Csak az marad utánam...

11. Fejezet

Giorgio szemszög

-Mi a fasz...-nyit nekem ajtót Zsombor.
Baszki miattam néz ki így? Szemei karikásak, haja a szokásosabbnál is kócosabb. Egy rövid nadrág és egy félig ki gombolt ing díszeleg rajta. Baszki de sovány. Mérem végig tetõtõl-talpig. Egy mondatából megállapítom hogy nem józan. De baszki, még így is csodálatos. Szemüvegét elhagyhatta valahol a lakásba de sebaj csodás kávé barna szemei így még jobban szemügyre vehetõek.
-Hol a faszomba voltál...-nem hagyom hogy be fejezze mondanivalóját mert el vesztem az önuralmam. Az ajtót be csapva hevesen tapadok Zsombor ajkaira, mire õ kabátomat le dobva rólam beljebb húz a lakásba. Ajkaink egy pillanatra se válnak el csak levegõ hiányba. Egyre kevesebb ruha van rajtam mire be érünk a hálószobába. Combjainál fogva felkapom Zsombort míg õ kezeit tarkómról le nem véve már a nyakamat csókolja. Óvatosan le téve õt az ágyba felé kerekedek. Ingjét ki gombolva haladok nyakán keresztül már a melkasára. Pólómat le kapva róllam már én is fél mesztelenül egyre lejjebb haladok. Vissza térve nyakára mélyen hajába túrok, majd ajkaira tapadok. Haját eltúrva arcából egy tíz centis heget vélek felfedezni homlokán.
-Mit csináltál a homlokodnál?-kérdem tõlle két csók között.
-Semmi érdekes, csak egy faág.-veszi át a helyemet, így most õ támad felülrõl. Lábát ágyékomon át téve így már teljes testsúlyával rajtam ül. Nyakamat végig csókolva kulcscsontomnál meg találva a legérzékenyebb pontot, mélyen szívja be bõröm ezzel apró véraláfutásokat hagyva. Kezét végig húzva alhasamon egyre lejjebb csókol majd a melkasomon meg állva homlokát neki döntve kapkodni kezdi a levegõt. Sír, sõt már zokog.
-Hé, mi a baj?- ülök fel így ölembe véve õt. Mesztelen felsõteste enyémnek tapad, fejét nyakahajlatomba fúrja és ahol elõbb csókokkal most könnycseppekkel halmozza el.
-Édes, mi történt?-fogom meg arcát két kezemmel.
-Nem hagylak el soha a büdös életbe mégegyszer.-fúrom a szemeim az õvéibe.
-Undorodom magamtól, én voltam egy akkora fasz hogy el üldöztelek itthonról. Baszdki!-mászna le róllam de én vissza húzom.
-Soha meg ne haljam ezt mégegyszer, te vagy a leggyönyörūbb dolog akivel életembe találkoztam! Baszki Zsombor gyönyörū vagy érted? Pici szívem nézz rám!-nyúlok az álla alá így kényszerítve õt arra hogy a szemembe nézzen. -Elmondom anyuéknak, csak egyet kérek, elõsszõr hagy menjek egyedül rendben?-nézek mélyen a szemébe.
-Rendben.-néz vissza rám boci szemekkel.
-Most pedig asszem valamit be kéne fejeznünk.-nézek le huncutul nevetve a Zsombor nadrágjában dudorodó férfiasságára, mire õ újra beindulva hátra lök az ágyba.

