Feketén, fehéren 🖤🤍

1.Fejezet

Augusztus 29, szombat 

Csak ülök és nézem ahogy a madarak elsuhannak a víz fölött. Annyira megnyugtató látvány. Látni a természetet, ahogy szorgosan készülődik a nyár végével beköszönő őszre. Nem volt különösebb tervem akkor, amikor egy órával ezelőtt kiültem ide. Egyszerűen nem éreztem azt, hogy máshol kéne lennem. Hosszú barna hajamat kellemesen simogatta az augusztusi szellő. Nem vágytam másra. Hamarosan vége ennek a kellemes semmittevésnek. Lassan beköszönt a szeptember, ami csak annyit jelent, hogy másodéves leszek az egyetemen. Álmaim egyetemén. Szerettem ott tanulni, de mindig vannak kétségeim azzal, hogy tényleg elég jó vagyok-e oda . Lowersity egyetlen fősuliján rengeteg tehetséges sorakozott. Én színészeti szakra jártam, ami mindig is a legnagyobb vágyam volt. Pici kislány korom óta. Mivel én nem ebben a városban születettem, ezért egyedül kellett költöznöm és fenntartani magam. Ami akkor 18 évesen nagyon félelmetes volt. Most 19 vagyok és úgy látszik minden a terv szerint halad. A szüleim végig támogatni szerettek volna, de nem akartam, hogy eltartsanak. A saját lábamon szeretnék megállni. Dolgozom is a suli mellett egy kis kávézóban. Nagyon szeretem a közösséget és a főnököm is rendes. A Forest Café a fő állásom, de mellette színészkedem is egy helyi társulatnál. Azért járok kitanulni a szakmát, hogy idővel ne csak mellékszál legyen, hanem a teljes munkahely. A színikör is fizet valamennyit, de abból nem tudnám finanszírozni az egyetemet és az albérletet is, ezért lettem barista.
- Hé, All! Nem jössz?- hallottam meg barátnőm hangját.
Saraval egy gimibe jártunk, majd az egyetemet is együtt kezdtük. Annyi különbséggel, hogy ő grafikán van. Gyönyörű lány, hosszú szőke hajjal és kék szemmel. Igazi modell alkat. Néha nagyon szeretnék a helyébe lenni. Okos, kedves, vicces és szép. Valljuk be, melyik fiú ne akarna egy ilyen barátnőt.
Még egy utolsó pillantást vetettem Lowersity híres tavára, a Hope-tóra. Azért ezt a nevet kapta, mert amikor régen az akkor még falu fele leégett akkor ez a tó volt az egyetlen remény arra, hogy megfélezzék a lángokat. Ha már a névadós mende-mondáknál tartunk, a városka neve elég egyszerű múltnak örvendett. Mivel egy völgyben helyezkedik el, ezért alacsonyabban fekszik mint a környező települések.
- De, máris. - mondtam rezzenéstelen arccal. Lassan felálltam és hátat fordítottam a víznek.- Hova megyünk?
- Elmehetnénk enni valamit, de utána mennem kell. David elhívott moziba.- mesélte izgatottan, csillogó szemekkel.
- Már ideje volt. Majd mesélj. - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Örültem, hogy a barátnőm boldog, de még is annyira rossz a kedvem már hetek óta. Egyedül érzem magam. Mindenkinek van kapcsolata az én kivételemmel. Mármint nem a szerelem hiányzik, hanem az a baj, hogy mivel mindenki a párjával foglalkozik, engem meg elfelejt. Saraval is alig tudok időt tölteni, ma is csak fél óra volt az egész.
Miután megejtettük a kis kajálást, hazamentem. Mint mindig, az üres ház várt. Már megszoktam. Mivel nem volt semmi dolgom, elővettem a gitárom  és elkezdtem zenélni. Szinte ez teszi ki a napjaimat. Az életem egyetlen értelme a zene és a színház. Két nap és kezdődik a tanév. A többi diák már a gondolattól is rosszul van, de én még talán várom is. A tavalyi évem elég egyhangú volt. Most se várok másra.

9 kor abbahagytam tevékenységemet és úgy ítéltem még, hogy már ideje aludni. Reggel 7 órakor kezdtem a munkát a Forestbe és nem akarok elkésni. Egy kis forgolódás után elnyomott az álom.

