Az erdei tündér (BEFEJEZETT)

2.rész

Igor pov.
Estere ragaszkodtam, hogy Thomas velem jöjjön és a házban lakjon velünk. A nagymamája nem győzött hálálkodni.
- Maga egy asztalnál eszik velünk, egy házban alszik velünk, maga... - meghatottan a szívere tette a kezet. - Isten áldja önt!
- Ez csak természetes Mrs. Moon. - mosolyogtam az idős hölgyre és segítettem a vacsorában.
- Sikerült meg találni a tündéreket? - érdeklődött kedvesen.
- Igen, nagyi. Láttuk őket. Tényleg igazi tündérek. - mondta Thomas álmodozva és elpirult.
- Ahogy érzem kincsem megérintettek téged! - kacagott a hölgy és mellkasára tette kézét - Csak remélem nem fog csalódás érni téged.
- Mind a ketten nagyon szépek, de teljesen ártalmatlanok. - mondtam.
- Tudtam, hogy nem fognak bántani.
- De az idősebb fivér megfenyegetett minket. - gondolkodtam el.
- Hogy érti, hogy idősebb?
- Két testvér, talán 19 - 17 évesek lehetnek. - mondtam.
- Ilyen fiatalok?! - hökkent meg - Szegénykéim! Nem lehet könnyű nekik kint az erdőben.
- Megszoktak szerintem. Tíz év hosszú idő, ez alatt az ember alkalmazkodik. - magyaráztam és átnéztem egy régi aktát egy razziáról. Pontosan a 10 évvel ezelőtt történt ügyről volt benne szó. Egy kisebb csapat rendőr razziát tartott egy cirkuszban mert ember kereskedelem gyanúja állt fent és igaz lett. Több mint 20 kisgyereket találtak, némelyik alig volt tíz evés. Feljegyzések készültek a gyerekek létszámáról, de pontos adatokat nem tudtak felvenni mennyi gyerek is volt náluk. Az érdekes az, hogy voltak fiatal fiúk akiknek a neméhez olyat írtak, hogy omega. Nem igazán értettem ezt, ahogy Thomas sem.
- Szerintem kérdezd meg holnap a dokit. - rántott vállat.
- Itt van orvos?
- Orvos, szabó, állatorvos és művész. Elég profi. - mondta Thomas.
- Érdekes egy hely ez.
- De még milyen. - sóhajtotta és leült a hintaszékbe, majd elővett egy cigarettát - Kér uram?
- Csak akkor, ha nem magázol. - vettem el mosolyogva egy szálat.
- Honnan szereztél te dohányt, nagyi?
- Magam termesztettem. Köszönöm. - mondta morogva és meggyújtotta. Nekem is adott egy kis tüzet. Mélyet szívtam belőle és lassan fújtam ki a füstöt. Közben pedig a két szőke fiún gondolkodtam. Főleg a fiatalabbon, Vladimiron... Még a neve is szép nem csak külsőre! Este az ágyban is rágondoltam. Ahogy visszanézett rám azokkal a kíváncsi szemekben. Elő fogom keresni neki a tengerről készült képeimet, bar nem színesek, de a semminél sokkal több.
Másnap korán kidobott az ágy, de ahogy láttam Mrs. Moont is. Sürgött-forgott a kis konyhában és a reggelit készítette elő három főre. Kimásztam és felöltözve igyekeztem mindent összepakolni. Eltettem a képeket, pár jegyzetet és az aktákat is. Thomas ismét a teraszon várt kint, de most nem egyedül. Egy tőle fiatalabb fiúval beszélgetett, aki nem barna bőrű volt.
- Nem lehet Eric. - suttogta a fiú - Te is tudod!
- Eric ne csináld ezt! - mondta határozottan. Nem avatkoztam közbe, csak az ajtón at figyeltem.
- Miért Thomas?! - kérdezte hisztérikusan - Mégis mi változott meg? Talán már nem kellek neked?
- Ami volt az elmúlt! - válaszolta - Mindketten élveztük a kis légyottjainkat, de ennyi! Már az elején megbeszéltük, hogy kettőnk között nem lehet semmi komolyabb!
- De miért nem? Velem van a baj?
- Nem! Nincs veled semmi baj, te tökéletes vagy. A probléma én vagyok. Mindig is én voltam.
- Ne csináld ezt velem! - nézett rá könnyes szemmel - Kérlek!
- Sajnálom... - válaszolta, majd hátra fordult, de belém botlott - Uram...
