A lány, aki sovány akart lenni (2011 Watty-Award győztes, magyar fordítás)

Pfuj! Hogy nézek ki! A hajam förtelmes. De ezért van fésűm. Rendbe tudom szedni. Kész, megfésülködtem. A fogaim ferdén állnak, így nem is szoktam mosolyogni, és fogszabályzóm van. Már csak egy évig kell kibírnom, hogy Fogszabályzófejnek és Metál Megannek hívnak. Aztán végre Anyának olyan iskolás képeket tudok adni, amin nem úgy nézek ki, mintha törölték volna a Karácsonyt. Az egyetlen probléma az alakom.

Olyan kövér vagyok. Csak a combjaimra kell nézni. Zsírpárnák mindenütt. Az arcom pufók. Apu szerint ez cuki. Mókus pofa. Igen Apa, ezt könnyű mondani, ha nem a 9. osztályba jársz, és nem pattanásos kamasz fiúk bámulnak, mint ahogy egy kövér gyerek bámulna egy szelet húst a kirakaton keresztül.

És egy mókushoz hasonlítasz. Nagyszerű. Köszi. Fantasztikus. Hasonlíts csak valami olyanhoz, ami tetőtől talpig szőrös. Tulajdonképpen, bizonyos értelemben igazad van. Csak a karjaimra kell nézni. Olyan szőrösek! A lábaim szintén. És ezek után Anya azt kérdezi, hogy miért megyek minden nap nadrágban iskolába? Szőrösebbek mint egy gorilláé. Ha valaki meglátná őket, ki kellene találnom valami magyarázatot.

Talán azt mondanám, hogy egy genetikai betegségben szenvedek. Ennek köszönhetően nő a gorilláéhoz hasonló szőr a lábamon. Azt is mondhatnám nekik, hogy gyógyíthatatlan.

Legalább azt gondolnák, hogy már nem sok van hátra, és nem gúnyolódnának rajtam. Ha tudnák az igazat, úgyis belehalnék a szégyenbe. Oké, nem tudok mit kezdeni a súlyommal. Úgy értem, már két hete nem ebédeltem, és egy átkozott kilót sem fogytam. Utál engem a mérleg. Ez biztos így van. Vagy talán ez a bosszú azért, hogy mikor ráállok, majd leszakad alattam. Igazából nem hibáztatom érte.

Ha sovány lennék, akkor a fiú, aki tetszik nekem, többet látna bennem, mint a lány, aki szereti az új könyvtári könyvek illatát, és szeret bunsen-égőket meggyújtani, mert azok úgy lázba hozzák, ahogy csak egy kockahas tudna.

A fiúk átiratkoznának az én tesi órámra csak azért, hogy egy pillantást vethessenek a bombázóra a kék rövidnadrágban. Ha sovány lennék, akkor valóban jó lenne rám, és nem érezném úgy, mintha elszorítaná a vérkeringést a combjaimban.

Ahh. Bárcsak sovány lennék!

Hirtelen a tükör fényesen ragyogni kezdett. Fényesebben, mint a nyári nap. Mi a fene történt? Már megint napelemeket szereltek a tükrökbe a fizika szakkörösök? Átkozott stréberek. Várjunk! Én is közéjük tartozom. A francba!

A következő pillanatban a tükör már nem ragyogott, és a szivárvány minden színében szikrázó örvényben megjelent egy tündér a mosdó közepén.

Telt volt, mint egy szilva, és angyalszárnyai voltak. Hosszú, ezüst varázspálcája volt, ami úgy nézett ki mint az unikornis szarva. Fehér sárkánypikkelyből és jegesmedve szőrméből készült hosszú ruhát viselt. A ruha alja szinte a földet súrolta, és minden mozdulatával szikra hullott belőle, majd elillant a levegőben.

- Ki vagy te? - kérdeztem.

- Természetesen a jótündéred - mosolygott.

- A jótündérem?

Bólintott. - Azért vagyok itt, hogy teljesítsem a kívánságodat.

- Milyen kívánságot?

- Azt kívántad, hogy sovány legyél, nem?

- Ó, az a kívánság! Igen, szeretném! Nagyon szeretném! Ha sovány lennék, akkor senki sem gúnyolódna rajtam. Végre beleférnék a ruhákba, amiket vettem. És Luke Walters végre szóba állna velem.

- Miért vettél olyan ruhákat, amik nem is jók rád?

- Azért vettem őket, hogy motiváljanak a fogyásra. A dolgok nem úgy mennek, ahogy kellene. Egyetlen kilót sem adtam le. Ami úgy nézett ki, hogy segít, még tetézte a kínokat. Soha nem leszek sovány - sóhajtottam.