𝙉𝙚𝙬 𝙣𝙚𝙞𝙜𝙝𝙗𝙤𝙧

112 5 0
                                    

--jungkook--

Reggel arra ébredtem, hogy a napfény kiégeti a retinám . Mondhatni szép ébresztő...nagyot nyújtózva ásítottam egyet, majd a pihe-puha ágyamban felülve nyammogtam párat és szénaboglyaként álló dús hajkoronámba túrva ülök ki annak a szélére. Résnyire nyitott szemekkel bámulok magam elé néhány percig, majd lassan felkelve indultam el szekrényem felé s ajtaját kinyitva vettem elő tiszta ruhát és a fürdőszobába indulva kezdtem bele reggeli rutinomba. Gyorsan levetkőztem és a szennyest az ennek elhelyezett tartóba rakva léptem a zuhanykabinba s nyitottam meg a csapot és kezdtem magamra engedni a langyos, szinte hideg vizet. Bekentem testem tusfürdőmmel, majd pont mikor leöblítettem a habot, meghallottam a bejárati ajtóra felszerelt csengő hangját. Ki lehet az ilyenkor? Nem hívtam senkit, a haverjaim nyaralni vannak, barátnőm pedig nincs tehát ezek a lehetőségek kilőve.

~  𝙥𝙞𝙘𝙞 𝙩𝙞𝙢𝙚 𝙨𝙠𝙞𝙥 ~

Miután továbbra is hallottam a csengőt, gyorsan leállítottam a vizet és a kabinból kiszállva tekertem derekam köré egy törölközőt, majd elindultam az ajtóhoz, hogy megnézzem ki a váratlan vendégem. Lassan kinyitottam az ajtót és meglepetten tapasztaltam, hogy egy kb velem egy idős fiú áll előttem egy tálnyi ramennel. Világosbarna pufi haj, nagy csillogó bambi szemek, pisze orr, dús ajkak és aranyos anyajegyek helyezkednek el arcán. Velem egy magas, viszont dereka az átlag fiúktól eltérően vékony és karcsú...ez a fiú egy földre szállt angyal ! Mikor rájöttem hogy igen csak megbámultam, fejem picit megrázva köszörültem meg torkom, de ekkor észre vettem hogy az Ő tekintete is elkalandozott egy picit testemen. Megértem reakcióját, hiszen csak egy törölköző takar alulról, viszont felül semmi nincs rajtam, így láthatja kidolgozozt felsőtestem. Kuncogva mozgattam meg kezem szemei előtt, majd szólítottam meg kedvesen.

