Közös titkunk

11. Fejezet

– Tamara mit csinálsz itt? - léptem be a lány után én is a házba

– Átgondoltam a reggeli beszélgetésünket. - fordult velem szembe

Anélkül, hogy ránéztem volna a konyhapulthoz sétáltam, és háttal neki dőltem, ekkor néztem csak a lányra. Szemei kíváncsian, csillogva engem fürkésztek. Némi aggodalmat is felfedeztem benne, bár nem sokkal ezután elkapta a tekintetét.

– Hogy érted ezt?

– Nem kellett volna a történtek után rád zúdítanom azt amit.

Kérdőn Tamarát bámultam annak ellenére, hogy ő még most sem nézett rám.

– Nem teljesen értelek.

– Nem volt fair veled szemben. - bámult ki az ablakon

A hatalmas ablakunk a zöld fűvel borított kertünkre nézett, melyben az a hintaágy is helyet kapott ahol most Dávid üldögélt egyedül. Kértem, hogy nem menjen el mikor megjelent Tamara. Így hát egy kis időre is, de magára kellett hagyjam. A nekünk háttal ülő fiút néztem miközben alsó ajkamba mélyesztettem fogaimat.

– Mit akarsz ezzel mondani? - néztem hirtelen Tamarára

A lány megszeppent mikor találkozott a tekintetünk. Mélyen belefúrtam magamat abba a zöld szempárba, melyek ezúttal csak is engem néztek.

– Szeretném ha elfelejtenéd azokat amiket mondtam. Dühös voltam, és féltékeny. Nem lett volna szabad rád zúdítanom mindent.

– Mi? Azt akarod mondani, hogy felejtsem el, hogy reggel szerelmet vallottál?

– I-igen... Tudod nekem van valakim.

– Tessék? - ráncoltam a szemöldökömet

– Ja... - nyalta meg alsó ajkát

Mozdulata azon nyomban az említett területre vonták a figyelmemet, és mire észbe kaptam már telt ajkain időztem.

– Hát... Sok... Sok boldogságot, vagy mi. - néztem újból szemeibe

– Kösz... Szóval szeretném ha a reggeli beszélgetésünk köztünk maradna.

– Ja, jó. - legyintettem és igyekeztem nevetni

– Neked is sok sikert. Mármint... úgy értem idővel minden a helyére fog kerülni.

A szemközti szekrényt pásztáztam, mely Tamara mellett helyezkedett el. Fejemben a fogaskerekek megállás nélkül zakatoltak. Teljesen összezavart a reggeli után most ez a vallomása Tamarának.

– Ja, igen tudom.

Némi habozást és néma csendet követően Tamara lassan elsétált mellettem.

– Minden jót Viki. Azért még szívesen látlak a pékségben. - helyezte kezét a vállamra mikor elhaladt mellettem

Válaszul bólogattam, de még mindig a szekrényt bámultam. Majd Tamara elemelte kezét, és kisétált ott, ahol az imént bejöttünk.

– Történt valami? - kérdezte Dávid mikor kis idő elteltével leültem mellé a hintaágyra

Nem feleltem, ehelyett szótlanul a lábunk alatt elterülő gondosan ápolt fűre meredtem. Még így öt perc távlatában is a történtek hatása alatt voltam.

Barátom nem kérdezett semmit, csak szótlanul átkarolt és közelebb húzott magához.

– Van valakije. - szólaltam meg némi habozást követően