Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

43. Hasonlóság

November 16. (péntek)
- Hogy sikerült a tegnapi randi? - érdeklődtem Sacitól reggel egyből, ahogy találkoztunk a többiekkel együtt a suli előtt.
- Előtte két órával Bobó lemondta, mert beteg lett - nevette el magát Saci feszülten.
- Ó, sajnálom - húztam el a szám.
- Neeem, nem kell, eltoltuk - legyintett - De mondjuk remélem, legközelebb hamarabb szól azért.
- Üdv a klubban - szólt közbe Mesi Sacinak (ma reggel velünk volt) mosolyogva, utalóan oldalba könyökölve Ricsit.
- Jóvanna' - értette az utalást Ricsi elröhögve magát.
Van ez így. :)
Az első óránk osztályfőnöki volt.
- Egyre jobban közeledünk a szalagavatóhoz, úgyhogy ügyrendi kérdések jönnek - csapta fel Várady a tanári naplóját - Osztályprodukcióval hogy álltok?
- Jövő héten megleszünk, utána már csak gyakorlunk - válaszolta Kriszti mindannyiunk nevében.
- Fantasztikus. Ruhát megbeszéltétek, ugye?
- Egységes fekete, maximum valami egyszínű kendőt veszünk hozzá.
- Rendben. A következő próbára remélhetőleg óracserével én is be tudok menni. Báli ruhák - tért át a következő témára - Először is, lányok, ti hogy álltok vele?
Marcsi feltette a kezét.
- Tanár úr, én már megvagyok a ruhámmal, találtunk egy nagyon jó kölcsönzőt, a többieknek is tudnám ajánlani, gyönyörű ruhák vannak, meg ékszerek, cipők...
Marcsi elmondta a kölcsönző nevét, címét, satöbbi, átbeszéltük a fiúk öltözködését is, majd még pár gyorsan lekavart összegző beszédtéma után jött a mai új: meghívók.
- Össze kellene számolnotok, hány meghívót szeretnétek majd a rokonaitoknak, szeretteiteknek, akiket meghívnátok, jó lenne minél hamarabb - mondta Várady, majd mivel ezúttal Ricsi feldobta lazán a kezét (érdekes, pedig nem igazán szokása jelentkezni), őt is felszólította.
- Van ilyen limit, hogy hány embert lehet? - kérdezte, mire halkan elnevettem magam.
Emberlimit. :)
- Mivel most gyakorlatilag feleannyian vagytok, mint általában a végzősök szoktak, nem nagyon vagyunk hely szűkében, de azért maradjatok normális kereteken belül - felelte Várady.
- Csak azért, Tanár úr, mert mondjuk ha meghívjuk a családot, betöltjük a fél nézőteret - mondta Ricsi szórakozottan, mire a mellette ülő tesója elröhögte magát - Mármint nyilván nem hívjuk meg, csak érti, hogy van ez. Ott vannak Lesnyákék, tuti tele vannak ikrekkel, ők meg befoglalnák a nézőtér másik felét - biccentett Ricsi Kolosék felé vigyorogva.
- Hagyjál már - fordult hátra Samu vihogva.
Végül meggyőzte Váradyt és mondott egy körülbelül-számot, hogy maximum mennyi embert hívhatunk.
Mindegy, kevesebbet hívok úgy is, ráadásul már régóta tudom is, hogy kiket.
- Hívjátok meg Titanillát, biztos élvezni fogja a műsort - guggoltam le mosolyogva szünetben Casso és Ricsi padjához, ahol az említettek épp összeszedték, hogy "kit viselnek el a szalagavatón". :)
- Peeeeersze, lófaszt - vágta rá Ricsi szórakozottan kapásból.
- Hívd meg Ritát meg a férjét - nézett rám Casso derűsen, mire vigyorogva ráhunyorítottam.
- Mondjuk attól tartok, muszáj lesz - gondoltam bele. Neeee.
- Szívás - röhögött ki Ricsi.
Ez van.
A második óra tesi volt, ráadásul röpiztünk.
Saci és Lili fel voltak mentve (előbbinek ma megjött, utóbbi pedig meghúzta a bokáját a lépcsőn), úgyhogy Enikővel álltam párba, aki mondjuk jó sokáig nem tesizhetett, de már mozgáshiánya volt, szóval saját elhatározásából beállt tesizni, hogy "majd vigyáz".
Párosával kellett átütögetni egymásnak a labdát kosárérintéssel vagy alkarérintéssel, mint mondtam, Enikővel voltam párban, és a legjobb az egészben, hogy ő sérült lábbal, vigyázva is ezerszer jobb volt, mint én.
- Ez most jó volt, csak legközelebb felém jöjjön - dicsérte meg Enikő az alkarérintésemet, mire felnevettem.
