Veszíts El Hogy Meg Szeress

1

Mesélő

Mi van, ha egyik reggel úgy ébredsz, hogy a szüleid nincsenek sehol. A kocsi a garázsban áll. Be törésre utaló nyom nincs. Minden a helyén. Ez kicsit fura, igaz?

Egy ideje már hívogatod őket, de semmi. Hívod a rendőrséget szintén semmi. Mit teszel? Ki mész az utcára. Át a kedves szomszédokhoz, akiknek ugyan úgy nyoma veszett. Aztán össze áll a kép.

Nem érsz el senkit. Nem látsz senkit egy napja az utcán. Az internet üres. A híradó meg szűnt.

Egyedül maradtál.

Főhősünkkel is ez történt. Cristin Wilde már 2 napja kuksol az otthonában. Van mit ennie, de azzal nem sokáig húzza.

Cristin

A kocsi kulcsot elő kapva a garázsba indultam. Tele a tank..
A városba hajtok, hogy ételt szerezzek és meg nézzem mi a helyzet.

A város ami eddig fényekben pompázott, most egy sivár semmi lett.

A szupermarket tele volt. Csak pár élelmiszer cikk hiányzott. Elsőnek tele pakoltam a kosaram mindenféle konzervekkel, majd rágcsával. Utána vettem fagyasztott ételeket és olyanokat, amiket pár napon belül el kell fogyasztanom.

Az üdítőket nézegettem mikor néhány sorral arrébb valami hangot hallottam.

-Van itt valaki? - megijedtem, de örültem is hátha nem én vagyok az egyetlen. De válassz nem érkezett. Lassan az említett sor felé lépkedtem, de mire oda értem csak le borult sörös dobozokat láttam.

Nem akartam sokat, időzni ezen a helyen, így bele dobtam még néhány dolgot a kosárba, majd gyorsan ki rohantam a kocsihoz.

Le csuktam a hátsó üléseket, és mindenestül be tettem a vásárlását.

Haza felé a fő úton rossz érzés kerített hatalmába. Sötétedni kezdett, és meg vadult szarvasok rohangáltak az útszélen.
Egy ember alakot pillantottam meg. Össze vissza dölöngélt. Lehet, hogy meg sérült..

Le állítottam a kocsit, majd óvatosan ki szálltam.

-Jól érzi magát? - tettem egy lépést. Az emberünk csak hörgéseket hallatott. Már kartávolságban álltam a különös személytől. - Meg sérült? - nem számítottam arra, hogy az idős hölgy nekem támad.

A nyála csorgott a szájából, és fém szagú volt. Le dobtam magamról és a kocsihoz futottam. El hajtottam. Útközben még több embert láttam, de már eszem ágában sem, volt meg állni.

Mikor haza értem a bejárati ajtó nyitva, volt. A kocsiban valami fegyver után kutakodtam. Egy zsebkést találtam.

Óvatos és halk léptekkel be mentem. A nappali fel, volt forgatva. A konyhában minden fiók és szekrény ki nyitva.

Padló nyikorgás, és már a torkomnak volt szorítva egy kés. A sajátom el ejtettem.

-Mit akar?! - kérdeztem meg rémülve.

-Te ember vagy? - szólt egy karcos hang.

-Baszki Sherlock, igen! Várj te vagy az Jake?

-Igen! Cristin? Hát persze az idegesítő kis csaj!

Jake, a szüleimnek dolgozott régóta. Sosem jöttünk ki egymással, így bármikor meg jelent Jake, én be zárkóztam.

-Mi folyik itt? - kérdeztem.

-Nem tudod? Halálra vagyunk ítélve! Az idióta Z filmek most valóra válnak!

-Z?.. Zombi.. Ez nem vicces te barom!

-Nem vicc volt! Hány éves is vagy?

-19 miért, te? - grimaszoltam. Utálom, hogy mindig le néz.

-22. Nem húzod sokáig, főleg nem egy "halo itt vagyok" házban! Minden lámpa ég, idióta!

-Akkor segíts!

-Csak le lassítanál!

-És, ha hasznodra lennék? Ne becsülj alá, mert lány vagyok! Vagy mert nem bírsz!

-Pakolj be pár ruhát! De ne sokat, mert nem viszem helyetted! Kocsival megyünk mindaddig még nem hívjuk fel magunkra a figyelmet! Van kajád?

-Van és a kocsiban is!

Nem tétováztam sokat. 10 perc alatt meg voltam mindennel. Nehezen hagytam itt a házat, de muszáj.

-Én vezetek! - jelentettem ki.

-Ne is álmodj róla! - ezt egy szem forgatással díjaztam.

- Várj egy percet! - ki ugrottam a kocsiból és a garázsba rohantam. Régen ijjászkodtam, apa meg lőni tanított. Mindent ami ezekhez kell a garázsban tartottuk.

- Tudhattam volna. - mosolygott Jake.

-Hova lettek az emberek?

-Úgy vélem, hogy szinte mindenki köddé vált és hát csak most térnek vissza.. De már nem teljesen önmaguk. Mi pedig, akik túléltük valamiért "különlegesek" vagyunk! Nekünk pedig túl KELL élnünk az EGÉSZET!

Kétségbe estem. Mindig úgy vélekedtem magamról, hogy semmire sem vagyok jó! Fel húztam a lábaim, át karoltam őket, majd az üvegen keresztül néztem a sötét éjszakát.

-Ne aggódj! Nem esik bajod! Bár hiába nem bírlak nem engedhetem, hogy történjen veled valami! Tartozom ennyivel a szüleidnek!

A szemem könnyben állt a fiú szavaitól. Köszönöm. Suttogtam válaszul.

-El viszlek egy helyre! - törte meg a csendet a fiú.

-Hova?

-Van egy tábor. Állítólag mindenki, aki túl élte oda menekült. Ott biztonságban leszel!

-Úgy érted leszünk! - néztem Jakere.

-Sajnálom!.. Nem tudnék ott maradni, és nem hurcolhatlak magammal!

-Jake, kérlek! Ezt nem tehedet! Ennyi erővel az otthonomban is hagyhattál volna! - emeltem fel a hangomat.

-De nem tehettem! - kiabált Jake is. - Nem emlékszel, igaz? Semmire..

-Hogy érted?

-Régen jól ki jöttünk.. Mindent el mondtál nekem! Aztán autó balesetetek lett. Szinte minden emléked oda veszett.. Engem meg egy bunkó srácnak jegyeztél meg, aki a szüleidnek dolgozik! Mindegy is! Jobb ez, így...mindkettőnknek!

-Jake miről hablatyolsz? Jake? - bárhogy is, akartam nem bírtam szóra a fiút, aki látszólag valamit el titkol.

El aludtam idő közben és Jake is el fáradt. Egy erdő mellett le húzódott az út szélére és be borította növényekkel az autót.

Nem sokat pihent, mikor hangokat hallott. Nem volt ideje arra, hogy körbe nézzen keltegetni kezdett.

-Cris! Cristin ideje mennünk! Cris! - fáradt szemekkel pislogtam a fiúra. - Szedd a cuccod!

Hátra nyúltam a táskámért, fel kaptam a dzsekim és rá néztem Jakere még egy utolsó biztató pillantásért.

A fiú halkan ki nyitotta az ajtót, majd körbe nézett. Semmi. Kézen ragadt, és futó lépésben neki vágtunk az erdőnek.