Soha ne mondd, hogy soha ✔

12. rész

"Ha valamit helyesnek vélsz megtenni, akkor tedd, mert szükség van hibákra! Minden, ami sikeres, hibák sorozatának köszönhetően jött létre! "

Billie Joe Armstrong

𝘾𝙝𝙖𝙧𝙡𝙞𝙚 

Igen, most már számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy újra elcseszem az életemet, Bennek még újra emlékeztetnie sem kell rá.

Volt egy megállapodásunk, és csak egyetlen dolgot kell betartanom: nem viselkedem Crystallal extra kedvesen. Mivel oltogattuk egymást, ezért sikerült is tartanom magam a megbeszéltekhez, Ben azonban még így is neheztelőnek tűnt. A próba második felében, noha a tőle megszokott módon precízen és tisztán lejátszotta a riffeket, láttam rajta, hogy valami baja van.

Az előadás után összepakoltunk, aztán mikor legközelebb felnéztem, a Hathaway testvéreknek nyomuk veszett. Nem kellett sokat gondolkoznom, vajon hova lettek, ugyanis az épületből kilépve az iskola kapujánál Crystal és Ben éppen heves szóváltásban voltak, én pedig megértően elfordultam.

Semmi kedvem nem volt beavatkozni az ő személyes ügyeikbe. Van némi tapasztalatom a családi drámákkal, és ha valami, hát akkor egy külsős közbeavatkozása hiányzik a legkevésbé ilyenkor az embernek a dolgaiba.

Elsétáltam az épület mögé, hogy ne vegyenek észre, és rágyújtottam egy szálra. Leo, aki velem együtt jött ki, csak fejcsóválva nézte, mit csinálok, Dom pedig a tornateremnek dőlve állt tisztes távolságban tőlem. Mindketten engem bámultak.

– Mi van? – kérdeztem tőlük értetlenül, miközben a füstöt egyenesen Leo képébe fújtam. Idegesített, ahogy néz.

– Ezt én is kérdezhetném – válaszolt a bátyám sóhajtva, és lopva kinézett, Crystalék befejezték-e már. Mivel nem mozdult a helyéről, úgy ítéltem meg, hogy nem. – Mi történt, mielőtt Vickel beléptünk az ajtón?

– Ezt nem tőlem kéne kérdezni, próba előtt én sem voltam ott – adtam egyenes választ.

A bátyám összehúzta a szemöldökét.

– A szünetre gondoltam.

Nyeltem egyet. Reméltem, hogy Benen kívül senki nem fogja felhozni a témát, de ezek szerint nagyon nyilvánvalóvá sikerült az, ami történt köztünk Crysszel. Bárminek is lehet azt nevezni.

Letüdőztem a füstöt. Teljesen olyan volt, mint azokban az években, mikor életcélomnak éreztem megölni magamat. Furcsa egy paradoxon.

Már fejben egyébként azt tervezgettem, hány szálat fogok még elszívni, ha most felcseszik az agyam.

– Beszélgettünk, én meg akartam nézni, hogy haladt eddig, ő kirántotta a kezemből és széttéptük – hadartam el. – Ennyi volt a történet.

– Érdekes, ehhez képest nagyon bensőségesen néztetek egymásra, mikor én bejöttem.

– Charlie? – szólalt meg a beszélgetés alatt először Dom. Ránéztem, hogy folytassa, addig sem kell Leo okoskodását hallgatnom. – Nem gondolod, hogy esetleg a lány érez valamit irántad?

Még szinte be sem fejezte a mondatát, amikor rám jött a röhögés. Leo és Dom csak kérdőn figyeltek, mikor hagyom abba.

– Komolyan kérdeztem – erősködött a dobos.

– Barátnőm van, ha nem tűnt volna fel. És figyelj, haver, azok után, milyen volt az exbarátja, gondolhatod, mennyire jönnék be pont én neki – mondtam még mindig jót szórakozva a gondolaton, hogy Crystal gyengéd érzelmeket táplálna irántam. – Persze, jól nézek ki, nagyon sokan a lelküket is eladnák, hogy velem legyenek, de úgy hiszem, Crys rohadtul nem tartozik közéjük.