- Ezzel van a baj - vetődtem egy következőt, majd nyilván nem tudtam visszaütni a labdát, ami aztán el is gurult, szóval a párok között a fejemet behúzva futottam érte, mint valami csatatéren.
Tesi után matek volt, úgyhogy átöltöztem, majd felmentem a terembe.
- Sziaaa - huppantam le Cassohoz, aki a helyén ülve telefonozott.
Kicsit ki volt pirosodva a focizástól, a haja kuszán állt, egy picit izzadt is, mert fiú, és észrevettem, hogy a fiúk tök rendesen tesiznek.
Jó, mondjuk tízből kilencszer fociznak, amit szeretnek csinálni, ráadásul olyan háborúkat vívnak a focipályán tesiken, amiket nem mindig értek, de nem kell nekem mindent értenem.
De mindegy is, lényeg, hogy már megint szívdöglesztően tökéletesen nézett ki sportolás után, de mondjuk gyakorlatilag mindig úgy néz ki. :)
- Szia - nézett fel rám, majd odahajolt hozzám, és egy rövid, üdvözlő, csattanós csókot nyomott a számra, mire akaratlanul is elvigyorodtam.
Imádom, amikor csak úgy megcsókol. :)
- Láttam az ablakból, ahogy fociztatok - meséltem - És láttam a gólodat is.
- Ne is mondd, Somogyi nem adta meg - forgatta meg a szemeit, majd beleivott az ásványvizébe.
- Ne máár.
- De, pedig amúgy rohadt szabályos volt.
- Köcsög - fintorogtam, majd Casso felé fordítottam a fejem - Mindegy, attól még ügyes vagy - mosolyogtam rá, majd ennek megerősítéseképpen megpusziltam az arcát.
- Attól még bassza meg - mondta, mire elnevettem magam.
Olyan imádnivaló, amikor bosszankodik. :)
Ezután matekon, irodalmon és németen simán csak tanultunk tovább, majd átmentünk a nagy tesiterembe (vagyis pontosabban vissza) táncpróbára.
- Akkor most előröl, számolás nélkül - mondta a tánctanár - Álljatok szélre, bevonulással kezdünk.
Így is tettünk, majd ahogy felcsendült a zene, mi, lányok bevonultunk elsőként, aztán bevonultak a fiúk is, és odajöttek hozzánk.
- Szöszi, azért forgatlak, hogy én forgassalak, nem azért, hogy forogj magadtól a másik irányba - jegyezte meg nekem Casso szórakozottan, miután egyébként tényleg ezt csináltam, nem is egyszer.
- Jó, jó - mentegetőztem, majd a koreográfia alapján közelebb képtem hozzá, csak mivel a forgás miatt tökéletesen kizökkentem ebből az egészből, majdnem nekimentem, aztán onnantól kezdve végighibáztam a táncot - Bocsánat - szabadkoztam kínosan, amikor gyakorlatilag ráléptem a lábára.
Össze-vissza tipegtem, összekevertem, hogy most mi is jön, merre kell menni, satöbbi, az volt az egyetlen szerencsém, hogy egy idő után Cassot is belehúztam ebbe, úgyhogy ő is rontott párat.
- Nemmm - szólalt meg derűsen, amikor tökéletesen a rossz oldalára húzott engem, úgyhogy gyorsan átdobott a másikra, mentve a menthetőt.
Onnantól kezdve, hogy már nem csak én néztem be a fél táncot, hanem ő is (mondjuk leginkább miattam, de mindegy :D), már nem volt kínos, inkább vicces, szépen kiröhögtük magunkat.
A párcserés rész volt a kedvencem, amit Enikőék is elrontottak mellettünk, ezért Enikő nem jött tovább Cassohoz (szerintem elfelejtették, hogy ez az a rész :D), én pedig ezért nem mentem Ricsihez, aki viszont így egyedül maradt, mert Saci pedig továbbment Lacihoz, szóval Ricsi úgy döntött, hogy na mindegy, nem fog egyedül állni, és beállt hozzánk, hogy táncoljunk hárman. :)
Nem akarom tudni, hogy néztek minket a tánctanárok, sírtak, nevettek, vagy mindkettő, de az biztos, hogy Várady igazán jól elszórakozott az ötösünkön a terem másik végében. :)
Aztán mentünk vissza az eredeti párokba.
- Na, ezt elbasztuk - jelentette ki Casso ünnepélyesen, ahogy befejeztük a táncot, mire felnevettem.
- Egy kicsit - nevettem a tenyerembe temetve az arcom.
- Akarjam tudni, mi történt ott? - szólt oda nekünk Tamás, mire mind az öten egyszerre rávágtuk, hogy "nem". :)
Illetve Andris annyit mondott még, hogy "mi se tudjuk". :)
- Ha ilyen lesz a szalagavatóm, eskü várom - jegyezte meg Casso nekem szórakozottan.
