𝐴 𝑙𝑎́𝑛𝑦 𝑎𝑘𝑖𝑡 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑒𝑡𝑒𝑘

A lány akit szeretek Part1

2021.04. 16-a
Bakó Bencének hívnak és épp a 10.-kes osztályt végeztem, s ekkor voltam 17 éves. Rég beköszöntött a tavasz. Üdvözölt minket a természet ereje. A napos, esős, viharos időszak. Ezen a pénteki napon viszont esős idő volt. A sötét 3 fokos esős időben 5:00-kor keltem fel azzal a gondolattal, hogy ez a nap igazán izgalmas perceket tartogat a számomra. Nem tudtam miért, de egyszerűen csak így éreztem belül, a szívemben. Lehet Isten üzent a szívemnek, amelyet meg is kaptam, viszont a nap minden órájában, percében... másodpercében az eszembe jutott.
Majd felkeltem és mint minden reggel a szokásos teendőmet végeztem el. Sportos életet kezdtem élni kb. 14 éves koromtól amikor rám talált az egyik igaz szerelmem a kondi. Szóval reggeli edzéssel kezdtem a napot, amelyet elvégeztem 6:00-kor és utamat a fürdés felé irányítottam. Ezek után leültem tanulni a mai napon bekövetkezendő dolgozatokra. Tanultam egy kicsit az Állattani Biológia dolgozatra, majd a Függvény című Matematika dolgozatra. 7:00-kor összepakolva a táskámat elindultam a suliba, ami szerencsére viszonylag közel volt, ezért is volt könnyű a reggeli edzésemet mindennap elintéznem.
Mások szemében mindig a durva, érzéketlen alaknak tűntem, pedig egy nagyon kedves és érzelmes srác voltam valójában. Egész életem során, csakis fiú barátaim voltak, ami nagyszerű volt nekem, de mindig is vágytam egy 'lány' barátra.
Mentem az iskolai kapu felé amikor az egyetlen lány barátommal, Annával találkoztam.
Annával az egyik összevont szabadfoglalkozású órán ismerkedtem meg. Akkor voltam 8.-kos. Azon az órán egyedül ültem a padban és közben, mások szemében „szomorkásan" rajzolgattam egy lapra, amikor Anna odajött és így szólt.
Anna- Szia Annának hívnak, van kedved összebarátkozni velem- én eközben döbbent arccal nagy nehezen keresgélve a szavakat így szóltam:
-Öhh.... I...g.. (gondoltam magamban „nem tudom", mit mondjak!, majd egy kis habozás után rávágtam, hogy..) I..igennn! Szia engem Bencének hívnak, egy unalmas sportos srác vagyok- vágtam rá és mosolyogtam el közben. Ő pedig egy pillanatig döbbent arccal nézett rám, majd elnevette magát. Elpirult arccal néztem rá, majd rám is nevetés tört ki.
Onnantól kezdve nagyon jó barátok lettünk és szinte minden nap találkoztunk.

- Ohh Szia Anna! Hogy hogy itt ilyen korán?- néztem rá döbbent arccal.
- Szia! Miért nézel rám így??? Úgy beszélsz mintha soha nem jönnék be ilyen korán!
- Pedig te soha nem szoktál...
- Ez nem igazzz..... jó valamennyire, de!!! nem, nem értek veled egyet. Mindegy, hagyjuk is. Mi újság veled? Megint a sportoló éned voltál reggel? – mondta Anna (kicsit) elnevette magát közben. Erre én így szóltam, közben pedig mentünk fel az iskola hosszú lépcsőjén.
- Igen.....? Velem semmi különös, csak a szokásos. Tanultam egy kicsit a mai dolgozatokra. Erről jut eszembe neked nem ma kellene beadnod az esszét, amiről múltkor meséltél?
Anna ekkor megállt a majdnem 150 lépcsőből álló lépcső közepén, majd lassan megszólalt:
ÚRISTEN?!?!!! A rohadt Magyarország népessége és gazdasága a középkorban Történelem esszé. Ne, ne, ne, ne, ne, ne!- mondta.
