A Kezdet || PSH [fordítás]

30. R É S Z

RONA SZEMSZÖGE

Harutot néztem, aki a gyógyszerek után elaludt.

- Kim Rona - szólalt meg álmában. Tekintete lassan összetalálkozott az enyémmel, engem nézett, ahogy az ágya mellett ülök. Felhúzott szemöldökkel vártam, hogy mondjon valamit.

- Ki tudnád lazítani a nyakkendőm? Alig kapok levegőt - mondta nehezen.

Bólintottam és óvatosan közelebb mentem hozzá, kezem a nyaka köré fontam és megpróbáltam lazítani a nyakkendőjén, közben pedig kerültem a szemkontaktust.

Pár másodperc múlva sikerült meglazítani és elhúztam tőle az arcom, de ő hirtelen a derekam köré fonta a kezeit, magához közelebb húzott, így az ajkaink majdnem összeértek.

- Haruto - mondtam idegesen és ki akartam szabadulni, de ő túl erős volt.

Lassan közeledett az arcomhoz, közben pedig a szemeit becsukta.

- Kim Rona... - Mindketten azonnal abbahagytuk, amit éppen csináltunk, mikor hallottuk, hogy valaki szólított engem.

- Park Sunghoon? - Szemeim kitágultak, mikor rájöttem, hogy Sunghoon volt az. Az ajtóban állta keresztbe tett kezekkel, engem figyelve.

- Majd én figyelek rá. Elmehetsz - mondta ridegen.

- De a tanár azt kérte, hogy én figyeljek... - Sunghoon hirtelen megfogta a kezem és kihúzott a szobából.

- Miért vagy itt? - kérdeztem.

- Rád vártam az ebédlőben korábban, de nem jöttél - válaszolt.

- Sunghoon, tudod, hogy Harutora kell figyeljek, nem igaz? - kérdeztem tőle és próbáltam kerülni a szemkontaktust.

- Haruto! Haruto! Haruto! Csak rajta jár az eszed? Kérlek, foglalkozz egy kicsit magaddal is. Például ettél már? Fáradt vagy? - emelte fel a hangját amitől mindneki meglepetten nézett ránk és elkzedtek körénk gyűlni.

- Miért... törődsz te... velem? - kérdeztem zokogva, de ő csak csendben volt és a haját összekócolta.

- A barátod vagyok. Törődnöm kellene veled. - A szívem kihagyott egy ütemet, mikor meghallottam a szavait.

- De Haruto is a barátom. Gondoskodnom kell róla - válaszoltam és letöröltem a könnyeimet.

- Rendben vam... akkor ez után menj vissza hozzá. Csinálj vele bármit. Tégy úgy, mintha mi nem is ismernénk egymást - mondta mérgesen és bement a beteg szobába, engem a tömegbe hagyva.