Lángokba Borulva [ Diluc x Oc ]

11. Fejezet

* Ellie szemszöge *

Nagy levegőt vettem, lehunytam szemeimet és megtettem az első lépést. Childe szorosan követett. A régebben látott ellenségek a barlangból mind eltűntek. Az egész helység üres volt. Sehol senki.

Egyenesen az emlékeimben lévő terem felé vettem az irányt, ami a barlang egyik legmélyebb pontján van. Egy egyenes út, ami mögött tán csak a halál vár. Érzelemmentes arccal mentem és mentem, amíg a terembe nem nyílló kristály ajtóba nem ütköztem. A folyósót megvilágító gyertyák fénye vissza tükröződött az ajtóról. Végig mértem a szemeimmel a csodaszép ajtót. De ezzel Childenak eleget adva egy erős rúgással berúgta az előbb említett ajtót. Nem igazán lepődtem meg tettén.

Amint az ajtó szilánkosra tört, néhány szilánkja megsértve bőrömet hullott a földre. Így már tisztán ráláttunk a teremben lévő személyekre.

Kaeya és Scara.

A két fiú már-már szánalomra méltó szemekkel nézett ránk, akik az ajtó küszöbét átlépve közelítünk hozzájuk.

- Childe, tudod a dolgod ugye?-suttogtam a mellettem lévőnek, aki a hangomat meghallva egyből elő kapta harci fegyvereit. Megropogtatta nyakát, majd egyenesen Kaeya felé indult.

- Táncoljunk.-húzta mosolyra száját a világosbarna hajú barátom.

Kaeya csak karba tett kézzel megforgatta szemét. Majd egyenesen a fiúra nézett. Alig pár méterre álltak egymástól, amikor Childe megindult. Magasra ugrott, hogy onnan támadja meg ellenfelét, fegyverét magasra emelve készült lecsapni, amikor pár centire járhatott Kaeyátol, a kék hajú előhívta kardját, amivel sikeresen blokkolta barátomat, majd Kaeya egyenesen rárohant barátomra. Childe hátrálni próbált, de ekkor Kaeya a háta mögé került, és egy ütést vitt be Childe gerincéhez.

- CHILDE!-kiáltottam fel

A fájdalomtól szemei kitágultak és egy kis mennyiségű vért is sikerült felöklendeznie.

- Meg..megleszek.-válaszolta szaggatottan morogva

A földön térdelő fiúhoz rohantam volna éppen, de amint megindultam volna átfutott az agyamon egy megérzés. Egy megérzés miszerint most azonnal el kell ugorjak AZ ÚTBÓL!

Hátra néztem, ahol a bátyám éppen egy kardot dobott felém. Hárítva azt én is kezembe vettem a sajátom, és neki rohantam bátyámnak. Scarának se kellett több, azonnal előhívta fegyverét. A lábait próbáltam támadni. De mikor becsúsztam volna megvágni azokat, felugrott. Földre érkezve egyenesen a két karomra állt. Majd az arcomhoz közel hajolt.

- Gyenge vagy.-suttogta a fülembe

Ettől erőre kapva hasba rúgtam, aminek hála leszállt rólam. Ismét fel véve a harci állásomat támadni kezdtem. Két kezembe fogtam kardomat, majd gyorsaságomat kihasználva a fiú mellé teleportáltam szinte, de mielőtt reagálni tudott volna megvágtam a bal karját. A vérző sebéhez kapott másik kezével, ezt az időt kihasználva a lábán lévő tartó izmot is elvágtam kardommal, amivel sikeresen térde kényszerítettem. Háttal megállva előtte töröltem le kardomat, ami ázott a vérében. Megfordultam, majd lassan oda lépkedtem hozzá. Kardommal megemeltem fejét, hogy egyenesen a szemeibe nézhessek. A szemeim csak úgy szikráztak. Az elsötétült arcomon csak a szemeim ragyogtak.

- Megfogsz ölni?-kérdezte tőlem a fivérem

- Meg.-válaszoltam minő egyszerűséggel

Ördögi vigyorra húzta száját Scara.

- Anyának igaza volt. Egy senki vagy.

- Az anyánk nevét ne mert a szádra venni te mocsok. -válaszoltam ingerülten

- Mi az Ellie? Csak nem idegesek vagyunk?-cukkolt tovább

- Én öltem meg azt, akit anyánknak nevezel te kis szajha.-mondta

Szemeim az idegtől rángani kezdtek, úgy éreztem a levegőt is egyre nehezebben tudom venni. Scara ezt kihasználva a jobb kezével, ami ép volt még egy tőrt szúrt hasamba. Levegőt is elfeledkeztem venni, amikor megéreztem a hideg tárgyat, ami át hatolt a húsomon. A késre, majd utána a fivéremre néztem. A sok vértől, amit az összecsapásunk alatt vesztettem így is alig álltam a lábamon, de a késsel pont oda szúrt, ahová egyszer La Signora is. A fájdalomtól a földre zuhantam. A hasamnál lévő nyílt sebemhez kaptam. Végig néztem, ahogy az előbb még alul lévő bátyám. Immáron a lábain áll.

Hogy lehetséges ez? Hiszen elvágtam a lábaiban lévő izomszálakat.-idegeskedtem

- Gyógyító mágia.-válaszolta, mintha csak a gondolataimat látná

Elindult a földön fekvő kardja felé. Hirtelen a másik párra tekintettem, ahol a legszarabbúl Childre nézett ki. Karjai tele voltak vágással. Már szinte alig állt lábain.

Hirtelen vettem a levegőt attól, ami történt az imént. Childre élettelen teste térdeire esett, majd teljesen elterült a földön.

Mi volt az? Mitől? Mégis mi történt?

De a másik pillanatban már csak a kardot szorongató fivérem alakját kezdtem egyre homályosabban kivenni.

Ekkor egy robbanás ütötte meg a fülemet, a plafonról jött.
Egy lyukat ütött valaki a plafonon, mitől az egész barlang mennyezete beszakadt. Scara és Kaeya tekintete egyből a lehulló sziklákra terelődött, amitől elkezdtek menekülni egy biztonságos helyre.

A lehulló kövek egyre közelebb kerültek a földhöz. Egy nagyobb darab egyenesen felém esik. Nem tudok megmozdulni se.

Ez itt a vég? Tényleg itt fogok meghalni?-néztem egyenesen felfelé semmit mondó szemekkel.

Lehunytam szemeimet, hogy hadd teljesítse be a sors akaratát. Ha meghalok, hát úgy halok meg, hogy semmit se bánok meg.

- Sajnálom, szeretlek Diluc.-suttogtam a megmaradt másodperceimben összeszorított szemeimmel.

A fejembe lejátszódott mindaz, amit átéltünk kettesbe. Az első csókunk a fűz alatt. Ahogy hozzám bújsz az éjszaka, ha rosszat álmodok. Sajnálom, hogy nem tudtam kimondani többszőr, hogy mennyire is vagy fontos számomra.

Bácsak lehetett volna egy szép jövőnk, ahol gyereket nevelünk és egy szép nagy házban öregszünk meg kettesben..-húztam mosolyra számat csukott szemekkel