Engedj el [Kakashi x Obito fanfiction]

16. Szavak nélkül

A Hatake viszont nem tudott olyan gyorsan megnyugodni és elaludni, mint Obito - vagy még egy óra hosszat kattogott magában ezen az egészen... Neki ez sokkal, de sokkal összetettebb volt, mint a másiknak. Próbálta már tegnap is szimplán csak elfogadni, hogy Obito valószínűleg élvezi, hogy vele aludhat, de ez mostmár kész ténnyé vált, és Kakashinak nem sok kellett, hogy fejben rendezzen egy hatalmas kirohanást, mint egy tinédzser srác. Ugyebár már gimnazistaként is voltak Obito felé érzései, de ezeket teljesen magába temette, hiszen sosem hitte, hogy valaha is viszonzásra lel majd... Erre most itt feküdt álmai férfije karjaiban, aki úgy hívta át őt, hogy aludjanak együtt, mert nélküle nem tud... És ez a rész okozta a szürkehajú fejében a legnagyobb sokkot, és melengette is a szívét veszettül... Úgy dobogott egész végig a mellkasában, mintha el akarta volna törni a bordáit.

Viszont mindez sajnos még nem volt elég neki, hogy fogja magát és Obitora támadjon - pedig mennyire, de mennyire megtette volna. Lehet, hogy a feketehajú nem érez iránta többet barátságnál, és jelenleg csak rendkívül szeretethiányos és szüksége van minden támogatásra, még az alváshoz is. De akkor miért... Miért öleli át? Miért húzza ilyen közel, miért... Túl sok a miért. Kakashi tudta mélyen, hogy csak túlgondolja az egészet, de... Egyszerűen nem vállalhatta annak a kockázatát, hogy esetleg még sincs igaza, és a vallomására rámegy az egész eddig kemény munkával újra felépített barátságuk. Ettől félt a legjobban, és sajnos emiatt képtelen volt még lépni, pedig a bensője ordított érte, hogy tegyen végre valamit. Bizonyítékot akart, semmi mást, és csak reménykedni tudott benne, hogy idővel Obito mutatni fog egyértelmű jeleket...

Az Uchiha a reggel folyamán folytatott le magával egy nagyon hasonló beszélgetést, persze ő más perspektívából állt hozzá, hiszen különböző érzelmi háttérrel rendelkezett.

Amikor felébredt, az első dolog, amivel szembetalálkozott, a még békésen szunyókáló Kakashi arca volt, és ahogy realizálta, hogy az orruk majdnem összeér, olyan vörös lett, mint egy jól megtermett kápia paprika. Másodperceken keresztül csak pislogott rá, és önkéntelenül kihasználta a helyzetet, megfigyelte a másik arcát a legapróbb részletekig.

Azt már egy ideje elfogadta, hogy jóképűnek tartja Kakashit. Amikor először gondolt erre, teljes agyi sokkot kapott, egyszerűen nem tudta feldolgozni, hogy 1) Tetszik neki egy férfi. 2) Pont Kakashi az... Pont Hatake Kakashi. Ő, akit tíz éven át megvetett, de előtte sem gondolt ilyesmire, amikor még barátok voltak! Át sem futott a fején hasonló... Obito folyamatosan csak Rinnel volt elfoglalva, utána kajtatott, őt bámulta az unalmas töri órákon. Kakashi meg mindig ott ült mellette csendben, és amiről a feketehajú a mai napig nem tudott semmit, az nem volt más, mint hogy a fiú eközben végig őt nézte.

Percekig időzött a másik arcvonásain, nem tudta elszakítani róluk a szemeit. Kakashi olyan volt, akár egy tökéletesen kifaragott szobor, legalábbis az Uchiha számára biztosan. Természetesen húzódott már egy-két halvány ráncocska a szemei környékén, de többnyire nem lehetett rajta más "hibát" találni. Talán valakit zavart volna az apró anyajegy az ajkai mellett, de nem Obitot.
Ő csak... Csak szépnek találta Kakashit, és ennyi.

Először nem akarta komolyan venni a lassan kialakuló érzéseit, de már kezdte egyre és egyre több ponton beadni a derekát a dolognak, főleg a tegnap este után... Akkor megtapasztalta, hogy tényleg szüksége van a másikra, és már aludni sem képes nélküle. Mit jelentene ez, ha nem azt, hogy...