6:00-kor meghallottam a legrosszabb hangot a világon. Ez a hang nem már volt, mint az ébresztőm. Hatalmas szenvedések árán, de felkeltem. Felvettem egy nagyon szép egyszerű pólót és nadrágot. Sminknek egy szempillaspirált használtam. Nem volt kedvem túlzásba vinni, egyik reggel sincs. A tükörbe nézve egy élő halottat láttam. Átbattyogtam a konyhába és kerestem valami ehetőt. Nem kellett nagy utat megtennem, mert a lakás nagyon kicsi volt. Az ajtón belépve egy kis előszoba fogadta az embert. Ez vezetett a kis konyhámba, ahol egy kis szekrény, tűzhely és egy két személyes asztal volt. Nem gyakran használom a második széket. Egy szép és visszafogott boltívvel volt összekötve a nappalival. A helyiség központja egy alig három személyes kanapé és egy kis TV. Probáltam könyvespolcokkal stílusosan kitölteni a kis helyet. A gitárom is itt foglalt helyet. Innen nyílt két ajtó, az egyik egy egyszerű fürdőszoba volt egyszerű zuhanyzóval. A második a kis hálószobám, egy alig két személyes ággyal és a szekrényemmel. Kicsi volt, de otthonos. Nekem egyedül pont elég.

Amint végeztem a reggelimmel, elindultam a munkahelyem felé. Gyalog mentem, mert nem volt olyan távol a kávézó.
Amikor megérkeztem köszöntem a munkatársaimnak, felvettem a kötényt és minkába állok. 8 órás a műszakom, ami nem rövid. Egyesével szolgáltam ki a vevőket, megpróbáltam szélesen mosolyogni. Mary a kollégám egy anyukámmal  egykorú, nagyon kedves és vidám nő volt. Ő volt az egyetlen, akivel még eltudtam beszélgetni.
- Allyson, megkérhetlek, hogy a 7-es asztalt vedd át, amíg gyorsan kiszakadok valamiért?- kérdezte a szokásos mosolyával. A szeménél már megjelentek a kis ráncok, amitől még szebb lett.
- Persze, menj csak.- viszonoztam gesztusát én is. Vele mindig próbáltam kedves lenni, mert megérdemli. Mindig kiállt mellettem.
- Köszönöm, egy tündér vagy.- mondta és már rohant is ki.
Elvettek a kis jegyzetfüzetemet és megcéloztam a 7-es asztalt. Egy velem egykorú fiú ült ott. Fekete haja volt, ami enyhén kócos. Mintha most kelt volna fel. Zöld szemeivel az étlapot vizsgálta. A ruhája csak fekete darabokból állt. Azzal nem lehetett vitatkozni, hogy jól nézett ki. Oda léptem, hogy felvegyem a rendelését.
- Szia. Felvehetem a rendelésed?- kérdeztem a szokásos érzelemmentes hangon.
- Helló, egy lattet.- mondta. Nagyon rideg volt és ki is rázott a hanghától a hideg. Rekedtes volt, mély és határozott.
- Okés, még valamit hozhatok esetleg?- tettem fel a következő kérdésem. Nemlegesen megrázta a fejét, én meg visszamentem a pult mögé és elkészítettem a kávét. Kivittem neki és ugyan olyan unottan köszönte meg.

A műszak többi részében semmi sem történt. Amint végeztem mentem is haza. Zenével a fülembe lépkedtem amíg el nem értek a célom. Felmásztam a legfelső emeletre és jól kifáradtam. Lehet, hogy el kéne kezdeni kondizni kicsit. A táskám mélyéről előturtam a kulcsom és elfordítottam a zárban. Ettem valamit és nem tudtam mit csinálni, ezért amellett döntöttem, mint mindig. Fölkaptam a gitárom és hogy valami izgalmas is legyen benne, megcéloztam a legközelebbi parkot. Kimentem és leültem egy padra. Elkezdtem játszani és nem érdekelt a többi ember. A nap lassan lemenőben volt, ezért hazaindultam. Otthon  bevetettem magam az ágyba és azonnal elnyomott a mély álom.
.........................................................................
Helloka.
Ez lenne az 1.fejezet.
Még egy kicsit unalmas, viszont remélem hogy így is tetszeni fog. Ez az első könyvem, úgy hogy minden féle kritikát elfogadom. Hamarosan jön a következő rész, ami remélem hogy izgibbre sikerült.
Puszi, Szidi.🖤🤍