Nekem rohannom kell. El kell mennem a könyvtárba, kell keresnem egy csomó könyvet és ehhez van 4 órám megírni!! Úristen....(közbe már rohant is a könyvtár felé. Útközben meg hátrakiáltott)
-Majd találkozunk a nagyszünetben!!! Ne haragudj!!
Én még egy pillanatig lefagyva néztem utána, majd nevetve elindultam az osztályterem felé.
Osztályom nagyrésze fiúkból áll, így sose tudtam úgy igazán barátkozni lányokkal. Bátorságom se volt hozzá.... Beléptem az ajtón és a legjobb barátom Dávid üdvözölt hangos ordibálással.
- SZIAAA TESOOO.... mi tartott ennyi ideig??? Nem szoktál ennyit késni, mégis mi történt? Megmentettél egy csibe csordát vagy mi?? Hmmmm.... Jaaa, Ááááá értem én már!!- nézett rám csillogó fura szemekkel.
Jaj ne.... Már megint mit találtál ki..??.. -néztem rá ijedten.
- Csaj van a dologban igaz? - vigyorgó fejet vágva.
- Ne... Ne gyere már megint ezzel a hülyeséggel. Nincs semmi kapcsolatom... Különben is szóltam volna már rég neked. Tudod hisz a legjobb barátom vagy... emlékszel?
Dávid közben hirtelen megint nagy mosolygásba kezdet. Majd lassan ezt mondta:
- Szóval...... Annával voltál mi.....?
- Igen
- Ohhh igen???- nézett rám ismét csillogó szemekkel.
- De tudod ő csak „egy barát"..... Egy nagyon jó barát! - mondtam az igazságot.
- Igen, igen, igen, igen tudom.... blablabla.. és történt végre valami? - kérdezte kíváncsian.
- Semmi.. ha olyanra gondolsz! Köszöntünk meg ilyenek, majd emlékeztettem egy esszére és utána rohant a könyv...- Majd hirtelen, ezt a beszélgetést megállította az iskolai csengő
- Bbbasszus nem tanultam a rohadt Biológia dolgozatra. Ülhettek melléd haver.....? - kérte könyörgő hangon.
Egy ideig néztem rá mérges fejjel, majd megsajnálva a következőt mondtam:
- Hmmm.... jó legyen..
- Köszi! Köszi! Köszi! Köszi!
Biológia óra sikeresen lezajlott. Szerencsére nem buktunk le, Dávid szerencsétlenkedése miatt. Viszont a nap folytatódott tovább! Jöttek az unalmas órák (Történelem, Magyar, Matek) míg végül elérkezett a nagyszünet, azaz ebédszünet.
Kicsöngetéskor lementem az ebédlőhöz majd beálltam a hosszú-hosszú sorba. Egy pillanattal később meghallottam egy ismerős hangot, de a hangzavar miatt nehéz volt felismerni. Újra és újra hallottam- Bence!! Bence... Bence itt vagyok! - Néztem körbe-körbe majd észrevettem. A Biológia tanárom volt.
- Ohh Jónapot Eszter tanárnő! - közben közeledett felém.
- Szia Bence! NA csak sikerült téged megtalálnom! Tudod nem olyan egyszerű ebben a hosszú sorban megtalálni...- sóhajtozott közben Eszter tanárnő.
- Ha szabad kérdeznem mi miatt keresett engem a tanárnő? Valami rosszat tettem? - közben gondoltam a következőket- Ajjaj csak nem a.... Biológiai dolgozat miatt keresett meg engem... basszus lehet nagyon látszik, hogy lemásolta az idóta....?!?
- Ja igen, a dolgozatodról akartam beszélni!
Én ennek a mondat hallatára elkezdtem izzadni, annyira, hogy a kezem is. Az ereim pedig elkezdtek nagyon látszódni... (Az ereim akkor látszódnak amikor egy izgalmas esemény történik). Mintha 44 fok lett volna a szobában!
- ...... Nagyon jó lett a dolgozatod!! Képzeld 100%-os lett!!- Én eközben döbbent arccal néztem rá.
- Szóval arra gondoltam, hogy elmehetnél a következő héten sorra kerülő Biológia Versenyre! Persze ha van kedved hozzá! - Én pedig alig tudtam felfogni.
