Régi irományok

Sigyn

Írtam: 2015.03.05.

Asgard. A palotában nagy a felbolydulás, ugyanis elérkezett a nap, amire mindannyian vártak: megkoronázzák az új királyt...

Néhány évvel korábban már próbálkoztak ezzel, de Loki aprónak korántsem mondható csínytevése félbeszakította a ceremóniát, és alapjaiban ingatta meg két birodalom között a békét. Az ünnepséget el kellett halasztani egész addig, míg visszaáll a rend, más szóval Thornak meg kellett várnia, hogy öccse kiélhesse világuralommal kapcsolatos vágyait.
Most, hogy Odin adott még egy esélyt Lokinak, és kiengedte a börtönből, mert időközben rájött, hogy részben ő is felelős a történtek miatt, megfelelő alkalom nyílt arra, hogy végre sort kerítsenek a koronázásra. Ezúttal semmi sem ronthatja el az ünnepséget. Minden tökéletesnek ígérkezik...

A palota nagyterme szinte zsúfoltságig megtelt. Mindenki izgatottan várta már, hogy megéljenezzék az új királyt, és elkezdhessenek enni - ahogy az lenni szokott a hasonló nagy eseményeken – a koronázás után megrendezett lakomán. A teremben puccos páncélt viselő katonák vigyázták a rendet. A trónhoz felvezető széles lépcsőn állt jobboldalt a három harcos felsorakozva, baloldalt pedig Frigga, mellette Loki és Lady Sif. Odin a trónon ülve várta fia érkezését.
- Remélem most nem terveztél semmiféle meglepetést, ami esetleg kapcsolatban állna a fél világ elpusztításával – bökte oda Sif Lokinak kissé szarkasztikus hangvétellel. Loki jobbnak látta nem válaszolni erre a gúnyos megjegyzésre, legfeljebb majd csótányokat varázsol Sif szobájába bosszúból, amikor éppen alszik. Kapcsolata Siffel és a három harcossal már valamivel jobb volt, mint korábban, de még mindig nem bíztak meg benne teljesen, nem mintha valaha is bíztak volna benne. Loki új esélyt kapott Asgardtól, és ez a lényeg. Jobban teszi, ha nem hívja ki maga ellen a jó szerencséjét, és egy időre megpróbál apja kedvében járni. Továbbá az is nagyon jó lenne, ha Thor végre megjelenne, mert igazán fárasztó tud lenni az álldogálás ezen a meleg nyári estén, főleg ha több ezren szívják el előled a levegőt. Az egyik őrön látni lehetett, hogy nagy harcot vív az ásítással, ami persze nagy tiszteletlenség lett volna csak úgy a király előtt. Néhány perc várakozás után trombitaszó kíséretében Thor becsörtetett a terembe. Izmait fitogtatva, és a Mjölnirrel hadonászva haladt végig a vörös szőnyegen. A lépcső előtt megállt, majd letérdelt. Odin felállt a trónról, és jelezve, hogy csöndet kér néhányszor megütötte jogara végével a padlót, majd belekezdett szokásos mondandójába...