- Indulhatunk? - kérdeztem. A fiú elszaladt, Thomas egy pillanatig csak nézett utána, majd elindultunk.
- Úgy érzem nem az én asztalom, de ki volt ez?
Ajkába harapva nézett rám és körbe nézett.
- Elmondom, de kérem ne mondja el senkinek! - kérte bizalmasan.
- Nem fogom! - fogtam vele kezet.
- Ő a gazda legkisebb fia, ahol lovász vagyok.
- Tessék?
- Néha találkoztunk, de én ennél többet sose reméltem, hisz rabszolga vagyok. Ráadásul ő is pórul járna ez miatt.
- Nem kell mindig másokat előtérbe helyezned magadnál. Tudod te is ember vagy.
- Igen, de nem vesznek ember számba sem! - rázta meg a fejét - Már az elején lebeszéltük, hogy mik a szabályok, de őt nem érdekelte.
- Te nem akartad megbántani. Ez nem a te hibád.
- Ha beárul a gazdának nekem végem.
- Ha rajtam múlik akkor nem.
- Nem érti. - rázta a fejét és kétségbe esetten nézett rám - Meg is ölhet, ha olyan kedve van és ez még a jobbik eset.
- Ne félj! Nem hagyom.
- Hogyan?
- Én modern férfi vagyok. Az eszemet hívom segítségül. - mondtam mosolyogva mire végre ő is elmosolyodott.
Visszatértünk a tisztásra, ahol a kisebb fivért találtuk három róka kölyökkel. Az egyiket éppen ölében simogatta, míg a másik kettő egymással birkózott.
- Szia. - köszöntünk neki kicsit távolabb megállva. Ijedten felkapta a fejet és a rókakölykök mögé futottak. Aranyos látvány volt.
- Mit kerestek itt?
- Lenne még pár kérdésem hozzátok. - mondtam kedvesen.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.
- Hol a bátyád? - kérdezte Thomas. Vladimir óvatosan felállt a kezében a kölyökkel.
- Elment a gyümölcsfákhoz.
Akaratlanul is mosolyogva néztem, ahogy magához öleli a három csöppséget.
- Megvárjuk, hogy vissza jöjjön. - mondtam, mire bizonytalanul bólintott - Nem fogunk semmit sem csinálni.
Leültünk a fűbe és vártunk egy darabig. Azonban valami rángatni kezdett. Egy negyedik rókakölyök a nadrágom szárával játszott. Halkan morgott és úgy nézett fel rám szép szemeivel.
- Mi van kis haver? - kérdeztem kuncogva és óvatosan kis buksijára simítottam, mire érdeklődve nézett rám.
- Khm... - köhintett Vladimir - Ő lány, ők hárman fiúk. - csókolta homlokon a piciket.
Thomas óvatosan az egyiket megszerette volna simítani, de az hátat fordítva leült neki.
- Ejnye, Roku! - szólt rá Vladimir mire a kicsi róka megfordult. Szusszantott egyet, majd ő kezdett a barnához dörgölőzni.
- Semmi baj, megszoktam hogy nem mindenki kedvel... - suttogta Thomas.
- Mit kerestek megint itt?! - kiabálta egy hang mögülünk. Az idősebb szőke mar a fák közül jött ki. A kezében gyümölcsöket tartott.
- Mark, nyugodj meg...! - motyogta a fiatalabb halkan.
- Azonnal menj a közelükből! - mondta mérgesen.
- De én...
- Menj már!
- Nyugalom, az ég szerelmére! - mondta Thomas.
- Nem akarunk bántani titeket! - néztem szemeibe, amik enyhe dühöt és félelmet árasztott - Csak kérdezni szeretnénk még pár dolgot. Ennyi.
- Mit akar maga tudni? Már elmondtam, hogy hogyan kerültünk ide.
- Tudom, de több kérdésem van. Nézze tisztázni szeretném magukat.
Nagyot fújtatva nézett öccsére, aki kedvesen mosolyogva nézett fel rá.
- Cole azt mondja, hogy megbízhatunk benne. - simított az egyik kölyökre, aki az öléből kukucskált ki ránk - Nem fél tőlük.
- Te komolyan egy egy hónapos kölyök ösztöneiben bízol? Bocsi Lucy! - fordult az anyaróka felé, aki eddig egy fa alatt pihent. Erre csak szusszantott, majd másik oldalára hajtotta fejét.
- Igen. - felelte határozottan - Legalább egy esélyt adjunk nekik, kérlek!