Bence jól vagy? Ennyire nem örülsz neki? - szomorkodott elközben.
- Nem dehogyis!!! Bocsánat tanárnő csak meglepődtem, mert igen, jók a jegyeim, de eddig még egyetlen egy tanár sem, gondolta volna, hogy én.... verseny... tudja?
- Tudom, tudom, pedig téged nem kéne alábecsülniük, mert egy nagyon okos srác vagy! Remélem ezt azért tudod! - Na mindegy szóval, majd gondold át oké?
A választ pedig nagy nehezen kinyögtem, hogy: Igen... köszönöm tanárnő...
Elment, majd folytattam az utamat a sorban. Sokkolt fejemmel álltam a kajával a kezemben helyet keresgélve, amikor... láttam, hogy Anna integet nekem, helyet mutatva mellé. Odamentem majd leültem hozzá és a következőket mondtam:
- Szia! Meglepő, hogy tényleg itt vagy..
- Miért ne lennék itt hiszen megbeszéltük- sóhajtott egyet közben. Amúgy képzeld minden energiámat beletettem és sikerült!!- vigyorgott el közben Anna.
- Ennek örülök...
- hm......Te viszont valaminek nem örülsz... Na mi történt? Ugye nem egy esetleg rosszul sikerült dolgozat miatt vagy ki...?
Bambultam egy pillanatig, majd ránéztem.
- Ja nemmm, félreérted!!! Csak a Biológia versenyen gondolkozom.... amivel Eszter tanárnő keresett és kért fel egyben!
- Csak nem az Országos bajnoksági Biológia versenyről beszélsz?! - kiáltott fel.
- De asszem...- Anna eközben vigyorogva elnevette magát.
- Arra én is megyek!
- Miii..?!- ordítottam fel.
- Engem Gergő tanárúr keresett fel ez kapcsán, majd én nyomban mondtam is, hogy „IGEN, szeretnék!"
- Akkor ez azt jelenti, hogy.....- döbbent rá közben.
- hogy... együtt megyünk a versenyre!
Az utolsó szó kimondása után érkezett meg Dávid. Csatlakozott hozzánk!
- Na mi újság láttom elvagytok. Hmm úgy érzem, nem kell a Csokoládés Puding, akkor megeszem! - odanyújt Bence ételének tálkájához fogta és elvette...
Anna (mondta halkan a szót) - bunkó...! Legalább megkérdezted volna!?- Ezt a beszélgetést figyelmen kívül hagytam. Próbáltam feldolgozni a történteket. Gondolkozotam elközben... Majd a külvilágban történő veszekedést befejezte Anna és odaszólt Bencének
- Látom ez egy kicsit sok ez a mai nap.... Nem gondolod Dávid?!- nézett rá mérges fejjel.
- JA, igen annak látszik.
- Kedves.... na mindegy. Figyelj mi lenne, ha kikapcsolódnál egy kicsit... én úgy veszem észre, hogy stresszes időszakod van, SZÓVAL MA ELMEGYÜNK BULIZNIIII!
Dávid erre felkiáltott- Igen!!!- bizonytalan fejjel néztem rájuk.
- Öööö... szerintem ezt kihagynám...
- Na azt felejtsd el! Szó se lehet róla, mint menedzsered ezzel nem értek egyet ezzel- nézett rá okosan. Én pedig furcsa fejjel néztem rá...
- Mióta vagy te a...- de szólt közbe Anna hirtelen.
- Az most lényegtelen! De most komolyan mindig lemondod a partikat.... nem igaz Dávid? - nézett rá ismét, viszont most én is.
Dávid pedig az elcsórt Pudingott eszegette, majd teli szájjal ezt mondta-
- Mi? Ja igen, igen, igen! - Anna szemét rávetette az én szemeimre, majd csillogó szemekkel nézett.
- Ahh... jó legyen, de nem iszom alkoholt! Amúgy meg miről beszélek, még nem is ihatok....- örömükben felkiáltottak. Dávid pedig ekkor fejezte be az evését, majd így szóltam:
- Amúgy az nem az én....?- megint közbe vágva eltért a tárgytól.