Az éhes tömegen és az ásítozó katonákon kívül azonban valaki más is követte az eseményeket. Egy hívatlan vendég, aki a terem egyik tartó keresztgerendájának a tetejéről követte végig a szemével Thort a bejárattól a lépcsőig. Egy íjat szorongatott a kezében, majd mikor Odin megkezdte beszédét, egy nyílvesszőt húzott elő, és lassan a húrra helyezve megfeszítette azt. Egyenesen a trón előtt álló királyt vette célba. A Mindenek atyja mondandója felénél járhatott, amikor lőni készült. Abban a pillanatban egy hatalmas földrengés rázta meg a palotát, és talán pont ez az, ami megmentette Odin életét, ugyanis a király elvesztve egyensúlyát előre esett, így a nyílvessző pont a feje mellett suhant el. Íjászunk pechére Asgard egy másik ellensége is ezt a napot választotta a birodalom megtámadására, és már jött is a hír, hogy tűzdémonok vették ostrom alá a fővárost. A nyílvesszőt is a tűzdémonoknak nyilvánították, és nem fordítottak különösebb fontosságot neki. Egyedül Loki látta meg a merénylőt, aki, mire ő egyet pislogott, eltűnt a szeme elől.
A teremben eluralkodott a pánik. A katonák csak nehezen tudták lecsillapítani az őrjöngő tömeget. Odin katonákat küldött az utcákra, és néhány egységet a palota bejárataihoz. Ő maga is kivonult egy maréknyi katona élén. Thor, Lady Sif és a három harcos sem tétlenkedett. Mindannyian, követve Odint, csatlakoztak a harcolókhoz. Loki elsődleges feladatának érezte biztonságos helyre vinnie anyját. Épp a folyóson haladtak a lakosztályok felé, amikor egy újabb földrengés rázta meg őket: a tűzdémonoknak sikerült betörniük a palotába. Loki a szobájába kísérte Friggát, majd a folyosón megindult a hangok irányába. Akkor pillantotta meg másodszorra a merénylőt, aki percekkel ezelőtt épp Odint próbálta megölni, sikertelenül. A nyomába eredt. Loki rögtön észrevette, hogy nem a tűdémonokkal van. Éppúgy menekült előlük is, mint az asgardi katonák elől. Valószínűleg észrevette őt. Nem tudott volna magyarázatot adni rá, de érezte, hogy a feketeruhás alak tisztában van vele, hogy követi őt. Nehéz volt tartani vele a lépést. Végre sikerült kijutnia a palotából. Egy arrafelé haladó lovas katonát kiütött a nyeregből, felpattant a lóra, és a közeli erdő felé vette az irányt. Loki is követte a példáját, azzal a különbséggel, hogy ő egy épp szabad lovat vett kölcsön. Mikor az idegen elérte az erdőt, azt hitte, most szem elől tévesztette. Vágtából ügetésre, ügetésből lépésre váltott. Egy darabig még követte az erdő mélyébe vezető utat alaposan körültekintve. Már-már azt hitte végleg elszalasztotta a menekülőt, és lovával megfordult az úton, amikor ágreccsenéseket hallott maga mögött. Hátratekintett. Egy pillanatra megfagyott benne a vér. A feketeruhás ott guggolt a mellette lévő fa egyik vastagabb, alacsonyabban lévő ágán, és egyenesen az arcának szegezte íját, lövésre készen. Akkor vette észre, hogy akit eddig üldözött nem egy férfi, akinek először gondolta, hanem egy lány. És most ennek a lánynak a gyönyörű zöld szemeivel kellett farkasszemet néznie. „Gyönyörű, de annál halálosabb"- gondolta Loki,majd, még mielőtt a lány a fejébe eresztette volna a nyilat, kérdezett valamit, hogy időt nyerjen.
- Láttalak téged. Te lőtted azt a nyilat, ami majdnem eltalálta a királyt. Miért akartad megölni? És, ami még fontosabb: ki küldött?- A kérdés még magát Lokit is meglepte. Megint csak nem tudta volna megmagyarázni, de biztos volt abban, hogy a lány nem szántszándékból akart végezni Odinnal. A lány arca azonban rezzenéstelen maradt. Majd mikor Loki ismét kinyitotta volna a száját egy újabb követelőző kérdésért, a lány még jobban megfeszítette az íjat, és lőtt. Loki hirtelen behunyta a szemét, ám a nyíl a feje mellett suhant el. Nem érezvén semmit, kinyitotta a szemét, és hátrafordult. A nyílvessző egyenesen egy tűzdémon gyomrába fúródott. Mire visszafordult, a lány már eltűnt.

A további napok eseménytelenek voltak. Legalábbis Loki szempontjából. A város már úgy ahogy kezdte kiheverni a tűzdémonok eredménytelen támadását. A herceg elmesélte találkozását az idegennel, azonban arról, hogy az illető tulajdonképpen egy lány, nem szólt semmit. Ő maga nem segédkezett a károk helyreállításában. Ideje nagy részében arról a lányról fantáziált, aki majdnem megölte...megölhette volna őt, de nem tette. A lány talán azt gondolta, hogy nem méltó arra, hogy a keze által haljon meg? Különben is, hogy lehet valaki méltatlan arra, hogy megöljék? Vagy ez is csupán egy olyan kiváltság, ami csak az uralkodóknak adatik meg? De hiszen ő is herceg, Asgard jogos trónörököse...azaz volt. Az eszeveszett ámokfutása előtt. És most? Most annyi esélye sincs a trónra, mint azelőtt. A semminél is kevesebb, ami nem sok. „Na szép! Már megint itt tartok..."- gondolta Loki elkeseredetten, és igyekezett a gondolatait elterelni néhány munkás bénázásának figyelésével, ám ez nem sokat segített.