Egy ágyban az ellenséggel

𝒽𝓊𝓈𝓏𝒶𝒹𝒾𝓀

Jennifer

a szív jelentőségteljes szavai

Levegőért kapkodva támasztottam a falat, és a következő dolog, amire feleszméltem, az az volt, hogy odalent felmorrant egy kocsi. A lábaim olyanok voltak, akár a kocsonya, és biztosra vettem, hogyha nincs mögöttem a fal, akkor összeesek.

Ez meg mégis mi a jó büdös franc volt?

A bőröm szinte lángolt azon a helyen, ahol Javier megérintett, és ami még ennél is rémisztőbb volt, hogy soha azelőtt senki irányába nem éreztem ilyen szintű vonzalmat. Megcsókolt volna. Épp erre készült, mielőtt Isabella ránk rontott. Meg akart csókolni, én pedig hagytam volna neki. Sőt, visszacsókolok. Megteszem, mert most már fix, hogy nem vagyok normális.

Egész egyszerűen magamra sem ismertem. Summer erre azt mondaná, hogy a szív átveszi az ész felett az irányítást. Ezt az állapotot hívják mindent elsöprő szerelemnek, és túlzás nélkül kijelenthető, hogy tényleg mindent visz magával: elköszönhetsz a józan eszedtől, az ítélőképességedtől, és azoktól a tulajdonságaidtól, amik miatt komolyabbnak tűnsz, mint egy óvodás. És én egész életemben erre vágytam. Egy hurrikánra. Egy olyan erejű vonzalomra, ami hozzáláncol a másikhoz, és többé esélyem sem lesz szabadulni. Persze meggyőztem magam, hogy ilyen maximum csak az elcsépelt romantikus filmekben létezik, ahol a két főszereplőnek is csak addig tart a boldogsága, ameddig be nem úszik a képernyőre a stáblista. Az utána következő szürke hétköznapokról már senki nem beszél. Ugyan miért is tenné? Elvenné a tűz élményét, amire mindenki úgy vágyik. Amire én is vágytam, és ami Javier érintése nyomán lángba borította az egész testem.

Megijedtem.

Nem, nem is megijedtem, hanem egyenesen pánikba estem. Az kizárt dolog, hogy vonzódjak egy olyan pasihoz, akit tiszta szívemből gyűlölnöm kellene. Javier bunkó, nagyképű, irányításmániás, és olyan rideg, hogy a fagyasztó megirigyelné a természete hőfokát. Nem érezhettem iránta vonzalmat. Nem vágyhattam az érintésére, és ami legfontosabb, nem vágyhattam arra sem, hogy a zöld íriszei legyenek az utolsók, amit a szemem előtt látok, mielőtt ledönt az ágyra, és...

Ó, a picsába már!

Felszisszentem, és tettem egy kört az irodában. Nem jártam itt azóta, hogy Javier halálosan megfenyegetett, és én hanyatt homlok elmenekültem. Most azonban nem akartam elmenekülni. Úgy döntöttem, hogy kihasználom a lehetőséget – mert talán az egyetlen lesz az itt töltött időm alatt – és kutakodom kicsit.

Megpróbáltam rendezni a gondolataimat, de ehhez minden erőmre szükség volt. A gyomrom fájdalmas görcsben volt, és azt sem igazán tudtam, hogy mit keresek, amikor leültem az íróasztal elé, és elkezdtem a szanaszét szórt dokumentumok között turkálni. A legtöbbnek számomra semmi értelme nem volt. Szállítólevelek, leltári adatok, bankszámlakivonatok, amiken elképesztő összegű pénzek voltak.

- Azt a rohadt! – súgtam magam elé leesett állal, amikor megláttam az egyik offshore cég számláját, ahol hatjegyű számok sorakoztak. Sejtettem, hogy Javier keze alatt rengeteg illegális pénz fut át, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy a pasi dollármilliomos. De persze nem is értem, mit gondoltam. Egy csórónak nem lenne ekkora arca.

Remegő térdekkel felálltam az asztaltól, és a mögöttem lévő fémszekrényhez léptem. A felső kettő fiók természetesen be volt zárva, így akárhogy is rángattam, nem jártam sikerrel, de a harmadik már kinyílt. Mappák sorakoztak benne, én pedig úgy éreztem magam, mintha újra a gimiben lettem volna, Mr. Stockwell irodájában, amikor Summer bajba került, és rávett, hogy lopjuk vissza az igazgatótól az ellene szóló bizonyítékot. Ő őrködött, én meg a diri fiókjaiban kutakodtam egy buta, kockás lapra felfirkált szerelmeslevél után, ami egyenesen Mr. Harper-nek volt címezve. Mr. Harper a kémiatanárunk volt. A férfi, aki egy hónappal az érettségi előtt elvette Summer eszét a szüzességével együtt. Már akkor sem igazán értettem egyet ezzel a felettébb egyoldalú kapcsolattal, de mégis csak a legjobb barátnőm volt, így bármiben támogattam volna, ahogy ő is tette mindig. Érte még a diáktársaim személyes aktáiban is képes voltam kutakodni, és most ugyanezt teszem, csak vadidegen emberek személyes anyagaiban járok, olyanokéban, akiket nem is ismerek.