Fognyomok (Supernatural 18+)

21. fejezet

Bekopogok, és a győztes vigyor, ami elterül a Ranger képén, azonnal felébreszti bennem az ösztönlényt. Pillanatok alatt elfelejtem a kétségeket és félelmeket, amik a sötétben, két szobával arrébb, az öcsém szuszogását hallgatva kezdtek újra maguk alá temetni. Visszalököm a szobába, és becsapom az ajtót magunk mögött, aminek aztán neki is nyomom. Még nem csókolom meg, csak figyelem azt a vigyort, ami lassan eltűnik, és valami egészen más veszi át a helyét. Halkan zihálva hajol közelebb hozzám, de hátrébb húzom a fejem.

- Tudsz pókerezni? - kérdem meg a legmélyebb hangomon, a kezeimet pedig a pólója alá bújtatva a csípőjén tartom.

- Mi? - rándulnak értetlen grimaszba a vonásai, és szorosabbra húzná a nyakam körül a karjait, de nem hagyom.

- Ha nem tudsz, meg kell, hogy tanítsalak - jelentem ki felhúzott szemöldökkel.

- Milyen pókerre gondolsz, Dean? - mosolyodik el. - Vetkőzősre? - kérdi, és a fülledt, erotikus hangja megbabonáz, ahogy ezt a szót kiejti a száján. Hirtelen előrenyújtja a nyakát, hogy elérjen, és végignyal az ajkaimon, én pedig már el is képzeltem magunkat törökülésben a szőnyegen, ahogy épp a kártyákat szétszórva döntöm hanyatt, és veszem le róla az utolsó ruhadarabot is, amit az ász párommal elnyertem tőle.

- Sam úgy tudja, pókerezünk, szóval ne buktass le azzal, hogy nem tudsz - adom meg neki végül mégis halkan az egyértelmű magyarázatot, mert a fegyverem kétélűnek bizonyult, és úgy tűnik, ezúttal rajtam ejtett mélyebb sebet. 

- Á, értem! - kiált fel jóízűen nevetve. - Tudok pókerezni. De most nem akarok - tol el magától, és ezúttal ő az, aki mégsem hajlandó megcsókolni.

Hirtelen elkezd körvonalazódni bennem, mennyi problémám lehet még vele, ha minden fegyveremet ellenem fordítja. Az mostanra már biztos, hogy nem a legtökéletesebb partner a gyerekes játszmákhoz. Az ágy felé kezd taszigálni, amíg hanyatt nem esem rajta, a fülem mellé tolja a karjaimat, és a csuklóimra támaszkodva mászik fölém. 

- Csak hogy egyeztessük a narratívát: mit mondunk, mennyi pénzedet nyertem el? - mosolyodik el magabiztosan, és újra végignyal az alsó ajkamon, egy pillanatra a szájába is szívja, de még mielőtt elkezdhetném élvezni a helyzetet, gyorsan visszahúzódik. Szemtelenül néz le rám, ami arra késztet, épp ugyanígy vágjak vissza én is. 

- Te semennyit. Tudja, milyen jó vagyok pókerben, nekem kellett nyernem. Mondj egy számot. De nagyot! - húzom fel a szemöldököm öntelten, mire felnevet, aztán elereszt, és mellém fekszik. Sosem mennek ezek a kis játszmák túl sokáig, sohasem fordulnak túl komolyra, épp csak annyira, hogy izgalmas legyen vele minden perc. Hogy élvezhessem, néha mennyire kiszámíthatatlan.

- Mióta ismered Samet? - kérdi meg váratlanul, és közben egészen a mellkasomig felhúzza a pólómat. 

- Biztos róla akarsz beszélgetni, miközben levetkőztetsz? - kérdezek vissza, mire megakad a mozdulat közepén, ezért inkább felelek. Hogy miért az igazságot, amiből talán olyan dolgokat is ki tud következtetni, amiket nem szeretnék, azt nem tudom. - Négy éves korom óta. 

- Hű… - tátja el a száját, egy pillanatra a lélegzete is elakad, és rögtön meg is bánom, hogy elmondtam. - Az ő szülei is vadászok voltak, mint a tieid? - folytatja a faggatózást, én pedig egyre kényelmetlenebbül érzem magam, így válaszként csak bólintok, hátha azzal rövidre zárhatom a témát. - És már egyikük sem él… - összegzi, és a hangjában semmi kérdő hangsúly nincs, mintha csak kijelentené a tényeket. 

Azért én bólintok még egyet, és ha úgy vesszük, még mindig nem hazudtam. Szánakozva felsóhajt, én pedig felkönyöklök, és a pólója alá csúsztatom a tenyerem, mert nem akarok több kérdést. Csak meg akarom csókolni végre.