- Na azt majd meglátjuk Haver, hogy fogyasztasz-e egy kis finomságot. Mellesleg, ha jól tudom már kb. 1 éve fogyasztottál utoljára alkoholt!
- HOGY MIII?!.... Jó neked sürgősen szükséged van erre az estére ezen nincs mit vitatni!
- De hát mi még nem.... ihatunk..
Befejeztük az ebédet, majd mentünk a maradék órákra. Épp Osztályfőnöki óra volt, azaz a szokásos unalmas óra, amikor kaptam egy üzenetet- Nem más, mint Annától.
Anna- Találkozunk a partin este 19 órakor! Ha ideges leszel akkor: ne....
• ne ugorj ki az ablakon
• ne kösd fel magad
• ne vágd meg magad
• most kivételesen ne igyál alkoholt, mert simán lehet, hogy véletlen megcsúszol és bele esel a wc-be, hidd el ..... nem jó! Szóval.... ne tedd! De nem is az a lényeg, hanem hogy ne öld meg magad! :) <3- ekkor elröhögtem magam, elfelejtve, hogy óra van! Ezt sajnos nem úsztam meg....
Erre felfigyelt Szarvas tanár úr az osztályfőnököm - Valami probléma van Bence? Biztos olyan témáról van szó, amit szívesen megosztanál velünk. Nem igaz?- szúrt le Szarvas tanár úr.
- NEM! Bocsánat tanár úr, csak azon nevettem el magam, amit az imént mondott...
- Igen...? Viccesnek véli a holnapi napon sorra kerülő Múzeumi kirándulásunkat, amire megyünk?
- Ökkhümm... valójában igazán jól esik a számomra, hogy múzeumba megyünk. Olyan
régóta szerettem volna.... De tudja tanár úr, csomóan vannak akik jobban érdeklődnek ez iránt, mint például Dávid..
Ekkor Dávid a hátsósorban gondolta magában- Na hát nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan eljön a halálom napja...
- Ohhh.... ezt a kellemes kis meglepetést! Ez igaz Dávid?- persze mindenki tudta, hogy ez nem igaz, de mindenki döbbenetesnek találta, még a tanár úr is, így hát mindenki rá szögezte a tekintetét. Majd amikor várták a választ Dávidtól, közben én könyörögtem neki, hogy mondja azt....
Szarvas tanár úr megszólalt újra- IGAZ EZ Dávid?
Dávid kb a következőket gondolta magában, arckifejezéséből nézve- „Na ezért majd kinyírlak!" - ..... I...gen...., de tudja tanár úr nekem is meg van a saját érdeklődésem azon belül..
- Ohh és mi lenne az???
- Igen! Ami nem mást mint öö..... a MÚMIÁK! Igen! A múmiák. - erősítette meg magát.
- Hát ez nagyon meglepő a számomra! Örülök, hogy jobban megismertünk 4 év után! :)
- Hidje el tanár úr! Az én számomra is nem rég derültek ki újdonságok rólam!- mondta Dávid.
- De tudod, azaz érdekes, hogy holnap Egyiptomi kiállításra megyünk, szóval... itt a lehetőséged!
- Jaj hát ez fantasztikus tanár úr! Micsoda véletlen, hogy pont holnap megyünk olyan kiállításra....- gondolta magában: „KINYIRLAK"
Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy Dávid ki fog nyírni az óra után....
- Mit szólnál ahhoz ha te lennél a sor elején? Így biztos, hogy nem maradsz le semmilyen érdekességről!!
Dávid érezte, hogy nincs más lehetősége, mint azt mondani, hogy....- Rendben tanár úr köszönöm szépen a nagylelkűségét!- majd a tanár lelkesedve vissza ment a tanári asztalához a még kiosztandó lapokért. Az osztály pedig nagyon halk röhögcsélésbe kezdett.
Én eközben ránéztem Dávidra, bűntudatom pedig a piros zónáját verte. Viszont ilyet még soha nem éreztem.... – a félelem egyszerűen végig futott a hátamon. Dávidból mérhetetlen mennyiségű harag és bosszúvágy áramlott ki, de oly annyira, hogy még az ablak előtti kertben lévő kóbor macska is megérezve, nyomban elhúzta a csíkot 48 km/h sebességgel.
