Házinyuszi (Hangulatkeringő - 1. rész)

Kivágott jelenetek - Telefonos vásárlás

Démonka takarásra állt, már épp kezembe vettem volna a gépet, amikor egy hangot hallottam:

– Nem szabad fotózni, kérem! – Úgy tűnt, itt nem csak egy eladó bújt el, hanem több. Aki rám szólt, észrevétlenül álldogált a sarokban egy kisebb szekrény mögött. Ő kapta a humán térfigyelő rendszer szerepét.

– Drágám, egy képet velem? – kapta el a csuklóm Misty, és bepózolt a készlet elé.

– Oké, pillanat! – szóltam, és szinte azonnal lőttem pár fotót. Nem szólhattak semmit, hiszen csak a párom fényképeztem, és nem a készletet, ugye.

A kezdeményezés jó ötlet volt, készítettünk pár Démonkás fotót a többi pavilonnál is. A tömeg állandóan elkerült minket, mintha nem akarná a sors, hogy a mocskos és élvezetes játékainkat folytassuk. Az egyik fotó után Misty fülébe súgtam, hogy nem vagyok megelégedve azzal az embermennyiséggel, amennyi a videózáshoz elengedhetetlen lenne. Vártam a felháborodott és csípős válaszát, hogy „Mennyit szüljek itt hirtelen? Húsz elég lesz?", de csak somolygott, majd a következő pavilonnál beállt a következő fotóra.

– Szívem! – csak ennyit szólt, aztán amint megnyomtam a fényképező gombját, egy pillanatra felkapta a ruháját. Azonnal lemerevedtem a meglepetéstől. Hozzám lépett, és annyit súgott a fülembe: – Majd kitörlöd, mielőtt visszaadod a gépet.

A következő pavilonhoz húzott, miközben még fel sem ocsúdtam vagy annyit kérdezhettem volna: „És ha valaki meglátta?" Aztán letudtam magamban annyival, hogy ha más is észrevehette volna, nem lett volna ilyen merész.

Pár árussal odébb úgy guggolt le, hogy éppen beláthattam a combjai közé. „Ez is szuper kép lett!" – nyugtáztam magamban, és lassan azt éreztem: ez a vásár a szexről és a játékunkról szól, holmi nézelődésnek álcázva. Egyre jobban beleszédültem, hogy mit tud még kitalálni ez a nőszemély.

A kérdésemre hamar megkaptam a választ, ugyanis egy fehérneműs pult elé értünk. Csodálkoztam, hogy egy ilyen kirakodóvásáron minőségi darabokat lehet kapni, de Démonka csillogó szemmel vetette bele magát a finom anyagok közé. Hagyományos és csipkés változatokat is nézegetett. A pult egyik felén a női fehérneműk voltak, a másik felén inkább kiegészítők, mint body, harisnyák, fűzők, és ehhez hasonló érdekességek. Férfiaknak való alsókat nem is láttam, és épp értekezni akartam a nemi egyenlőségről a csinos eladónőnek, amikor megnéztem a pavilon feliratát: „Női álomvilág". Olvasásból mindig jó voltam, azonnal megértettem, hogy nem én vagyok a fő célcsoport. Talán ezért is vette körbe a pultot jó pár hölgy. A férfiak inkább mögöttük ácsorogtak, de így is szép tömeg igyekezett közelebb jutni a kirakott portékához.

Hagytam magam a tömeggel sodródni, főleg Misty mögött próbáltam maradni. Ő szinte lecövekelt, és csak időnként lépett odébb, ha új darab után nyúlt. Mögötte kényelmesen kamerázhattam, de ha néha esetleg egy-egy gyanútlan nőszemély véletlenül elvonul a lencse felett, az csak bónuszpontnak számít. Igyekeztem unott arccal előadni magam, mint akinek elege van az egészből, amikor a harisnyákra vetődött a szemem. Volt ott mindenféle mintájú, rajzolatú combfix, nadrág, de még alul nyitott harisnya is. Az elmélyülten válogató Démonkához hajoltam, és diszkréten a fülébe súgtam:

– Ha merész harisnyát választasz, azt megveszem neked.

Meglepődve nézett rám, majd csilingelő hangon, határozottan csak annyit mondott:

– Jó! Rendben! Oké! – vigyorgott kivirultan, mint aki nem hiszi el, hogy ajándékot kaphat. Még annyit súgott a fülembe: – A lámpára meg vigyázz!

Azonnal lekapcsoltam a fényt, nehogy más nő is kiszúrja a világítást, és eltettem a telefont. A tumultust kihasználva gyorsan fényképeztem Gisellenek párat a kínálatból, főleg a harisnyákat.