Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)

42.rész

Laura pov.
- Apa válassz! Vagy mi, vagy ő! - kiabáltam mérgesen. Apa csak bámult rám, de a fiú sóhajtott.
- Nem kell választanod, Ivan. - mondta és felállva összeszedte a cuccait, de mielőtt elment adott egy csókot apa arcára. Szülőm csak tétlenül nézte, ahogy a srác szomorúan mosolyogva kilép az ajtón. Ahogy arcára néztem újra azt a bánatot láttam, amit anno anya temetése után. Kezeit ökölbe szorította és látszott rajta a remegés.
- Apa...?
- Ne szólj hozzám! - nézett rám mérgesen - Haza hozom az öcsédet és a hugodat! A továbbiakban pedig nem vagyok rád kíváncsi!
A szavai tőrként hasítottak a szívembe, de így sem csináltam semmit. Este valóban itthon voltunk már mindannyian, de apa meg ijesztőbb lett mint volt. Nem beszélt, nem evett, nem csinált semmit. Csak szomorúan nézett maga elé. Némán bámulta, ahogy Dany a leckéjét írja és Katy a játszós takaróján hasalva nézi elbűvölve öcsémet. Semmit mondó arccal üldögélt órákon keresztül. Így ment ez három napig. Egyszer mar majdnem elájult az éhségtől, de nehezen rávettem, hogy egy almát megegyen.
De annak is veszekedés lett a vége, mert nem volt hajlandó velem tárgyalni. Végül elkeseredetten fordultam Mark bácsihoz.
- Hogy mi történt? - akadt ki bácsikám. Azonnal megkért, hogy találkozzunk egy kávézóban és elmeséltem neki mindent.
- Jaj, Laura...
- Mi a baj?
- Nézd! Anyád halála után apád azt hitte soha többe nem talál boldogságot és ezert rettegett. Aztán mikor Megismerte Alexet ismét boldog volt és ez a félelem, hogy szerelem nélkül hal meg, elszállt.
- De a srác Rayyel egyidős! - hüledeztem.
- Tévedés. - rázta meg a fejét - Majd nem öt évvel idősebb tőle, ráadásul ő is özvegy
- Tessék?
- Ő is elvesztette a párját pár hónappal ezelőtt és a párja 8 hónapos terhes volt.
- Én... Én ezt nem tudtam.
- Amikor két ember elveszít valamit a legjobb az ha együtt néznek szembe vele.
- De akkor sem akarom, hogy elvegye tőlünk apát és átvegye anya helyét! - mondtam hisztisen.
- Nem is akarta szerintem egyáltalán. Még ő mondta apátoknak, hogy miattatok nem akar összejönni vele.
- Mi?
- Alex nem anyátok helyét akarja, csak egy kis helyet apatok szíveben. - mondta mire engem marni kezdett a bűntudat. Ekkor csörögni kezdett a telóm.
- Dany?
- Apa nem jön ki a fürdőből!
- Máris megyek! - válaszoltam.
- Siess Laura! Nem válaszol semmire és túl nagy a csend nála.
- Mark bácsi, gyere velem! Kell a segítséged!
Bólintott és haza rohantunk. Dany meg mindig a fürdő előtt állt. Én is oda siettem.
- Apa! Apa nyisd ki az ajtót!
Semmi válasz nem érkezett, én pedig egyre jobban kezdtek pánikba esni.
- Apa! APA!!!! - sikítottam, de semmi válasz.
- Menjetek arrébb! - mondta Mark bácsi és egy jól irányzott mozdulattal kilazította a zárat. Apa a földön feküdt, de semmi baja nem volt. Csak feküdt ott mint egy rongybaba.
- Ivan! - lepett mellé Mark bácsi. Semmi reakció.
Maga elé bámult, ami megrémisztett minket. Bácsikánk hívta a mentőket, míg Dany Katyt próbálta nyugtatni, aki hangosan bömbölt. Gyorsan ki is értek és már vitték is el őt, mi pedig követtük. Mark bácsi bement vele, mi pedig otthon maradtunk. Katy alomba sírta magát, Dany pedig velem együtt izgult. Végre Mark bácsi telefonált.
- Sziasztok! A jó hír, hogy minden rendben, apatoknak fizikailag nincs baja az alultápláltságon kívül. A rossz hísz, hogy szellemileg nagy baj van. Az agya blokkol minden beérkező információt ez által nem hall, nem lát és nem érez semmit.
- Nem lehet! - sokkolódtam le.
- Az orvosok mindent megtesznek érte, ne izguljatok. - kért minket - De az lenne a legjobb, ha egy bizonyos valakit előkerítenénk.
- Kit?
- Alaxet. - felelte határozottan - Laura, ez a feladat most rád vár!
Bele egyeztem, de gőzöm se volt hogyan keríthetném elő Alexet mígnem beugrott az egyenruhája. Másnap határozott léptekkel indultam az egyetem felé, de a bátorságom addig tartott amíg oda értem. Tanácstalanul keresgéltem az ismeretlen arcok között, de sokáig nem találtam meg. Alig kaptam levegőt az idegességtől mikor valaki megérintette a vállamat.
- Ööö... Jól van, kisasszony? Laura?
- Alaxander! - fordultam felé megkönnyebbülve - Végre meg vagy! Segítened kell!
- Nekem? Mégis miben? - kérdezte közömbösen - Hiszen a tudtomra adtad, hogy nem kellek a családodba!
- De most nem rólam van szó! Apa kórházba került! - mondtam aggódva mire az arcara kiült a rémület.
- Tessek? Mi történt?
- Teljesen magába fordult... - kezdtem sírni - Nem evett, nem aludt csak maga elé nézett. Még velünk se volt hajlandó beszélgetni! Tegnap reggel találtunk rá összeesve a fürdőben.
- Nyugodj meg először, jó? - ölelt magához, de kezei neki is remegtek - Nem a te hibád!
- De igen. Annyira féltékeny lettem, hogy nem vettem eszre, hogy apának szüksége van rád.
- Segítek, ne félj. - simogatta hátamat - Most menjünk be a kórházba hozzá, rendben?
- Oké. Danyék és Mark bácsi bent vannak nála.
Azonnal buszra szálltunk és bementünk a kórházba. Dany Katyt próbálta nyugtatgatni és Mark bácsi az orvossal beszelt.
- Laura! - jött hozzánk Dany.
- Hogy van apa? - öleltem magamhoz testvéreimet.
- Nem jól. - rázta meg a fejét - Azt mondja az orvos, hogy semmire sem reagál... Te ki vagy?
Ekkor fordult a mögöttem lévőhöz.
- Én... Én Alex vagyok. - mutatkozott be a fiú. Csendben figyeltük ezután ahogy bemegy apához. Remélem minden rendben lesz.