A legutáltabb visszatérő álmaim

15 0 0

by Ragracs

by Ragracs

Aludnom nehéz, álmom csak kettő.
Csak szúr,csak szúr mind. Borzalmas fertő,
Fájdalmas álmok, mint rémes szellem.
Ezek mutatják szánalmas lelkem.

Keménynek tűnik? Nem elég puha.
Kemény füvet is töri a marha.
Nem bírok én el, nem vagyok képes.
Mesélek neked, olvasó, kedves:

"Álom az elsőm olyan gyönyörű,
Ujjamon kerek, kis fénylő gyűrű.
Fekszem a kertben, halkszavú felleg.
Felettem egy lomb, alattam meleg.

Meleg? Mi féle? Érzem, hogy égek.
Ilyenek lesznek az álom kertek?
Alattam nem fű. Ott van egy személy.
Lesek! Személye ne legyen rejtély!

Elakad szavam, ismerem ki ez:
Bolondos, kedves, sokszor kegyelmez,
Szíve ez a kert, hangja a felhő,
'S tőle éget csak a fájdalmas hő.

Ez nem valóság. Nem én fekszem itt.
Nem rám mosolyog, szemet nem rám nyit.
Nem lehetek kint. Benti vagyok én.
Nem fekhetek így kellemes térdén.

Miért kell látnom, 'hol nem lehetek?
Nekem e' világ túlzottan kerek.
Jobb kell ő neki, mint magamfajta.
Nem jár nekem más, csak üres pajta.

E' csoda túl nagy, nem enyém e' kert.
Szúrt engem e' kép. Csakis bajt kevert.
Szeme, mint gyémánt. Oly' keményen szúr.
Nem lehetek én e' kertben az úr.

'Ki rajta fekszik, nálam jobb ember.
Tűnik is már el. Mindenhol kráter.
Nem láthatom már a kert legmélyét.
Nincs semmi, nincs rossz, se tudás, se tét.

Nincs én bennem szív. Nem szerethetek.
Érzem, helye kong. Üres érzékek.
De az álom más. Van nekem szívem.
Drágakövet lát, s' melegít engem."

"Második álom, az igazi én.
Szívem helyén por, arcom csupa szén.
Minek lemosni? Úgy sincs semmi kincs.
Égen felhő sincs, s' nincs fölötte tincs.

Munkapadom zeng: süv-süv és dink-dunk,
Hegedű a világ, húrjai vagyunk.
Tudom magamról, milyen húr vagyok:
>>E<< húr személyem, nekem tégla sok.

Cserélem a húrt, folyton elszakad.
Tégla szerelem elől csak szalad.
Imádom én ezt. Oly' mulatságos.
Dolgozom, játszom. Nem zúz szét egy kos.

Nem teljes élet, de nekem elég.
Fél fenék is jó, kerek egészség,
Félen is ülök, kényelem megvan.
Kosz az otthonom, s' szép jövőm porban.

Játék függőség, ujjam úgy koppan.
Rajzfilm függőség, nézem nyugodtan.
Ez vagyok, látod? Nyomor motivál.
Nincs jól gondozva arcomon szakáll.

Ne érjél hozzám! Nem tűrök embert.
Mesék a szerem. Csak szedem a szert.
Egyedül vagyok teljesen boldog.
Szemembe sok rajz jó társként forog.

Igen, már látom, ez karadt nekem.
Kopár a szoba, kopár a terem.
De ott mit látok? Egy fénylő kis kés.
...Törvénytelenül nevetve nézés.

Ez rabol el csak. Belső magányom.
Nincs bennem semmi, csak egy gyenge rom.
Ennyi volt, húz, húz.Oly' vicces érzés.
A téboly elvisz. Beránt ez a kés."

Ennyi volt...
Költészet az álom, de vége ocsmány.
Rímem széttört, képem sötét.
Mikor ezek után felébredek,
a fejem
megannyi
furcsa darabban
jár
és, a
halálon gondolkozok...