Ígéretek tengere (KuroKen)

-20-

A folyosó hűvös, állott levegője nehéznek érződött a tüdejükben, de akármennyire is akartak volna gyorsabban lélegezni, egyikőjük sem mert. A végén még megtalálják őket. A fojtogató környezet, és a félelem hatására mintha a szívükbe markoltak volna. Az ajtó résén át majdnem tisztán lehetett látni, ahogyan Kimizuri Satsuki egy vörös pengét szorít Kenma anyjának a torkához, és a mélyvörös szemeivel pásztázza az arcát. Óvatosan leguggolt elé, a fejét pedig a nő ölébe helyezte. Ezzel a mozdulattal a hosszú fekete haja az arcára csúszott, leleplezve a fülét. A lány fülei ugyanúgy néztek ki, mint Kiritsuéi (1). Igaza volt a lénynek, Satsuki tényleg Urara. Persze csak Kurooban volt némi kétely, miután Satsuki pontosan úgy viselkedett a táncparketten, mint bármely másik fiatal lány. Megfogadta, hogy ezek után kétszer is ránéz valakire, mielőtt bízik bennük.

Satsuki hirtelen a nő combjai közé vágta a kést, amely mélyen belefúródott a gyönyörűen kifaragott székbe. Kár volt, mert az a szék tényleg nagyon szép volt - Gondolta Kenma, miközben Kuroo kezéért nyúlt, és az ujjait a másik tenyerébe csúsztatta. Nem azért, mert ő félt, hanem azért, mert Kuroo félt. Ugyanis az ő apja is ott ült, akit Kuroo nagyon szeretett. Miután az anyja eltűnt, Kenma mellett ő volt az, aki a legtöbbet segített neki. Kenma úgy gondolta, hogy Kuroo most nagyon félti az apját, és egy kis támogatás talán segítene neki.

Tuti nem azért csinálta, mert hiányzott a másik érintése.

Persze a másik fiúnak nem az apja járt éppen a fejében. A szemei a két nőre voltak szegezve. Satsuki felegyenesedett, és megsimította az anyja állát, arra kényszerítve őt, hogy felnézzen. A nő egész testében remegett, az arca falfehér volt, úgy nézett ki, mint aki mindjárt elájul. A szemei A combjai közé szúrt kés, és Satsuki abnormálisan hosszú nyelve között ugrált, amellyel éppen a torkán készült végignyalni. Amint a nyelv az ádámcsutkája felé ért, a nő oldalra rántotta magát. A kés kiröppent a combjai közül, és az ütőeréhez nyomult. Satsuki egy ujjal sem ért a késhez, az mégis megmozdult. Kuroonak ekkor esett le.

A kés valószínűleg tömény Razúrból készült.

Kuroo ugyan sok mindent elmondott Kenmának, de arról a kis részletről egy szót sem szólt, hogy a puszta akaratával kivett egy adag razúrt a tükörből. Bár általában hülyén viselkedik, de nem véletlenül volt kapitány. Szóval tényleg az akarat a kulcs. Nem elég csak az akarat, cselekedni is kell, de az akarat a kulcs. Ha most Kenma hallaná a gondolatait, valami olyasmit mondana, hogy "Ez meg miféle elbaszott motivációs idézet?". Ebbe belegondolva vissza kellett tartania egy mosolyt. Ha ebben a szituációban mosolygott volna, Kenma azt hinné, megőrült.

- Ne félj drága, nem csinálok veled még egyenlőre semmit. Hiszen tudod, miért vagy itt~

Kenma anyja nyelt egyet, és rekedt hangon válaszolt.

-..Sajnálom, f..fogalmam sincs..

Szegény úgy remegett, hogy Kenma azt hitte, bármelyik pillanatban előrebukhat a feje, és kinyírhatja saját magát. Persze az anyját ismerve, inkább behódol az erősebbnek, minthogy az életét veszítse.

- Azt kértem, hogy az itteni élete pokol legyen. Egyszer már elbuktad ezt a feladatot. Azt mondtad, nem történne meg még egyszer. Azt akarom, hogy szenvedjen. Szenvedést érdemel. Ha így folytatódik, elveszi tőlem őt. - Azzal teljesen felállt, és Kuroo apja felé sétált. A férfi fején egy zsák volt, és egész testében remegett. Hallotta, ahogyan Satsuki kopogó léptei felé közelítenek.

-Melissa...Elbuktál. Másodszor is.

"Melissa"?

Az meg mégis ki a fene!?

Satsuki a bal kezének egy ujját behajlítva a falon található tükörből egy apró szalagnyi razúr lebegett az ujja felé. A kavargó energia egyre duzzadt, és duzzadt a karja körül. A most már kötél vastagságú csíkból kisebb csíkok bomlottak ki, majd azok gyökérszerűen elkezdték behálózni az egész szobát. Az eredeti energia-kötél már többszörösére vastagodott. A szoba egyetlen lámpája agresszívan villogni kezdett, majd miután teljesen kigyulladt benne a körte, a fénye vörösre váltott. Ebben a pillanatban Satsuki kifeszítette oldalra a kezét, és ökölbe szorította azt.

A szobában található szalagok "Melissa" felé szúrtak. A nő vérfagyasztó sikoltást hallatott, amint több ezer apró szalag szúrta át a testét. A razúr égette a bőrét, az izmait, égette ahol csak érte. A razúr szalagok a testében ezerfelé bomlottak, és belülről fúrták át a szerveit és csontjait. Melissa érezte, ahogyan a razúr végigkúszik az ereiben. A szemei kikerekedtek, és a pupillája hátrafordult. A sikolyai szinte visszhangoztak a szobában, és csak a kötelek tartották vissza attól, hogy rángatózásában leboruljon a székről. A vörös kés már nem volt a torkához szorítva, hanem Satsuki kezében pihent.

Kuroo és Kenma a rejtekhelyükön egymás kezét szorítva kikerekedett szemekkel nézték az eléjük táruló jelenetet.

Aha.

Nem köszi, ma még enni akartam! - Gondolta magában Kenma.

Na hát persze, ha valaki ilyen kurva erős, egy iskolát megmérgezni nem megmérettetés!

Melissa bőrén keresztül lehetett látni, ahogy terjed benne a vörös razúr. Satsuki Kuroo apja elé állt, és a lábát felemelve a magassarkú cipőjének sarkát az ágyékába döfte. A férfi felordított, és még jobban összegörnyedt a széken. Nem látott semmit, csak annyit hallott, hogy a mögötte ülő ember kínok között sikítozik.

-Fogd már be baszdmeg, nem hallom a csávó ordítását! - Dörrent fel Satsuki. Melissa éppen gondolkodni sem tudott a fájdalomtól, ezért Satsuki visszavonta a razúrt a testéből.

-Lehet eleget élvezkedtél mára. Végül is, a hatást elértük nem? Amúgy Mr. Kuroo, még nem válaszoltál a kérdésemre. Hol a fiad.

-É..Én..Nem - nem tudom! Esküszöm, fogalmam sincs!

-Hát rendben.

-Kérem! Kérem, kíméljen meg! Én.. Én amint megtalálom, én..

-Te, te, te? Te mi? Nem kell megtalálni, hiszen magától ide is jött, nem igaz, Kapitány úr?- Nézett egyenesen a rejtőző fiúk felé.

-~~~~~-~~~~~-~~~~~-~~~~~-

(1)- Fogalmam sincs hogy a "Kiritsuéji" vagy a "Kiritsuéi" lenne e helyes. Eskü ötös vagyok nyelvtanból...Elvileg :'D

-~~~~~-~~~~~-~~~~~-~~~~~-