A vámpírok birodalma I. Vámpírok között

19.fejezet: Új személyiség

Archer szemszöge:

Visszasétáltam a Masonnel közös szobánkhoz, de az ajtó előtt megtorpantam. Nem tudom hogyan fog reagálni, de biztos hogy nem jól. Ki az aki ilyen hírre jól reagálna? Mikor már összeszedtem magam bemenetem. Mason épp akkor jött ki a szobájából, idő közben felvett egy sötétkék farmert meg egy szürke pólót. Amikor meglátott mintha megfeszült volna a teste. Talán leolvasta az arcomról?

-Szia, mi történt? - kérdezte halkan.

-Gyere, sétáljunk egyet. - mondtam és elindultam az egyik folyosón.

Mivel szeretett volna válaszokat kapni követett, majd amikor elértük az épület egyik eldugodtabb folyosóját szembefordultam vele.

-Mason, sok minden történt, először is biztos hogy valaki megbűvölte Roset. - bólintott jelezve hogy folytassam.

-Másodszor, elmentem a dirihez és elmondtam neki.

-Mit mondott? - kérdezte kíváncsian.

-Amit mondtam neki az első felével egyetértett. - mondtam Mason pedig felkapta a fejét.

-Hogy érted azt hogy az első felét? - inkább morogta mintsem kérdezte.

-Figyelj, az igazság az hogy azért mentem a dirihez hogy elmondjam amit azelőtt láttam a lányok szobájában. - erre a mondatomra kidülledt a szeme az álla meg leesett.

-Mit? Mit láttál? - kérdezte, a szeméből sütött az idegesség.

-Nem.. nem volt a szobában senki, ezért körül néztem. - egyszerűen nem tudtam hogyan mondjam el neki anélkül hogy kiakadna, de úgy gondoltam hogy képes vagyok megnyugtatni ha szükséges.

-Aztán megláttam hogy nincs meg minden holmijuk. A kamerán pedig megnézték és látták hogy.. elmentek. - rettegtem Mason válaszától, de semmit nem mondott csak lehajtotta a fejét és ökölbe szorította a kezét.

-Mit mondtál? - szűrte a fogai között.

Muszáj megismételnem, de akkor biztos hogy robban.

-E-elmentek. - dadogtam és lehajtottam én is a fejem.

Amikor felemeltem a fejem Mason már nem volt sehol. Elszaladt én meg utána mentem és meg is találtam az udvaron. Már messziről is láttam hogy azt a bábut ütögeti amelyikkel edzeni szokott, de nem úgy ütötte ahogy szokta .Most tiszta dühből ütötte. Odamentem hozzá hogy megnyugtassam.

-Mason.. - kezdtem volna megnyugtatni, de nem állt meg csak ütötte tovább és belevágott a szavamba.

-Miért?! Miért mentek el vagy egyáltalán hogyan?! Nem lehet, nem mehettek el! - kiabálta az ütései pedig erősödtek.

-Mason.. - próbálkoztam ismét.

-Az én hibám, az egész az én hibám! Miattam ment el! Olyan ostoba vagyok, ha nem mondtam volna azt amit lehet hogy megakadályozhattuk volna hogy elmenjenek! Miattam ment el! - üvöltötte, majd akkorát ütött a bábura hogy az hátra esett és összetört.

-MIATTAM! - ordibált tovább és most már a mellette lévő fát ütötte.

-Menj a közelemből! Ne mondj semmit, csak hagyj magamra! - mondta nekem.

Ahogy láttam a könnyes szemét, a nyúzott arcát és vérző öklét jobbnak láttam magára hagyni, had dolgozza fel amit hallott. Soha nem gondoltam volna hogy pont őt látom ilyen.. ilyen agresszívnak.