Kicsöngettek! Természetesen, amikor Szarvas tanár úr elhagyta a termet, akkor Dávid felé vetettem utamat, bocsánat kérni tőle.
- Szia.......... figyelj.., tudom nagyon bunkó voltam, bocsá..- félbeszakította Dávid. Fogta két kezét majd hipergyorsan megfogta a vállamat és a következőket mondta:
- NORMÁLIS VAGY- kiabálta és rázott közben engem.
Én pedig visszakiabálva mondtam- Ne haragudjjjjj.....
- Örülj neki, hogy nem buktunk le te szerencsétlen hülye parasztgyerek! - nézett rám ördögi fejjel. Kellett neked a telefonodat nézni!!! Viszont neked hála, most nézhetek utána a Múmiakorszaknak..:). Ja és csak, hogy tudd, ha nem számítanál nekem annyira, akkor már rég felakasztottalak volna!
- értem....- éreztem magam kínosan.
- Na mindegy, most haza megyek. Megpróbálom egy kicsit kiheverni ezt az igen kedves baráti ajándékodat. Közben már majdnem elhagyta a termet amikor ezt mondtam:
- Ne felejtsd el a mai legkedvesebb csokis puding ajándékómat amit neked adtam..! - Dávid megfordult egy kicsit.
- De azt nem adtad, hanem elcsórtam. NE HAZUDJÁÁÁÁ!!! Ne idegesíts főőő..! Nenenenye!- utolsó szava után elhagyta a termet.
- Legalább bevallottad- nevettem el magam, majd én is haza felé indultam.

- Szia Anya! Itthon vagyok! - Anyukámat Szirmai Annának hívják és 47 éves. Férje vagyis az apámat pedig Bakó Péternek hívják. Apám még sajnos 13 éves koromban halt meg tüdőrákban a kórházban. Az orvosok kb meg tudták mondani hátralévő életének idejét, így minden percet vele töltöttünk édesanyámmal. Apám már akkor is nagyon rossz állapotban volt, alig tudott beszélni, mozogni, de tudta s érezte, hogy ott vagyunk mellette a végsőkig.
Apám utolsó perceiben is mosolyogva ezt mondta nekem: „Soha ne add fel fiam, én itt leszek...!"
"Nem fogom"- Válaszoltam könnyező szemekkel majd megöleltem édesanyámat.
Anna, édesanyám ápolónő a kórházban és a nap 82%-át ott tölti. Nagyon sokat dolgozik, de már megszoktam.
- Szia! Én is itt vagyok! Na mesélj, mi újság! Suli?- szólalt meg Anya
- Minden jól megy.... Biológiából majdnem lebuktam Dávid miatt... de hálaisten, nem vette észre a tanárom. Képzeld Eszter tanárnő szeretné, ha mennék a Hétfői Országos Biológia Versenyre...!
- Nem mondod! Hát ez fantasztikus! Végre valaki látja benned a tehetséget! Remélem tudod fiam, hogy igenis okos vagy!...
- Igen igen, igen, igen.... tudom Anya!
- Na és hogy döntöttél? - kérdezte.
- Mi?... Ja, szerintem megyek. Nem leszek egyedül ott lesz Anna velem.
- Tényleg, ő is?! Hát ez fantastico!
Én- Nem tudom milyen nyelvű az akcentusod– nevettem el magam.
- Most nem ez a lényeg! Hanem hogy akkor ő is ott lesz...- nézett rám szemöldök rántással közben, arra célozva.
- AnYa!!!!...... Nincs semmi köztünk csak barátság. Azt hittem, hogy ezt már tisztáztuk!.... nyavalyogtam közbe.
- Jó, jó, jó... nem gondolhatok semmit?!
- Mindegy! - szakítottam félbe. A lényeg, hogy én este elmegyek bulizni! Szeretném, ha tudnál róla! DE ne vesd be a „10 órakor legyél itthon" szabályt, mert akkor agyon ütöm, magam egy konyhai serpenyővel! Ja és nEm vIccElek!
- Jól van, nyugi már Bence!!! Nyugodtan menjél szórakázniiii.
- Köszönöm! - könnyebbültem meg és indultam a szobám felé.