Most épp a halványrózsaszín ajkakat bámulta, a sajátjait beszívva egy kissé, és a furcsa érzés a hasában egyre csak erősödött, minél tovább nézte. Tudta, hogy mi ez az érzés, nagyon is jól tudta, hiszen Rinnel minden hasonlót megtapasztalt... De soha nem gondolta volna, hogy egyszer majd Kakashi ajkainak a látványára fog ilyet érezni újra. Miután a lány meghalt, senkije sem volt, senki sem mozgatta meg a fantáziáját, senkivel sem volt képes barátságnál többet elképzelni. Erre Hatake Kakashi fogja magát, belép az életébe hívatlan vendégként, és... És az őrületbe kezdi kergetni. Először csak az érintéseivel, aztán a hiányával, majd azzal, hogy a karjai közé feküdt, és most meg szimplán csak azzal, hogy itt alszik mit sem sejtve, elnyílt ajkain egyenletesen veszi a levegőt, árasztja magából azt a hideg hatású, mégis vonzó illatát, és...

És Obito a következő pillanatban arra eszmélt fel, hogy tudatán kívül a másik arcához emelte a kezét, és óvatosan megérintette, mintha egy óvatlan mozdulattól köddé válhatna. Már régóta meg akarta ezt tenni, ha őszinte akart lenni, és amellett, hogy borzasztóan megijedt, nagyon élvezte is. Olyan puha volt a bőre, és sima, és meleg... Nemsokára már a füle elé lógó rövidke hajszálakat birizgálta, miközben a kezét még mindig Kakashi arcélén pihentette. Már... Már nem is érdekelte, hogy felébred -e, mielőtt megunná ezt az apró kis tevékenységet. Ha hasonlóan érez, akkor nagy baj nem lehet... Ha meg szó sincs ilyesmiről a Hatake részéről, hát akkor majd kibeszéli magát valahogy. Mondjuk biztosan sokkot kapna és a legegyszerűbb szavakat sem találná, de most ez nem izgatta.

Pár perc múlva megrezzentek az ezüstszürke pillák, amit Obito nem vett észre, mert még mindig Kakashi ajkaival volt elfoglalva a tekintete. A szürkehajú lassan felfogta, hogy mi is történik, érezte a kellemesen meleg tenyeret az arcán és látta, hogy Obito nem is lehetne ennél jobban ébren... Nem utolsó sorban pedig ha jól látta, akkor folyamatosan a száját nézte. Hát, elég nehéz volt nyugodtnak maradnia, de magára erőltetett egy kis hidegvért, persze csak képletesen fogalmazva, mert amúgy az arcát hamar elöntötte a forróság. De képes volt veszteg maradni, és addig élvezte ezt az őszinte törődést, amíg csak tudta, közben pedig azon járt az esze, hogy megkapta a jelet, amire annyira vágyott. Hiszen ez itt és most azt kell, hogy jelentse, hogy...

Obito arra eszmélt fel a kábulatból, hogy az ajkak, amikre a szemei tapadtak, néha halvány mosolyba rándultak, de aztán próbáltak visszaállni semleges formába, inkább kevesebb sikerrel.
Lassan felemelte a tekintetét róluk és félig nyitott, ábrándos szemekre talált, amik bármilyen feketék is voltak, mégis csak úgy csillogtak ebben a pillanatban.

- Te meg... Te meg mióta vagy ébren? - motyogta Obito alig hallhatóan, de mivel olyan közel voltak egymáshoz, hogy az orruk egy mozdulattal összeérhetett volna, a másik kristálytisztán hallotta a szavait.

Kakashi ezt a buta kérdést hallva hagyta, hogy az a mosoly igazán ellepje az ajkait, és a jobb kezét csak ráhelyezte Obitoéra, ami még mindig az arcán feküdt, és lassan összefűzte az ujjaikat egy szót sem szólva.

Hát, erre a részre most mondjam, hogy büszke vagyok? Asszem. Valahogy tetszik az egész úgy, ahogy van, szóval boldog vagyok vele. Remélem ti is élveztétek, noha már eléggé húzom az idegeiteket szerintem :D
Komment, csillag, bármiféle visszajelzés esetén ölelést küldök ❤️
Oh, amúgy érdemes lehet végigpörgetni a fejezetlistát... Ahogy láthatjátok, ennek a résznek adtam címet - és az összes többinek is! Valahogy kedvem támadt elnevezni őket, úgyhogy ta-da 🥳
(2022.01.29)