- Szia Jungkook vagyok ! Minek köszönhetem látogatáaod?- kérdeztem oldalra döntve a fejem, még mindig mosolyogva.
- Sz-szia ! Taehyung vagyok, ne haragudj hogy megzavartalak, csak gondoltam adok egy kis Rament. Remélem ízleni fog ! - nyújtotta felém mosolyogva a tálat. 𝙈𝙞𝙡𝙮𝙚𝙣 𝙚́𝙙𝙚𝙨 𝙢𝙤𝙨𝙤𝙡𝙮𝙖 𝙫𝙖𝙣...
- Nagyon szépen köszönöm ! - fogadtam el az ételt s az ajtót jobban kinyitva jeleztem, hogy jöjjön beljebb s mikor ez megtörtént bezártam az ajtót, majd a napplaiban lévő kanapé előtt elhelyezett kisasztalra tettem. Leültem és mosolyogva néztem rá.
- Foglalj helyet ! - kuncogtam fel halkan. - Te lennél az új szomszédom Tae? - kérdeztem kíváncsian, majd mikor rájöttem hogyan hívtam, kínosan megvakartam a tarkóm. - Oh ne haragudj hogy becézgetlek, csak a barátaimat nagyrészt mindig valami becenévvel illetem ! - lett halvány pír almácskáimon, majd megköszörültem torkom zavartan, erre csak kuncogva elmosolyodott.
- Semmi baj ! Szeretem ha igy hívnak, csak nyugodtan. - mosolyodott el, ekkor eszembe jutott hogy jó lenne megkínálni valamivel Taet.
- Rendben ! - bólintottam aprót. - Esetleg kérsz valamit ? - kérdeztem kíváncsian.  - Szeretném valamivel meghálálni a kedvességed ! Esetleg egy üveg Sojut elfogadnál ? - simítottam vállára kedvesen.
- Nem igazán iszom alkoholt, de köszönöm Kookie ! - hívott becenevemen, mire nyuszis vigyorral néztem rá s piszkáltam meg a derekam köré csavart törölközőt. Baszki ! Fel kellene öltöznöm !
- Öhm , egy pillanat és jövök, csak magamra kapok valamit, nem szeretnélek kellemetlen helyzetbe hozni ! - motyogtam tarkómra simítva és hátrébb léptem néhányat.
- Rendben ! - mondta, majd meghallottam motyogását. - De tőlem így is maradhatsz... - vigyorogva néztem rá, majd közelebb lépve hozzá simítottam derekára s húztam közelebb magamhoz. - Talán tetszik amit látsz, TaeTae? - hajoltam füléhez és súgtam bele, mire finoman megborzongott. 𝙏𝙚𝙩𝙨𝙯𝙞𝙠, 𝙝𝙤𝙜𝙮 𝙞𝙡𝙮𝙚𝙣 𝙧𝙚𝙖𝙠𝙘𝙞𝙤́𝙠𝙖𝙩 𝙫𝙖́𝙡𝙩𝙤𝙠 𝙠𝙞 𝙗𝙚𝙡ő𝙡𝙚...
Lassan elengedtem és a konyhába sietve hoztam a hűtőből két üveg Sojut, majd az egyiket kezébe nyomva ültem le a kanapéra s néztem a -még mindig- sokkosan maga elé néző fiúra.
- Te nem ülsz le? - kérdeztem kuncogva, s mikor magához tért, lassan az ülő alkalmatosság elé lépkedve kezdett lassan leülni.
- D-de megyek, és.. - motyogta , majd pimasz vigyorral nézett rám. - Igen tetszik ! - kissé meglepetten néztem rá, majd csak a Sojut megbontva ittam bőle egy nagy kortyot.
- Mesélsz magadról Taehyungie? - kérdeztem ismét egy becenévvel illetve őt. Nem tehetek róla, annyira aranyos mikor zavarban van !

꧁ 𝙖 𝙛𝙚𝙬 𝙢𝙞𝙣𝙪𝙩𝙚 𝙡𝙖𝙩𝙚𝙧 ꧂
Miközben meséltünk egymásnak, lassan elfogyott az ital és már eléggé jó kedve volt mindkettőnknek. Kissé a fejembe szállt az alkohol, de nem igazán lehet rajtam észre venni, viszont Taet rendesen megütötte ez a kevés is. Ivás közben egyre közelebb ült hozzám, -amit egyáltalán nem bánok- és jelenleg evyik kezét combomon pihenteti, néha megsimítva vagy markolva testrészem. Hogyha ezt így folytatja, gondjaim fognak akadni déli tájékon !
- TaeTaeh ne simogass ha nem szeretnéd hogy olyat tegyek, amit nem szeretnél ! - fogtam kezére és melyen szemeibe néztem.

--taehyung--

Kissé a fejembe szállt az alkohol pedig még az üveg tartalmának a negyedét sem ittam meg. Egyre bátrabb lettem ezáltal egyre közeledtem hozzá. Annyira helyes
-TaeTaeh ne simogass ha nem szeretnéd hogy olyat tegyek, amit nem szeretnél
mondta mire csak egy mosoly terült el az arcomon.
-Honnan veszed, hogy nem szeretném?
Mondtam, s lassan az ölébe ültem majd mélyen szemeibe néztem, amik nagyra nőttek a meglepetségtől és olyat tettem amit az elején nem gondoltam volna. Meg csókoltam. Át karolva nyakát faltam ajkait egyre jobban.

➪ 𝘁𝗼 𝗯𝗲 𝗰𝗼𝗻𝘁𝗶𝗻𝘂𝗲𝗱...

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Feb 11, 2022 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

𝙊𝙉𝙀𝙎𝙃𝙊𝙏𝙎 | 𝙑𝙆𝙊𝙊𝙆 +18Where stories live. Discover now