Sötétség a múltban (Bungou stray dogs fanfiction)

13. Valami készül 2. rész

Chuuya szemszöge:

Rosszul vagyok... nem tudom már hányadik injekciót adták be nekem. A földön fekszem és egyszerűen nem bírok tenni semmit. Ha mégegyet beadnak abba biztos belehalok. Nem szeretem. Nem is! Soha nem adom meg magam, de most muszáj. Hiába még mindig ijesztőbb a halál számomra. Olyan lassan jár az agyam. Mennyi lehet az idő? Nappal van, vagy éjszaka? Várjunk csak... mi ez itt előttem? Valakinek a cipője és van hozzá láb is.
Lassan felpillantottam. Tatsumi egy undorító mosollyal az arcán. Ez mikor jött be?
- Olyan üditő így látni téged! Remélem készen állsz. Kezdődik a buli!
- Huh? - ennyit bírtam reagálni.
- A sátrat zárjátok le! Senki se ki se be!
Ezután a hátamra fordított, és fölém mászott.
- Nem kell félned. Ha ennyi adagot kibírtál ebből, akkor tökéletes kis báb lesz belőled.
Miről beszél? Báb? Ne! Megint? Mint akkor? Erre elkezdtem mozogni kicsit, aminek persze semmi haszna. Mintha egy haldokló hal lennék a vágóasztalon. Erre megfogta mindkét kezével a fejemet.
- Szép álmokat. - nevette el magát Tatsumi én pedig mintha zuhanni kezdtem volna. Nem is! Zuhantam. Mi!? Gyerünk használd a gravitációt!
Hiába próbáltam semmi. Lenéztem, vagy épp fel és valami fehér közeledett felém. Rá is csapódtam fájdalmasan.
- Mi a franc? - mondtam ki pedig csak magamban gondoltam.
- Üdvözlet a fejedben Chuuya!
- Te szemét! Ezért még kapsz!
- Nem nem. Ez sajnos nem fog menni.
- Azt hiszed? Gyere elő!
- Hisz előtted vagyok.
Valami fellökött, azonban nem látom hogy mi. Még fel sem eszméltem, de valami fekete ragaccsá kezdett el válni a padló vagy mi. Egyből felálltam volna, de mint mondtam ragadt.
- Undorító!
- Gondolj rá úgy mint egy sárfürdő.
- Soha! Inkább lenne bor, vagy valami más!
- Ugyan már - nevetett valahonnan, de vízhangzott mindenhonnan.
Eközben én egyre jobban süllyedtem, míg teljesen be nem lepett. Mikor kinyitottam a szemem valami fekete buborékban voltam, amin keresztül átláttam. Egy sötét vigyorgó alak állt előttem. Én magam.
- A sötét erejű, csapdába esett egy sötét buborékban. Milyen ironikus. - mondta.
- Ki vagy te?
- Nem egyértelmű? Én te vagyok. Aki mindig beszélt hozzád. Az a kis hang. Rémlik?
- Így nézne ki a belső énem?
- Ilyennek gondolod magad. Én csak megmutatom.
- Igazad van... vagyis nekem van. Félek a saját erőmtől, és akikre rábocsájtom. Jobban le se írhatnám magam.
- Na látod! - mosolygott mégjobban - felesleges vagy. Csak engedd el magad, és ne törődj semmivel.
- Ne törődjek semmivel?
- Csak pihenj!
- Na de Dazai!
- Felejtsd el! Itt van? Nincs! Nem vagy fontos neki.
- De hisz...
- Ha az lennél már rég megmentett volna Baka!
- Igaz... amikor elvittek, akkor is csak állt és nézett... - folyt le pár könnyem, és egyre nehezebben maradtam ébren. Nem érzem a saját testem.
- Látod! Majd én megvédelek. Te csak pihenj.
Hallottam ezeket az utolsó szavakat.

Dazai szemszöge:

Itt vagyunk. Az erdő teljes közepén, egy halom maffiás taggal, és persze az iroda tagjaival. Nem volt könnyű összehozni. Miután leléptem a megbeszélésről egyből kilépve egypár maffiatag állt az épület előtt *Seraphinával. Nem egy magas lány, de annál erősebb, és titokzatosabb. Mintha Elise, Akutagawa, és egy kevés Chuuya keveréke lenne. Na mindegy is.
- Mori beszélni szeretne veled.
- Ezért is küldött téged? - vontam fel fél szemöldökömet.
Sera csak bólintott. Ahjj... egy bólintástól máris feltörnek az emlékek. Egy lány akire sose tudnék haragudni.
- Sajnálom ami Chuuyával történt. - hajtotta le kis fejét.
- Nem a te hibád volt szóval ne sajnáld.
- Sajnálom! - szeppent meg kicsit. Chuuya és én karoltuk még fel őt annó. Ha jól emlékszem olyanok vagyunk neki mint a testvérei. Fura. Bár tényleg olyan érzés volt mintha a kishugom lett volna.
- Nem megyek veled, de add át Morinak ezt az üzenetet! - adtam a kezébe egy levelet, amit át is vett, majd egy szomorú tekintettel beült a kocsiba, és elmentek. Én pedig elindultam az erdőbe.

Nem halogatta a levélben leírt utasításokat. Szerencséje! Ha nem intézkedett volna, akkor egy szikével vágtam volna el a torkát. Ironikus nem?
Na de! Ideje megkezdeni a mentőakciót. A barlang teljesen körbevéve, és még a lehetséges kijáratoknál is voltak emberek. Óvatosan de ideje bemenni!
Már indultam volna meg én is mikor megcsörrent a telefonom. Egyből előkaptam zsebemből, és fevettem. Kunikida volt az.
- Dazai! - szólt bele idegesen.
- Mi az?
- Van egy kis baj...
- Elmondod végre?
- Chuuya itt van a városban.
Minden világossá vált. A telefon pedig kicsúszott a kezemből, és a földre hullott. Elkezdődött a pusztítás...

*Seraphina a BSD s karakterem, akit szerettem volna valahogy belefűzni a történetszálba.