Én mindenképpen várom. :)
Második táncórán szerencsére már azért összekaptuk magunkat, illetve befejeztük a koreográfiát, úgyhogy kicsengetés előtt Helgáék megdicsértek minket.
- Egészségetekre - zárta le Tamás a próbát, majd elköszöntünk és elindultunk ki a tesiteremből.
Mielőtt így utolsó óra után, pénteken szétszéledtünk volna, még beszéltünk egy kicsit a sulinál, aztán mindenki ment a maga útjára.
- Te merre mész? - kérdeztem Cassotól.
- Ledobom a cuccaimat otthon, aztán sietek - mondta - Vagyis Ricsivel sietünk, de neki nincs is cucca - javította magát többes számba.
- Otthon hagyta? - nevettem fel.
- Aha, olyat anyázott ma a suliban - biccentett derűsen.
Inkább el sem képzeltem. :)
- Bedobhatom hozzátok a cuccodat, ha akarod - ajánlottam fel - És akkor nem kell annyira sietned.
- Neeem, köszi, cuki vagy, de ne fáradj - vágta rá egyből.
- Ott lakom a szomszédban, ezerszer voltam már nálatok.
- Gyalog vagy, Szöszi, így is a saját táskád is van vagy hatvan kiló.
- Alig hordasz magadnál valamit, a tesi cuccom nehezebb, mint a táskád. Tök nagy kerülő, ha haza is mész, és időveszteség - magyaráztam - Vagy akartál még mást is csinálni otthon?
- Nem, de... - kezdett megint ellenkezni, viszont nem hagytam kibontakozni.
- Akkor ez eldőlt - mosolyogtam rá - Semmibe nem telik.
- Oké, köszi - adta meg magát végül, mire egy "helyes" stílusú elégedett bólintással elvettem a táskáját, és mivel az övé függetlenül attól, hogy vagy harmadannyi cucc van benne, mint az enyémben, (annak is csak a töredéke iskolai dolog, kettő füzet, egy toll, néha van nála valami kósza tankönyv-féle is, ami bekerül a cuccai közé valahogy, gyakorlatilag ennyi, persze öngyújtó, random kés, töltő és társai alap cucc) nagyobb méretű, az én kisebb, de alaposan kitömött táskámat beleraktam ideiglenesen az övébe, és azt vettem a vállamra.
- Csak rakjam le a szobádba? - kérdeztem.
- Mindegy, hova, az is jó, ha bedobod valamelyik ablakon. Amúgy meg egy istennő vagy - tette hozzá, belátva.
- Köszönöm - vigyorogtam - Mindent kiszedtél, ami kell, ugye?
- Remélhetőleg.
- Telefon, pénztárca, iratok...?
- Mindent kiszedtem, Anyu - mosolyodott el, mire felnevettem.
- Jól van na. Majd írj, ha ráérsz - kértem meg közelebb lépve hozzá.
- Oké, te meg menj el a nővéred bulijára. És jó szórakozást a vasárnaphoz, a végén találkozunk - hajolt hozzám, majd az egyik hajtincsemet a fülem mögé tűrve elköszönésképpen megcsókolt.
- Igen - mosolyogtam, amikor elhajolt tőlem - És érezd nagyon jól magad. Auf wiedersehen - köszöntem el tőle derűsen, mire felnevetett.
- Tschüss - vágta rá szórakozottan, majd mégegyszer elköszöntünk rendesen, és elindultunk két különböző irányba.
Egész hazafele tartó úton mosolyogtam magamban, remélem senki nem látott, nem csodálkoznék, ha elmegyógyba küldene. :)
Amikor megérkeztem az Arany utca jól ismert végébe, becsöngettem a szomszédunkba.
Casso mondta már, hogy csak nyissak be nyugodtan, ha megyek hozzájuk, nem a pizzafutár vagyok, hogy az ajtóban várakozzak, de nem akarok csak úgy berontani.
Casso apukája (Zoltán) nyitott ajtót, majd beengedett a házba.
Nem tudom, hogy mondtam-e már, de Casso kiköpött apja, már megfigyeltem, ugyanaz a szemszín, hajszín, arcforma, testalkat, egyelőre még csak az orrát szúrtam ki, amit az anyukájától örökölt (mindkettőjüknek jól áll, tipikus tökéletes orr), illetve talán a bőrszínének az árnyalata kicsit jobban hasonlít Rilláéra, de összességében akárhányszor Casso apukájára nézek, gyakorlatilag a barátomat látom, huszonkilenc-harminc évvel idősebbként. És még így is jól néz ki, akkor is, ha enyhén fura, hogy ezt lényegében az apukájáról írtam le. :)
Egyébként láttam már Casso apukájáról fiatalkori képet, ott helyben pedig ennyit tudtam volna csak hozzáfűzni: megértem, Rilla. Maximálisan megértem. :)

Mai nap - 5/5: jó volt. :)