Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

49. Régen

November 21. (szerda)
- Csak tudnám, miért kellett karácsonyi zenéket hallgatnom idefele, amikor még december sincs! - panaszkodott Lili reggel.
- Én már október óta azt hallgatok - legyintett Enikő - Minden évben felcsesz, idén kivételesen nem annyira. Első nem szingli-karácsonyom lesz.
- Csináltok valamit Andrissal? - érdeklődtem elmosolyodva.
- Fogalmam sincs, meg vagyunk lőve. Karácsonykor ilyen romcsi dolgokat szoktak az emberek, szóval nem nézhetünk közösen horrort, pedig az olyan meghitt.
- Mi Lacival elmegyünk előtte lévő nap Városligetre korizni, iszunk forralt bort, ilyesmik, aztán nálunk alszik, már a filmet is kitaláltuk. Másnap meg nyilván megy vissza a családjához - mesélte Lili, ötletadásképp.
- Ti? - érdeklődött Enikő rámnézve.
- Még nem nagyon találtuk ki, valószínűleg az lesz, mint tavaly, elmegyünk valahova ketten karácsonyozni, plusz lehet, hogy mondjuk huszonötödikén, csinálunk egy szomszédos-karácsonyt, úgy is félig összenőtt már a családunk kábé. És Napsugár is hazajön - tettem hozzá.
- Na, cuki karácsonyotok lesz - mosolyodott el Enikő.
- Nektek is lehet - válaszolta Lili - Saci, neked hogy lesz?
- Hát, ha addig összejövök Bobóval, majd kitalálunk valamit - nevette el magát.
- Hajrá - mosolyogtam - Meggyógyult már?
- Igen, pénteken találkozunk.
Szurkolok nekik. :)
Töri utáni szünetben Casso és én lementünk büfébe.
- Egy melegszendvicset szeretnék kérni - mondtam a büfés néninek, mire Casso halkan elnevette magát.
- Mi az? - néztem rá, miközben a büfés kiszedett nekem egy szenyát, én pedig a pénzt a tárcámból.
- Egy melegszendvicset szeretnék kérni - utánzott Casso szórakozottan, elvékonyítva a hangját, mire belegondoltam, és rájöttem, hogy tényleg egy hatéves kislány hangszínén sikerült szendvicset kérnem.
- Jól van na, zavarban voltam - védekeztem nevetve - Köszönöm szépen - vettem el a szenyámat, nagyon ügyelve, hogy most ne legyen ilyen irreálisan vékony a hangom, mire Casso felröhögött.
Szeret rajtam szórakozni. :)
Nem mentünk fel egyből a terembe, maradtunk lennt az aulában, ahol épp padot kerestünk, amikor kiszúrtam, hogy raktak ki képeket a vasárnapról.
- Gondolom, téged annyira nem érdekel, vagyis nem tudom, de én megnézhetem? - kérdeztem Cassotól, aki értetlenül rámpillantott.
- Nem tudom, miért kérsz engedélyt, de felőlem - vont vállat elröhögve magát.
A képek az aula falán végig fel voltak rakva, úgyhogy odamentem az elejéhez, szépen megnézegettem őket, hátha ismerem azokat, akik rajta vannak, Casso pedig ráérősen jött utánam.
- Itt van Lotti - mutattam az egyik képre, amin Casso húga egyedül volt, és egyébként tök jól sikerült fotó lett, mire Casso odapillantott - A nővérem és énutánam neked van a legnagyobb mázlid húg-témában.
- Ja, ha csendben van - biccentett derűsen, mire felnevettem.
- De gonooosz - nevettem, majd tovább sétáltam a kereteket nézegetve - Itt vagyok én - szúrtam ki magamat az egyik képen, amin épp Csengével, Lizával és Bettivel voltam a büfénél.
Még mindig ironikusnak tartom ezt a kis négyest.
- Vagyis nem csak én - javítottam magam.
- Ettől a négyestől asszem félek egy kicsit - jegyezte meg szórakozottan.
- Jól teszed - nevettem fel - Ő nem az a lány, aki szerdánként jár gitárra? - mutattam rá a következő képre.
- De, vele is jártam amúgy.
- Tessék? - néztem rá meglepetten.
- Csak szivatlak, nyugi - mosolygott jókedvűen.
- Pedig már épp állapítottam volna meg, hogy a táncos lányok az eseteid...
- Pár éve még nem lett volna olyan eltévedt gondolat, de azóta rájöttem, hogy a rajzos-festős-macskás-kávézós művészlányok jobbak - nézett mosolyogva.
- Remélem, beleillek a halmazodba - vigyorodtam el - Egyébként a tánc is lehet művészi.
