Északi Rege

25.

Megfeszül a húr, nyílvessző simul a tölgy szín íjhoz. Oly pompásan illik reá mintha csak egy fából faragták volna őket. Halk lélegzet veri fel a nyírkos némaságot. Apró rezzenés ez melyet a jószág magára sem vesz, matat tovább az avarban. Fiatal suta még, ki embert aligha láthatott ezelőtt, így nem is fél, nem is éber. Füleit csupán egyszer hegyezi a jámbor állat, de már későn. Húr pendül, a kecses nyílvessző pedig gyorsabb a villámnál is, s imigyen a találat sem marad el. Velőtrázó sikoly a suta fájdalmas kiáltása, melyet hamar elnyelnek az erdőség fái. S máris vége. Ina fülében hallja szívének minden dobbanását, lélegzetének halk szuszogását. Ám nincs idő várni, hisz a vadászat folytatódik. Gyors mozdulattal száll alá Zorán nyergéből s lép a vadhoz, tőrét markolja vékony újaival. Majd az állat mellé térdel hogy szemrevételezze zsákmányát, s hogy hegyes tőrével kivágja annak szívét melyet halk imát mormolva a földnek ád.
Nem is telik bele sok idő mire a fák közül csörtetés hallatszik, lovasok jőnek. Thor az arany ifjú érkezett, maga mellett tudva hű cimboráit, a korábban már látott Radwulfot, s még néhány derék ifjút kiket Ina korábban a jarlok kíséretében látott. Ám ott lovagolt vele fivére is, fekete prémes köpönyegét igazgatta vállán. S meglehetősen furcsa mód, derűs kedvében élvezte az őt körülvevők társaságát. S bár a leány a két fivér közötti viszályról csupán keveset tudott, még számára is különös volt a két fivér viselkedése. Hiszen egész nap szinte el sem távolodtak egymástól, s az ifjabb még Thor cimboráinak tréfáit is jámbor mosollyal tűri.
Ina felegyenesedett a suta mellől, tőrt tartó markáról csöpögött az állat karmazsin viére. A leány magát büszkén kihúzva fordult a férfiak felé. Thor elismerően biccentett a Inának, majd imigyen szóllott társaihoz.

-Lássátok urak! Leendő asszonyom páratlan vadat ejtett! Így megelőzve mindőtöket a mai napon! - ám az ifjak nem lelkesetek oly nagyon, mind inkább neheztelő fintorra húzták ajkaikat. Hiszen hogy is lehetett volna jobban a becsületükbe gázolni, mint hogy egy asszonyt felébük magasztalnak. Nem is mertek első gondolatra felszólalni. Hanem Yorick jarl fia Orn, mégis felszólalt saját büszkeségének védelmében.

-Ugyan felség, hisz az csupán egy suta! Melyet egy gyermek is könnyű szerrel elejt! Mi nagy vadra megyünk! Vérszomjas vadkanra, vagy pedig büszke gímre! - húzta ki magát pökhendi fintorral az úrfi, s tán társai helyeseltek is volna ha Frandal nem szól közbe. A férfi rosszalóan csettintett nyelvével, s a fejét ingatta.

-Jó uram ahhoz célba is kell találni! Máskülönben a rettentő vad tova iramodik mígnem a nyomát sem találjuk majd. - Frandal szavai kizökkentették a gőgös Ornt. Hisz az nagyon is jól tudta hogy mire is céloz Frandal. Hiszen alig pár órája annak hogy Orn egy elhibázott nyílvesszője felzavarta azt a vadkant melyet azóta is szorgosan kutatnak az erdőségben. Így most a jarl fia sértődötten, fogait csikorgatva fordította iránynak hátasát, s vetett egy gyilkos pillantást a szőke férfira. Ám szóra már nem méltatta Thor bajtársát, kíséretével együtt tovább állt. Thor viszont alá szállott hátasa nyergéből hogy a leánynak segítsen, könnyed mozdulattal vállára vette a pórul járt sutát.

-Ne is foglalkozz Ornal! Féltékeny, hisz ilyen páratlan vadászt még maga sem látott! - húzta mosolyra ajkait Thor ahogy a leányra vetette kékjeit. Ám Ina csupán bólintott, s bár méltóságát sértette a rátarti ifjú, kit egyetlen nyílvesszővel kilőhetett volna szürke lovának nyergéből, mégsem adott hangot dühének. Ám a férfi tovább csevegett, megannyi haszontalan dolgot mesélt a vadászatról, miközben a Zorán hátára erősítette a sutát. Ám azt észre sem vette hogy a leány nem figyel szavaira. Ina gyanakvó tekintete Lokit fürkészte. A feketehajú férfi úgy tekintett most őrá mint éhes farlas a prédájára, hideg tekintete pedig semmi jót nem ígért. Tele volt sötétséggel, ármánnyal, olyan titkos üzenettel melyet képtelenség volt megfejteni. S a pillanat már el is múlt Thor végzett dolgával s Ina elébe állott.