Elkészültem a bulira, majd a maradék időmben rendet raktam a szobámba, amikor mindennel végeztem elhagytam a lakást.
Tömegközlekedés segítségével, mint mindig pontosan ott voltam a helyszínen, viszont kivételesen most nem egyedül érkeztem.
Szia! Örülök, hogy tényleg eljöttél! - dicsért meg Anna. Azta milyen jól nézel ki. Nagyon jól áll ez a fekete-fehér kockás inged a fekete nadrággal és fehér cipővel!
- Nagyon köszönöm! Te is mesésen nézel ki ebbe a hosszú kék maxi ruhába! Csodás vagy mondtam már? Ja és persze, hogy eljöttem, nem utasíthattam vissza, egy ilyen meghívást! Amúgy meg Dávid itt van már?
- Nem... Ráírtam, de nem válaszolt, még a telefont se vette fel!
- Hümm... hát ezt sajnálom, de mi lenne, ha bemennénk? Majd csatlakozik!
- DE.... nem kéneee...- fejezte be a mondatott, mert közben megfogtam a kezét.
-„Gyere jó lesz". Majd csatlakozik!
Beléptünk az ajtón és megcéloztam a bárt, egy italért.
- Tessék foglalj helyet!
- Köszi- pirult el Anna.
- Na mit szeretnél inni? Tudod, még nem ihatunk sajnos alkoholt ...- sóhajtoztam közben.
- Majd amikor 18 évesek leszünk, akkor ez lesz az első dolog, amivel kezdjük. Szerintem jó lesz nekem egy limonádé.
- Biztos??!
- Persze, nekem minden jó!
- Oké... akkor én is olyat fogok inni! - mosolyogtam el, majd kértem az italokat.
- Mi újság veled?
- Minden okés- nevette el magát. Hála neked 5-re megírtam a történelem esszémet.
- Ja ez csak természetes. Az egyik legjobb barátom vagy! Tudod, hogy számíthatsz rám és hogy mindig mindenben segíteni foglak! - Láttam rajta, hogy gondolkozik valamin. Talán mondtam valamit, ami elszomorította? - gondoltam magamban.
Gyere menjünk táncolni!...- szólalt meg hirtelen Anna.
- De az italok.... - ebben a pillanatban most ő fogta meg a kezem és vezetett el a táncparkettre. Nem értettem, hogy mi történt, mondtam-e valami rosszat...
- Ne haragudj, ha olyat mondtam...- de Anna hátra sem pillantott, csakis előre, szótlan volt. Amikor a táncparkett célén voltunk, megállt és megszólalt. Közben hallottam, hogy egy lassú szám játszódik.
- Van kedved táncolni...? - néztem rá, s láttam a szemének akaratát, vágyát.
- Persze, miért ne?!- Majd besétáltunk a táncparkett közepére.
Megfogtam a derekát, Anna pedig a vállamon átkarolt. Csak egymás szemét néztük. Egy ideig tétlenül néztük egymást, mígnem az arcunk egyre jobban közeledett egymáshoz. Éreztük a zene hullámát, éreztük minden ritmusát, éreztük egymás lélegzetét, s közben a zene rabul ejtett minket. Észre sem vettük... Fejünket egymáséhoz érintettük, s néha becsukva szemünket táncoltunk, szépen lassan.....
S egyre jobban érezve szívünk mély ritmusának dobogása után, egymásra vetettük tekintetünket. Szinte megérintettük egymás orrát, majd éreztük szívünk akaratát.... annak diktálását!
S megcsókoltuk egymást...
Közben szívünkön át éreztük egymás szeretetét, eddig eltitkolt egymás iránt táplált érzelmünket.... Az igaz szerelmet!
Váratlanul megszólalt Anna telefonja. Megálltunk, s egymás tekintetét néztük! Néztem Annára. Tudta, hogy mit jelentett.. Megpillantotta telóját, ismeretlen hívta ....
Anna- Igen tessék? Itt Kalasai Anna (Calesco) beszél...
Ismeretlen- Jó estét! A Szent János kórházból hívom! Tomcsiay Dávid miatt telefonálok...! Balesetett szenvedett.....