- Tudom, nem mondtam, hogy nem.
- Jó, jó - védekeztem - Amúgy meg nem tudom elhinni, hogy nincsenek valahol művészi hajlamaid, amikor művészlelkekhez vonzódsz - tettem hozzá mosolyogva.
- Két művészlélekhez vonzódtam életemben, vagyis hozzád még mindig - korrigálta magát és engem tök természetesen.
- Nem tudsz meggyőzni - kötöttem az ebet a karóhoz derűsen.
- Hát, ha neked az művészi hajlam, hogy a táncos csajoknak általában rohadt jó az alakja, mármint ami nekem bejön, hívjuk annak, te tudod - adta meg magát röhögve - Mondjuuuk a rajzos-festős-macskás-kávés művészlányok se utolsók, tegyük hozzá - jegyezte meg jókedvűen.
- Mázli. Egyébként én is sokáig vacilláltam a focisták és a vízilabdások között, aztán rájöttem, hogy a versenyszerű vízilabdások, akik jól fociznak, a legütősebbek - mondtam vigyorogva - Amúgy tök jó képek, esküszöm - láttam be általánosságban, miközben tovább mentünk.
- Ja - értett egyet biccentve.
Ahogy nézegettük a fotókat a keretekben, vagyis én nézegettem, Casso pedig jött velem, elkerülhetetlen volt, így láttunk is róla, talán le se kell írnom, kiről képet külön, egészen pontosan az Easy On Me-re táncolt előadásával.
A képen épp ugrott egyet, a fehér ruhája gyönyörűen hullámzott, szőke haja lobogott, a szeme lehunyva, és mondanom sem kell, irigylésre méltóan szép volt, az arcára volt írva egy csomó érzelem, nem csoda, hogy inkább nem is néztem sokáig, reménykedve, hogy Cassonak valahogy csoda folytán átsiklik felette a tekintete.
Szerintem nem siklott át, olyannyira, hogy bár nem néztem rá, éreztem, hogy nem az utána lévő képet nézi, amit én is, legalábbis egy pontig, amikor elfordította a fejét, én pedig az ajkamba egy picit beleharapva belülről, próbáltam mindent elhesegetni a fejemből - ezután már egy pár fokkal gyorsabban haladtam a képek mellett.
- Mikor csengetnek amúgy? - kérdezte Casso megtörve a csendet.
- Negyvenötkor - válaszoltam - Most mennyi van?
- Negyvenhárom, ezért kérdeztem - pillantott a telefonja órájára.
- Jó, már úgy is nagyjából végignéztük. Vagyis én biztos. Felmenjünk?
- Mehetünk - vont vállat.
A nap tanítási részében nem sok különleges dolog történt, maximum annyi, hogy Laci véletlen kirúgta a bioszteremben az egyik műanyag-makett emberből a tüdejét, amit egy teljes szüneten át próbált visszarakni, nem tudom, mi történt igazából. :)
Mindenesetre rajzkör után beültem Casso kocsijába az említett srác mellé, akivel már megbeszéltük, hogy elmegyünk kajálni, pontosabban elvisz engem kajálni, és talán eszik ő is.
Egy McDrive-ot néztünk ki magunknak, majd onnan elfele jövet épp kivégeztem egy csomag sültkrumplit, amikor megálltunk egy pirosnál az egyik gyalogosátkelőnél.
- Betiltom a piros lámpákat - döntötte Casso a fejét az üléstámlának sóhajtva, mire felnevettem.
Nyugodt sofőr. :)
Ez a nevetésem egészen addig tartott, amíg a gyalogos átkelőn sétáló emberek között észre nem vettünk egyszerre egy bizonyos lányt, ami már tényleg fejbecsapóan filmszerű volt, mindketten végigkövettük a tekintetünkkel, bár tegyük hozzá, Casso hamarabb elkapta a fejét a volt barátnőjéről, mint én.
- Tilthatod - mondtam kifejezéstelen arccal.
Casso nem válaszolt, csak beleivott a vizébe, majd amikor a jelzőlámpa zöldre váltott, elindultunk, de hirtelen annyira megváltozott a hangulat, hogy muszáj volt megtörnöm a csendet.
- Na jó, ez hirtelen váltás lesz, előre bocsi, de amúgy megmagyaráznád? - kérdeztem egyszerűen.
- Mit? - kérdezett vissza az előreutat nézve.
Hitetlenül elnevettem magam.
- Úgy csinálsz, mint ha nem tudnád. Nem vagyok hülye, látlak.
Casso először nem mondott semmit, csak egy kicsivel később szólalt meg.
- Tudom, ez a legfelbaszósabb válasz lesz, amit hallhatsz, de tényleg nem akarok belemenni - pillantott rám, mire tehetetlenül nekidőltem az ülésnek.
