Bárhol is legyél (Luke Hemmings fanfic.)

16. fejezet

Adriana szemszöge

Sylvia kiesése a könyvhéten felrúgta minden tervemet és elképzelésemet a hét lefolyását illetően. A keddi előadásom a szerkesztői munkáról nagy sikert aratott és az utána következő tanácsadáson az írói pályát fontolgató fiatalok szűnni nem akaró kérdései miatt a tervezett helyett fél órával később hagytuk abba. Annak ellenére, hogy a rendezvény előtt kértem, hogy most még a nagy nyilvánosságot elkerülhessem, be kell hogy valljam, hogy imádtam minden egyes pillanatát. És ha a szenvedélyem akárcsak egy embernek is tovább adhattam, már megérte.
A napok őrületes gyorsasággal suhantak el. Élveztem a fokozott pörgést, hogy nem egész nap az irodámban görnyedtem a gép előtt. Reggelenként egy- két órát az irodában töltöttem ügyintézéssel a folyamatban lévő projektjeim miatt, nem szerettem volna, ha nagy elmaradásba kerülök. Aztán Lizzel együtt rohantunk is a könyvhét helyszínére. Mire ott minden aznapi programot letudtunk elmúlt már három óra, onnan futás vissza az irodába, egy- két személyes találkozó az írókkal akikkel éppen dolgoztam, majd irány haza. Egy gyors ebédet vagy vacsorát követően betelepedtem a kanapéra és nekiláttam a javításoknak.
Imádom a munkámat, néha viszont vannak olyan időszakok, mikor akkora a hajtás, hogy emiatt a család, a barátok teljesen a háttérbe szorulnak, akármennyire is próbálom ezt elkerülni. Ez a hét is pont ilyen volt, de ezt már előre beharangoztam mindenkinek, így szerencsére nem volt sértődés belőle. El esténként átugrott húsz percre beszélgetni egy kicsit, addig is szünetet tartottam, de ahogy magamra hagyott újra a munkába temetkeztem.
Már csak egy nap választott el attól hogy a hátam mögött tudhassam ezt a káoszt. Épp bőszen gépeltem a megjegyzésemet az egyik kézirathoz, amit javítottam, mikor megszólalt a csengő. Az órámra pillantva konstatáltam, hogy ez nem lehet El, ő pontban fél kilenckor szokott jönni minden nap, most pedig még csak hat óra múlt nem sokkal. Szapora léptekkel igyekeztem az ajtóhoz, hogy kinyitva azt Lukekal találjam szembe magam.
- Szia! - villantott rám szívtipró mosolyát, majd felemelt két pizzás dobozt.
- Szia! Gyere be - álltam félre az ajtóból zavartan. Egyrészt nem számítottam rá, hogy egyszer csak felbukkan nálam, másrészt a kinézetem miatt. A hajam egy kusza kontyba kötve, az egyik otthoni rövid nadrágomban és topban finoman szólva sem voltam fogadóképes állapotban.
- Ne haragudj, hogy zavarok, tudom azt ígértük, hogy a héten leakadunk rólad, mert ezer millió dolgod van, de nem bírtam ki, hogy ne nézzek rád, hogy minden rendben van- e veled. Hoztam egy kis pizzát, gondoltam megehetnénk együtt, addig is pihensz egy kicsit - szabadkozott.

