Fognyomok (Supernatural 18+)

20. fejezet

A békesség kedvéért hajnalban, még mielőtt Sam felébredne, visszasettenkedek a szobánkba, és befekszem az ágyamba. Felkészületlenül ér, mint akit tetten értek, amikor félálomban, lehunyt szemmel felém fordul, és motyogva megszólal.

- Hány óra?

- Korán van, aludj - felelem rekedtes hangon.

- Kirúgott a csaj? - horkan fel halkan kuncogva, én pedig megkönnyebbülten elmosolyodom. Így legalább nem nekem kell kitalálnom valamit, kitalált ő magának.

- Haha. Vagy egyszerűen csak ha reggel melletted ébredek fel, nem érhet meglepetés - ködösítek inkább, mert a sok hazugságból már elegem van. Higyje, ha akarja, hogy nővel voltam, de én nem fogom ezt kiejteni a számon.

Ennyi elég is neki ahhoz, hogy rögtön visszazuhanjon az álomba, amiből akaratom ellenére kirángattam. Reggelre pedig egy egészen kezelhető, kiegyensúlyozott Samet kapok. Nem tudom mire vélni, de örülök neki.

Amíg ő a szokásos mérföldjeit futja, Walker elugrik reggeliért, amit aztán hármasban eszünk meg a szobánkban. Mint általában, Sam most is hamarabb végez, és laptoppal az ölében elnyúlik az ágyon, hogy újabb ügyet keressen. Azt hiszem, adrenalinfüggő. Nem bír a fenekén ülni, és csak lazítani. Ami furcsa, hogy fel sem merül benne, hogy esetleg a Ranger ezúttal nem jön velünk. A kripta óta meglepően pozitív a hozzáállása. Egy rossz szava, vagy ferde pillantása sem volt felé. Most megnyugtat a dolog, de legalább ugyanannyira aggaszt is, ugyanis én pontosan tudom azt is, mi jön majd ezután. Mert azt a szökőárat, ami közeleg, semmivel sem lehet megállítani. Hamar talál egy érdekesnek tűnő gyilkosságot, ami bár szerintem nem feltétlen a mi ügyünk, de megrántom a vállam, és bólintok. Ő pedig arra, hogy mivel majdnem útba esik, ezúttal is Walkerrel utazom, és visszamegyünk a házához, hogy segítsek neki egy kicsivel hosszabb távollétre berendezkedni.

Alig néhány perccel később, ahogy az üvegnek döntve a homlokomat nézek kifelé némán, máris az jár a fejemben, miért nem merült fel az öcsémben, vagy bárkiben is hármunk közül, hogy intézze a Ranger egyedül a dolgait, mi pedig Sammel kettesben elkezdjük a nyomozást, amihez később csatlakozhat ő is. Nem, teljes egyetértésben megbeszéltük, délután hol fogunk találkozni, hogy együtt együnk, aztán külön váltunk, és már megint önszántamból adtam oda a kocsim kulcsát az öcsémnek. Mintha nem is én lennék. Arról nem is beszélve, hogy talán már megint egyedül engedtem szörnyek közé.

Az út első fele nagyon rossz szájízzel telik el, vannak pillanatok, amikor úgy érzem, valami nagyon nincs rendben velem, csak gondolkodom és gondolkodom, és próbálom nem utálni magamat azért, amit teszek. Tudom, hogy Walker is érzi rajtam a feszültséget, mert nagyon sokáig csak hagyja, hogy megpróbáljam feldolgozni egyedül, bármi is legyen a problémám, és nem nyit felém. Akkor érint meg először, amikor órák múltán bekanyarodik egy benzinkúthoz. A térdemre fekteti a kezét, és kedvesen felém fordul.

- Tankolok. Hozzak neked valamit a shopból? Egy pitét? - mosolyodik el, és ahogy ránézek, nem bírom nem viszonozni. Az arcára simítom a tenyerem, és felé hajolok, hogy egy lágy puszit adjak a szájára.

- Nem kell, köszönöm - felelem halkan, mire tágra nyílnak a szemei.

- Jól vagy? - kérdi meg megjátszott aggódással, és a homlokomra teszi a tenyerét. - Nem vagy lázas…

- Nagyon vicces… - horkanok fel. - Oké, hozz egyet! - megyek bele, ő pedig hangosan felnevet, és kiszáll a kocsiból, de előtte még szeretetteljesen megszorítja a combom.

Fogalma sincs, mennyit jelentett ez most nekem! Hogy mennyivel egyszerűbb meghoznom döntéseket, vagy magyarázatokat találnom dolgokra, amikor a szemembe mosolyog és megérint. Fogalma sincs arról, milyen hatással van rám. Milyen hatalma van felettem.