fegyverét. Amint felvettük a szemkontaktust, pisztolyával sürgető mozdulatokat tett, jelezve, hogy lépjek elő a pult mögül. Teljesítettem, amit akart. Rám szegezte a pisztolyát és mélyen a szemembe nézve megkérdezte:

- Hol van a pénzem?

Teljes tehetetlenségemben Ryanre sandítottam, hogy megbizonyosodjak róla, jól van, majd belenéztem az üldözőm szemébe.

- Nincs meg – mondtam és kihúztam magam, büszkén várva a halált.

Ekkor olyan történt, amit a mai napig nem felejtek el és örökké kísért, hogy hogy nem vettem észre a szándékot Ryan szemében. A pisztoly eldördült és egyenesen engem vett célba, de soha nem talált el. Ugyanis ezzel egy időben jobbról ütés ért, aminek következtében, neki estem a pultnak és bevertem a fejem. A homlokomon csorgó vörös véren át néztem, ahogy életemben az egyetlen fontos személy összeesik.

Az ablakon át a rendőrség kék-piros villogói jelentek meg és tudtam, hogy menekülnöm kéne, de képtelen voltam rá. A szemem sarkából láttam, hogy a fegyveresek kirontanak az ajtón, de nem érdekelt, hogy elkapják-e őket. Lüktető fejjel és véres arccal kúsztam oda Ryanhez, hátha túl élte vagy még megmenthető, de a szeme már csukva volt és nem lélegzett. végig simítottam az arcán és szólongatni kezdtem, mintha csak hallaná.

- Ryan! Ryan, elmentek. Gyere, kelj fel menjünk. Itt a rendőrség el kell tűnnünk.

De nem válaszolt. A szemét sem nyitotta ki és lélegezni sem kezdett el. Szívverését a kezem alatt nem éreztem és tudtam, hogy ez az én hibám. Nem sikoltottam, nem őrjöngtem és üvöltöttem orvosért. Csak csendben a mellkasára fektettem a fejem és könnyeimmel áztattam el véres pólóját. Tudtam, hogy nem lehet megmenteni. A golyó pontosan a szívét érte és már menthetetlen volt. Ha nem jövök ide még most is élne, vagy még jobb, ha meg se ismert volna. Én okoztam a halálát. El kellett volna futnom, tudom nagyon jól, de nem tehettem. Nem hagyhattam ott, hiszen neki se volt senkije rajtam kívül. Együtt voltunk jóban rosszban és, ha börtönbe jutok is akkor sem hagyom itt. A legjobb barátom megérdemel ennyit.

Nem tudom meddig feküdtem ott csendben gyászolva Ryant, de a következő pillanatban az üzlet ajtaja kivágódott és berontottak rajta a fegyveres rendőrök. Azonnal lerántottak Ryanről, hiába ellenkeztem és kapaszkodtam belé, mintha az életem függene tőle. Elcibáltak, de még egy utolsó pillantást tudtam rá vetni a könnyfátyol mögül, mielőtt a rendőrök körbe állták és eltakarták előlem. Ryannek békés volt az arca és, mintha mosolygott volna. Tudtam, boldog volt, hogy én túl éltem.