Luke szemszöge

Én istenre esküszöm igyekeztem türtőztetni magamat egész héten és távol tartani magamat Adrianatól. Próbálkoztam mindennel, egyik nap bulizni voltunk a srácokkal, aztán hála az égnek két délutánunkat is elvitték interjúk. A napok nagy részében a stúdióban voltunk, írtuk az új dalokat, de délutántól késő estig ment a szenvedés. Néha váltottunk pár sms-t vele, hogy tudjuk minden oké, de egyikünk se merte felhívni őt, tudtuk hogy milyen fontos neki, hogy minden a tervei szerint alakuljon.
Ahhoz képest, hogy annak idején mekkora lázadó volt egy ideig, nem gondoltam, hogy ilyen karrierista, elszánt nővé válik majd az évek alatt. Ha őszinte akarok lenni ez lett az egyik legvonzóbb tulajdonsága számomra, holott tudom, hogy pont emiatt lesz piszkosul nehéz dolgom. Egy karrieristával iszonyatosan nehéz programokat szervezni. Tisztán látszik Adrianan is, hogy őt a munkája élteti, imádja csinálni, pont emiatt sem tud könnyen elszakadni bentről. Csütörtökön jött el az a pont, amikor már úgy voltam vele, hogy ha törik ha szakad nekem látnom kell, sokáig vaciláltam mitévő legyek, merjem-e zavarni, de végülis úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát. Az egyik kedvenc pizzázónkba beugrottam, kértem két pizzát, annak csak nem tud ellenállni.
A bátorságom valahogy elpárolgott amint megnyomtam a csengőjét, de addigra már késő lett volna eliszkolni, így igyekeztem a legcsábítóbb mosolyommal megörvendeztetni amint ajtót nyitott nekem. Legnagyobb meglepetésemre egyből beinvitált, semmi mit keresel itt, nem megmondtam hogy hagyjatok békén.
Öt perc múlva már mind a ketten a kanapén ültünk ölünkben egy- egy pizzás dobozzal.
- Nem igazán ettél normálisan az elmúlt napokban, igaz? - kérdeztem fejcsóválva, miközben azt figyeltem milyen tempóval falja a pizzát.
- Nem igazán - rázta meg a fejét. - Ha nagyon benne vagyok a melóban, hajlamos vagyok elfelejteni, hogy enni kéne, általában a három étkezésből kettő ki szokott maradni.
- Szomorú, de átérzem. Mi is járunk hasonló cipőben néha.
- Kivéve Calum - jegyzi meg, mire mindkettőnkből kiszakad a hangos nevetés, elég nyilvánvaló hogy neki a hasa a mindene és kihisztizi magának az időt a napi három vagy épp ötszöri étkezésre.
- Szerintem senki nem akarja megismerni az éhes énjét - röhögtem fel újra.
- Az biztos. Köszönöm, hogy gondoltál rám, és persze a kaját is - mosolyodott el.
- Ne viccelj. Fáradtnak tűnsz nagyon, nem igazán pihentél a héten, ha jól sejtem.
- Ah, ne is mondd. Reggel hatkor kelek minden nap és sokszor este tíz után még a gép előtt görnyedek, nem akarok elmaradni semmivel. Most egyszerre négy íróval dolgozok és mindegyikük mint a gép küldi az újabb részeket, az átírásokat. Lehetséges bele fulladni a munkába? Csak mert a héten már másodszor érzem úgy, hogy közel járok hozzá.
- Szerintem az íróid megértenék, ha a héten egy kicsit vissza vennél. Addig erőlteted magad, míg nem lebetegszel - róttam meg.
- Már csak a holnapot kell átvészelnem valahogy, aztán végre hétvége. Azért is hajtottam ennyire hét közben, hogy legyen két teljesen nyugodt, munkamentes napom és fel tudjak töltődni egy kicsit. Arra gondoltam hogy elmehetnénk a srácokkal és El-el strandolni egyet.
- Ez remek ötlet! Szólok a fiúknak is róla, de biztos hogy benne lesznek mindannyian.
Ez az első alkalom, hogy ő kezdeményez közös programot. Mi ez, ha nem fejlődés... Kicsit még beszélgettünk általánosabb dolgokról, majd elköszöntem tőle, nem akartam tovább feltartani.

Adriana szemszöge

- És holnap mikor végzel? Remélem utána már nem akarsz még itthon is dolgozni - kérdezte El pár órával Luke távozása után. A teraszon ücsörögtünk a lenyugvó napot nézve és egy- egy pohár bort iszogattunk.
- Három körül végzek. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk vásárolni utána ha ráérsz.
- Ez az, végre egy csodás ötlet! Mi az elképzelés? Mit szeretnél venni?
- Fürdőruhát.
- Fürdőruhát? - kérdezett vissza azonnal.
- Igen, ugyanis szombaton strandra megyünk a srácokkal.
- És mi lenne ha kiruccannánk? A szüleimnek van egy nyaralója Playa del rey-en. Kb fél órára van innen.
- El, ez egy szuper ötlet! - lelkesedtem be teljesen. - Beszélek a srácokkal is de biztos vagyok, hogy benne vannak ők is. - mosolyodtam el.
Lefixáltuk, hogy másnap mikor találkozzunk, majd elköszöntünk egymástól. Kelletlenül ültem vissza a gépem elé, de közben meg hajtott a tudat hogy holnap este már közvetlen a vízparton hajthatom álomra a fejemet.