- Feltűnt, nem is akartalak egyből faggatni, de nem tudom nem észrevenni, hogy elég volt egy beszélgetés ahhoz, hogy akárhányszor, ha csak minimálisan is témába kerül, valami egészen fura hatással legyen rád, nem is tudom, hogy írjam körül, és engem őszintén szólva kezd nyugtalanítani - vallottam be egyszerűen.
- Hát még engem, Leni - nevette el magát feszülten.
- Akkor avass be! - tártam szét a karom hitetlenül - Érzékelem, hogy nem terveztél, de én meg nagyon szívesen venném, ha tudnám, hogy mi van, és nem csak annyit kapnék mindig válaszul, ha rákérdezek, hogy semmi, vagy hogy minden oké.
- Ha lenne valami, amit érdemes lenne elmondanom, valszeg nem ezt kapnád - nézett rám.
- Nem értem, miért zársz ki belőle - fontam össze a karom magam előtt.
- Nincs miből kizárjalak, ez szimplán nem a te sztorid - közölte egyszerűen - Ami már alapból lejárt, múlt idő.
- Nagyon jó, engem viszont akkor is zavar. És annak is örülök, hogy eldöntötted helyettem, hogy miről érdemes tudnom és miről nem, effelől szeretnék én is határozni, nem hinném, hogy bárki elvárhatja tőlem, hogy simán csak nézzem végig, ahogy a barátom és a volt barátnője valamit... nem tudom, mit csináltok, vagy csináltatok, vagy hogy mi ez az egész, annyit tudok, hogy semmit nem tudok, vagyis valamit nagyon nem, nem értem, hogy mi történik és én ezzel... ez nekem nem megy, lehet, hogy gyerekes vagyok, vagy annak tűnök, de nem megy - fakadtam ki őszintén.
Ahogy közben mentünk tovább a kocsival, hála az égnek dugó is lett körülöttünk, baleset miatt, úgyhogy csak álltunk egyhelyben, Casso meg zavartan megdörzsölte az arcát és fáradtan nekidőlt az ülés támlájának.
- Négy éve nem beszéltünk mondjuk így, a sztorinkról, nem is terveztem, felbaszott, szóba került még pár dolog, kiderült még néhány, meg van forgatva bennem a kés, kurva jó érzés, ennyi - zárta le fejbevágóan röviden, mire a számba harapva próbáltam rendet rakni az érzéseimben - Nem akarok és nem is tudok jobban belemélyedni.
Nem mondtam semmit, az összes érvem egyszerre csapott egymás ellen magamban, rég voltam már ennyire feszült, ő pedig ezt pontosan érzékelte.
Helyesbítek, kettőnk között a hangulat volt már régen ennyire feszült.
- Ki vagy akadva, nem csodálom, szerinted nem számítottam erre? - kérdezte egyszerűen.
- Szerintem tehettél volna ellene, ha engem kérdezel - jegyeztem meg magam elé dünnyögve, az ablaknak döntve a fejem.
- Na, mesélj, mit - vágta rá.
- Ha nem fojtasz el mindent magadban, mondjuk megosztod velem, ha van valami... - kezdtem, mire feszülten elröhögte magát.
- Ezt pont te mondod, Leni?
Erre először nem tudtam mit mondani, idegesítően betalált, aztán végül mégis megszólaltam.
- Épp emiatt kéne tudnod, hogy csak rosszabb lesz tőle a helyzet - mondtam.
- Épp emiatt kéne megértened, hogy ez nem ilyen egyszerű - vágta rá.
- Na, akkor most már legalább te is megértesz - bólintottam.
- Tegyük fel. Mondjuk nem hinném, hogy ugyanabban a helyzetben vagyunk, vagy te voltál, de mindegy, most már tényleg ejtsük a témát, feleslegesen fejtegetjük tovább - közölte - Legalábbis nekem rohadtul nem ér ennyit.
- Nekem meg igen - vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Az úgy érdekes - jegyezte meg maga elé, meg sem próbálva megérteni.
Szerintem nem csoda, hogy mivel egy kicsit se nyugtatott meg ez a kocsiút, sőt, otthon jó sok idegeskedés után a telefonomhoz nyúltam, és előkerestem egy régen hívott számot.
- Szia Leni, te vagy az? - hallottam meg a keresett személy hangját a vonal másik végén.
- Igen, én - válaszoltam lehuppanva az ágyamra, majd kifújtam magam és megkérdeztem, amit soha nem hittem volna, hogy megteszek valaha - Kérhetnék egy szívességet?
****************************************
Hú, de meg fogtok ölni ezért... 😂
Viszont folytatás következik!