Fehér nyakkendő

49. Visszatérés

Caleb valamilyen szinten számított rá, hogy az örsön nem fogják őt rögtön kihallgatni. Tudta, hogy ilyenkor előzetes letartóztatásba helyezik az embert és bezárják őt az erre a célra kialakított zárkába. Abba azonban egyáltalán nem gondolt bele, hogy a salvák már rengeteg nefast elkaptak korábban és ez azzal fog járni, hogy a cellák tele lesznek mindenféle bűnözővel, őt pedig egyenesen végig fogják előttük vezetni, hogy azok rögtön felismerhessék őt és fűtötten kiabálva mutogathassanak rá.

Na baszd meg. Már megint kezdődik.

– Caleb! Te rohadt mocsok áruló fasz!!

– Caleb?! Elkapták Calebet? Az nem lehet! Akkor nekünk is végünk!

– Meghalsz! Meghaaalsz!!

– A rohadt köcsög azt kapja, amit érdemel! Anyaszomorító pernahajder buzi!

Az utóbbi megjegyzésen Caleb valamiért hangosan felröhögött. Egészen idáig egyszer sem nevetett, pedig a Sieger birtoknál a tömeg támogatása már épp elég abszurd és röhejes volt, most azonban, hogy valami legalja nefas – akit nem is igazán ismert – „anyaszomorító pernahajder buzinak" nevezte, úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Ez volt az i-re a pont.

Végül is eléggé anyaszomorító vagyok, gondolta egy látványos grimasszal, de rögtön rá is fagyott a mosoly a szájára, amikor a mögötte lévő rendfenntartó durván meglökte őt hátulról, hogy ne ácsorogjon a folyosó közepén, hanem haladjon előre.
További cellák és további bűnözők tömege előtt haladtak el. Egyesek aggódva tekintettek rá (az ő saját emberei, akik kevesebben voltak és akiket nem is kellett volna elkapniuk!), míg mások előszeretettel anyáztak és melegebb éghajlatra küldték őt (Clerence emberei, akik abban a tudatban éltek, hogy a templom fel fog robbanni és ők valami nefas szupertársadalmat hoznak majd létre. Az idióták).

A kiáltozások kereszttüzében végül kinyílt az egyik cella ajtaja, majd Caleb csak annyit észlelt, hogy ismét durván előre tolják őt és már fordul is a kulcs a zárban. Legnagyobb meglepetésére teljesen üres volt a zárka – valamiért arra számított, hogy a saját apja mellé zárják majd be, hisz együtt fogták el őket még a Sieger kastélynál; de rá kellett eszmélnie, hogy Christian Clarheit valószínűleg nem számít akkora bűnözőnek, mint ő maga, ezért nem a legrosszabb vadállatokkal teszik őt egy helyiségbe. Az anyját meg a neme miatt eleve máshova szállíthatták és egyáltalán nem is fognak találkozni. Hála az égnek.
A tudat megnyugtatta Calebet. Sem kedve, sem energiája nem lett volna ismét szembenézni azokkal a mocskokkal, akikre még mindig a szüleiként gondolt. Már majdnem fellélegzett a szerencséjén, amikor sajnos meglátta, hogy ki az, akit viszont közvetlenül a mellette lévő cellába helyeztek el és legalább annyi bosszúságot jelentett, mint Dolores vagy Christian.

Na. Baszd. Meg.

– Nahát-nahát – kezdett bele a sziklaméretű férfi kárörvendően nevetve. – Úgy tűnik, hogy hazatért ismét a tékozló fiú? Oda, ahová igazán tartozik? A bűnözők közé?

A dörmögő medvehangot és a hozzátartozó erőteljes, markáns vonásokat Caleb bárhol felismerte volna. Sajnos a fél életében jelen volt ez a nefas seggfej, akit soha nem tudott igazán megkedvelni vagy megszeretni annak ellenére, hogy félig-meddig a mentorává vált az évek alatt. És Caleb talán emiatt gyűlölte őt a legjobban. Hogy egy fegyverré próbálta őt kovácsolni.

– Clerence – üdvözölte ridegen a Keleti királyát, majd egy kelletlen sóhajjal leült a zárkában lévő padra. Már most elege volt ebből az egész beszélgetésből, pedig még el sem kezdődött igazán.
– Kérlek, el se kezd a litániádat arról, hogy mekkora faszfej vagyok és mennyire ki nem állsz engem, mert kurvára tudom. És leszarom a fenyegetéseidet is. – Caleb fáradtan dőlt neki a falnak, rá sem akart nézni a férfira. Úgy érezte, hogy minden porcikája sajog, ráadásul a fejfájása azóta nem múlt el, hogy Mich kikaparta őt a törmelék alól. Mich... Igazán nem volt most szüksége arra, hogy ez az öreg fasz is még beszólogasson neki. Mára eleget kiabált és veszekedett, sőt, talán egy életre eleget kiabált már és veszekedett.