Csodás reggel. A fehér falról vissza verõdõ napfény kelt engem. Szinte mosolyogva ébredek, majd jobboldalamra átnézve még inkább nem hagyom abba a mosolygás. A fehér paplan közzött fekvõ kissé hiányos öltözetū Zsombor göndör fürtjeit kezdem piszkálni mire õ egybõl ébredezni kezd.
-Jó reggelt édes.-nyomok egy hosszú érzelmes csókot ajkaira.
-Jó reggelt.-csúszik feljebb a hasamról a melkasomra.
-Zsoma, te vérzel!-sodrom ki haját a homlokából.
-Baszdki!-kap a fejéhez és azzal a lendülettel mit sem érdekelve hogy egy alsónadrágba van ki rohan a szobából. Ennyire jól sikerült volna az éjszaka? Magamra kapva egy pólót utána rohanok, a fürdõszobába áldogál a tükör elõtt.
-Hé Zsombor, nekem bármit el mondhatsz tudod!-ölelem át hátulró a tükörben magunkat figyelve.
-Nem történt semmi, csak egy ág meg csikart mondom! Valószínūleg az este el kapartam.-fordul velem szembe. Kezemet derekán pihentetem, míg õ egy zsebkendõ segítségével próbálja el állítani a vérzést.
-Zsombor bazdmeg, meg tudok különböztetni egy csikarást és egy hat öltéses fejsérülést!-helyezem mindkét kezem az arcára.
-Szevasz Bombi megjöttem, azaz jöttünk! Gondoltam hogy szórakozzunk egyet... Oh Giorgio hát haza jöttél...-áll meg elöttünk Barnabás a bandával az oldalán.
-Valamit meg zavartunk?-kérdi Barni tarkóját vakarva.
-Nem dehogy!-eszmélek rá hogy egy szál boxerbe áll mellettem Zsombor míg rajtam legalább egy pólóval több van.
-Bazdmeg Zsoma, el vakartad? Mit csináltál?-lép közelebb Zsomához Bálint.
-Nem, nem semmiség.-motyog valami ilyesmit majd be rohan a szobába valószínūleg valami öltözékért.
-Barnabás beszélhetnénk egy pillanatra? Négy szem közt?-invitálom beljebb a fürdőbe.
-Persze-néz rám értetlenül be csukva az ajtót.
-Elmondanád hogy mit csinált magával ez a szép fiú még én távol voltam?- kérdem.
-Inkább az itt a kérdés te mit csináltál!-kezd bele értetlenül de félbe szakítom.
-Barni nem az itt a kédés hogy én mit csináltam, azt kérdeztem mi a fasz történt Zsomával!-fogom meg a vállát kissé erőszakosan.
-Figyeld, életem szerelme ez a fiú, és meg akarom védeni mindentől ami bánthatja őt!-jelentem ki.
-Jó akkor védd meg magadtól! Mert te tetted!-löki le magáról a kezem.
-Ezt hogy érted? Én... én nem csináltam semmit, én soha nem bántanám!-lépek hátra értetlenül.
-Azon a napon, mikor el mentél úgy le lökted magadról! El nem tudod képzelni mit élhettem át mikor vérben fekve eszméletlenül találtam! Aggódtam érte! Kibaszottul! Mert tudod nem csak neked fontos, pedig te azt hiszed! Mi is itt vagyunk neki a legjobb barátai!-fejezi be ordítva könnyes szemmel mondanivalóját, majd ki rohan. Kurva életbe Giorgio! Hogy lehettem ilyen balfasz! Bántottam őt! Még a tudatom alatt is! Cikáznak a gondolatok a fejembe.
-Barni, várj!-lépek utána de már késő. Aggódva fut utána Péter majd becsapja az ajtót.
-Menjetek haza fiúk!-mondom lenn hangon már én is sírás határán.
Ati és Bálint egymásra pillantva állnak fel búsan majd el hagyják a lakást. Zsombor a háló ajtajában áll, könnyek gyűlnek a szemeibe, látom hogy beszélni akar de szó nem hagyja el ajkait. Megrázom fejem jelezve neki hogy hagyja, ne próbálkozzon, majd be húzva a csíkot magamra zárom a fürdőszoba ajtót.

-Hogy lehetsz ilyen szörnyű ember Giorgio?-kérdezem a tükörképemtől. Hátrálva a tükörben lévő szörnyetegtől hátamat a hideg csempének döntöm majd szép lassan a földre rogyok. Hányinger és sírógörcs kap el.

Undorodom magamtól amiért ezt tettem azzal az emberrel akit legjobban szeretek a világon.

Undorodom magamtól amiért a legjobb barátomat ennyire össze törtem.

Undorodom magamtól hogy még ezek után élveztem a szexet.

Vajon mit érezhetett Zsombor mikor otthagytam? Miattam nem evett, nem aludt, aggódott értem és csak hogy jó legyen nekem nem mondta a szemembe:

"Giorgio, te egy bűnös vagy„

Tyűha! A végére nagyon le hűlt a hangulat! Ez volt az a rész amit egyszerre volt öröm és bánat megírni. Bevallom a végére nekem is ki csordult a könnyem! Remélem tetszett, hamarosan jövök a kövivel!
További szép estét/napot/délutánt!<3