Engedj el [Kakashi x Obito fanfiction]

15. Hiányérzet

A Hatake nemsokára egyedül hagyta a két jómadarat egy fél óra erejéig, amíg lerohant a közeli boltba, hogy vegyen pár szükséges dolgot, ami elengedhetetlen, ha kutyát vesz magához az ember. Szerzett kölyök kutyának való tasakos ételt, földre teríthető pelenkát, két kistálat - mást nem talált, ami hasznos lehetett volna, de úgy gondolta, ilyen hirtelen ennyi is bőven meg fogja tenni mára, később meg közösen elmehetnek több dologért is majd... Már, ha Obito hajlandó lesz rá. Ha nem, akkor majd egyedül.

Hamar hazaért, és a látvány, ami a nappaliban fogadta, egyszerűen megmosolyogtatta. Obito hanyatt feküdt a szőnyegen, a mellkasán pedig a kiskutya heverészett, élvezte a kellemes meleget, amit a férfi árasztott magából - Kakashi már tudta, hogy milyen is ez, és önkéntelenül visszagondolt az elmúlt éjszakára, mire enyhén pirossá váltak a füle hegyei egy pár pillanatra... Már középiskolában is gondolt néha rá, hogy milyen lehet Obitoval aludni, és bő tíz év után megkaphatta, amire vágyott. Mi ez, ha nem szerencse?

- Oh, meg is jöttél? Nézd, már egyáltalán nem fél! Egyre jobban bízik bennem. - Az Uchiha mosollyal az arcán simogatta a rajta fekvő kisállatot, ami nagyon komfortosan érezhette magát, a lábai négyfelé álltak, az állát pedig letette, csak a szemei voltak nyitva és hol Obitora, hol Kakashira kapkodta őket, de meg sem rezzent.

A szürkehajú letette a szatyrot a konyhában és elkezdte kipakolni a tartalmát. - Azóta ott fetrengtek, amióta elmentem? - Letette a padlóra a tálkákat, majd az egyik tasakot megbontotta és a tartalmát az egyikbe borította. A szag hamar elérhette Pakkunt, mert szinte azonnal aktivizálta magát és a feketehajú fején átmászva nekirontott a kajának, legjobb tudása szerint el is kezdte betermelni az adagot. - Azta. - Kakashi csak ennyit mondott, nem várt ilyen intenzív és hirtelen reakciót az állattól.

- Pakkun!! Elhagysz? - Obito hátradöntötte a fejét, és felfordított állapotban már ő is látta, hogy mi történt. - ...oh. Egy kicsit éhes lehetett... - fordult lassan a hasára, és úgy nézte tovább a nagy lakmározást.

Pár percbe sem telt, Pakkun már végzett is, és hálásan eldobta magát a konyhapadlón, félig Kakashi lábfejére dőlve, miközben csillogó szemecskékkel bámult fel rá. Most még a Hatake is be kellett, hogy ismerje, ez a reakció irtó aranyos volt a kutyustól. Le is hajolt érte, óvatosan a kezébe fogta, elfektette a karjain és az Uchihához sétált, majd letelepedett mellé. - Azt hiszem, kipurcant... - A töpszli mopsz már szuszogott is, de nem is volt csoda, hiszen jól kirakta a pocakját, ki tudja hány nap éhezés után...

- A végén még te leszel a kedvence, nem én, mert te adtál neki enni először - motyogta egy kissé letörten Obito, ahogy Kakashit nézte karjában a kicsivel. De azért, ha belegondolt, örült volna, ha kijönnek egymással, elvégre Kakashi legelső reakciója nem volt túl fényes, úgyhogy próbálta meggyőzni magát és boldognak lenni akkor is, ha Pakkun szíve a Hatakéhoz húz majd jobban.

***

Nem volt unalmas napjuk, az már bizonyos. A kutya aludt pár órát az evészet után, amit ők kihasználtak ebédelésre, meg egy kicsit kutyabarátabbá rendezték a lakást... Volt jópár elrejtendő kábel és hasonló apróságok, amiket szívesen megcsócsált volna az eb - de persze ezután is számítottak váratlan fordulatokra, hiszen egy ilyen kis tökmagnál sosem lehet tudni.

Kakashi nem talált neki a boltban játékot, úgyhogy egyelőre egy összegöngyölt zoknit adtak neki, de mint utólag kiderült, tökéletesen ellátta a feladatát zokni létére. Pakkun hatalmas átéléssel próbálta szétrágni valahogy, de még túl picinek bizonyult egy ekkora feladathoz, azonban szerencsére ez nem szegte kedvét, mindig ugyanolyan lelkesedéssel vetette rá magát a ruhadarabra.