- Jó. - motyogta és leült. - Kérdezzenek!
- Mennyi idősek voltatok a razzia idején?
- Én 10, Vladi 9 éves. Anyánk meghalt és az  árvaházból hozott el minket a dagadék.
- Dagadék?
- Egy nagyon rossz ember... - simított Vladimir saját vállára - Megvert minket, ha neki nem tetsző dolgot csináltunk. Markot szerette a legjobban kínozni.
- Hé! - ütötte gyengén vállba az említett. Aztán megfordította az öccsét, hogy lássuk a hátát. Nem volt egy szép látvány.
- Máshogy is bántalmazott titeket? - kérdeztem félve, mire Mark remegve hajtotta le a fejét. A róka kölykök ölébe ugorva bújtak hozzá.
- Csak engem... - suttogta - Nem hagytam, hogy Vladimirhoz úgy nyúljon...
- Atya isten ez... Ez szörnyű.
- Gonosz volt és gyűlöltük őt, de rettegtünk. Mikor jöttek a rendőrök elmenekültünk.
- Sajnálom. - mondta együtt érzően Thomas és kedvesen vállára simított, de a fiú elütötte kezét.
- Ne érj hozzám!
- Óh... Bocsánat. - mondta és leült.
- Arany! Viselkedj! - szólt rá Vladimir a nadrágomat megint cibáló kis rókára. Felvettem a kicsit és elkezdtem a füle tövét vakargatni. Hízelegve dugta kezem alá magát és vinnyogott párat.
- Semmi baj. - kuncogtam - Biztos csak egy kis szeretgetésre vágyik.
- Általában nem... - motyogta. Látszott rajta, hogy meg van lepve.
- Szeretem az állatokat, lehet érzi rajtam. - rántottam vállat és tovább simogattam a szépséget. Thomas próbálta magát megszerettetni Rokuval, de az visszautasította őt. Kicsit Markra emlékeztetett. Én pedig leültem Vladimir mellé és mar a pocakját vakarásztam a kicsinek.
- Kedvel téged. - mondta a mellettem ülő mosolyogva.
- Nagyon úgy tűnik. - válaszoltam vissza mosolyogva, amire láthatólag elpirult. Zavartan nézett el rólam az ő ölében heverésző kölyökre fókuszált. Arca olyan pirosas lett, mint a kis rókák szőre. Elővettem a táskámból a képeket és megmutattam neki.
- Ez mi?
- Ez a tenger.
- Csoda szép! - mondta csillogó szemekkel és aprólékosan megnézte a képet - De mi ez a vékony valami?
- Ez egy fénykép. - mosolyodtam el aranyosságán.
- Fénykép? - kérdezte érdeklődve. Óvatosan elkezdtem neki magyarázni, hogy hogyan működik a fényképezés. Mark szúrós szemekkel méregetett, míg Thomas próbált felé kezdeményezni. Nem sok sikerrel.
- Sokat szoktam készíteni, ahol járok mindig csinálok egyet. Emlékbe. - meséltem.
- De miért?
- Azért, hogyha ránézek eszembe jusson az az időszak. - mosolyogtam rá. Csak néztük egymást egy darabig, de a kis róka szó szerint az arcomba ugrott.
- Hékás!
- Arany nyugalom! - szólt a kölyökre és levette rólam, majd maga felé fordította - Nem szabad másokra így ugrani, anyára és a tesóidra lehet.
A kicsi róka azonnal az ölében szundikálóra vetette magát.
- Aranyosak.
- Azt hittem maga csak kérdezgetni akar! - lépett elem az idősebb.
- Azt is. - bólintottam - De gondolom jól jön egy kis társaság is.
- Nem igazán! - förmedt rám és társamra nézett - Elegem van az emberekből! Egy életre! Csak békében akarok élni az öcsémmel! Ez ekkora kérés?!
- De Mark... Nem maradhatunk örökké elbújva.
- Miért ne? Nem emlékszel miket tettek velünk odakint?
- Tudom. - fogta meg kezét - De úgy érzem esélyt kell adnunk a külvilágnak! Ezért ítélnek el minket, mert nekünk kell nyitnunk feléjük.
- Én nem megyek vissza! - mondta Mark és elment hátra.
- Mindig ilyen?
- Nagyon fél. Tagadja, de tudom, hogy így van.
- Látszik rajta. - nézett utána Thomas - Megengeded, hogy beszéljek vele?
- Ha jó ötletnek találod. - bólintott.