Az erdei tündér (BEFEJEZETT)

5.rész

Igor pov.
- Menjünk enni. - javasolta Thomas és a két fiú vállára simított - Erre majd vissza térünk később.
Mind elmentünk enni. Szerettem volna Vladimir mellé ülni, de Mark pillantása miatt elvetettem ezt az ötletet. Számat húzva néztem és inkább saját ételemmel törődtem. Evés alatt a fiúk végig Thomastól kérdezgettek. Vladimir néha akart tőlem kérdezni, de Mark ilyenkor leállította őt. Látszott rajta, hogy megijesztettem és kicsit fél tőlem. Kifogom engesztelni, de előtte Markkal kell beszelnem. Lementünk a partra sétálni, most alkalmas volt a pillanat.
- Mark!
- Ha még egyszer meglátlak az öcsém közelében véged, érted?
- Bocsánatot próbálok kerni és egy kis segítséget szeretnék! - tettem fel kezeim védekezőleg.
- Miért segítenek én neked?
- Mert tudod, hogy Vladimir annak örülne. - mondtam mire megadóan felsóhajtott.
- Rendben!
Oda engedett a habokkal játszadozóhoz. Mosolyogva táncoltatta ujjait benne és halkan dúdolt egy szép dallamot.
- Vladimir...
- Oh.. - felállt, de megfogtam a kezet.
- Vladimir ne haragudj rám. Nem lett volna szabad kiabálnom.
- Semmi baj, megértem! - motyogta halkan - Thomas nagyjából elmagyarázta a helyzetet. Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni téged.
- Te ne haragudj, amiért így viselkedtem! - simogattam kézfejét.
- Én nem haragszom rád. Ugye te se rám?
- Istenem, dehogy!
Óvatosan megöleltem és lágyan hajába csókoltam, mire elpirult. Mosolyogva simogattam hát, míg jól esően felsóhajtott.
- Mi volt ez? - kérdezte ijedten.
- Micsoda?
- Ez a... Ez a fura érzés itt. - mutatott az alhasara. Nagyot nyeltem és elvörösödve elnéztem róla. Megköszörültem a torkomat, majd tarkómat vakartam zavarba jőve - Ez is olyasmi mint a szerelem?
- Valami olyasmi...
- Az jó! - mosolygott ártatlanul, ami édessé tette őt, mégis zavarba ejtő volt. Pontosan tudtam, hogy mi okozhatja azt az érzést és egyszerre találtam imponálónak, és zavarba ejtőnek.
- I-igen az. - feleltem.
Vladimir kérésére ezután mezítláb sétáltunk a tenger parton és élveztük a kellemesen hűs vizet. Aztán este visszamentünk a hotelba és ott a szobában ismét kifésültem Vladimir hosszú haját. Látszott rajta, hogy élvezi mert végig mosolyogva kukucskált a tükörből. Ez mosolygásra késztetett, amitől ő pedig elvörösödött.
- Vladimir! Az az érzés, amit a parton ereztél.
- Már tudom mi volt. Thomas elmagyarázta.
- Óh, igen?
- Igen és... Azt hiszem szeretnek tovább menni.
Közel bújt hozzám és bátortalanul adott ajkaimra egy csókot. Kitágult szemekkel néztem rá, majd vállánál fogva eltoltam picit.
- Várj egy pillanatot kis tündér!
- Mi... Miért? Te nem érzed azt az érzést?
- Nem erről van szó! - kuncogtam és az arcára simítottam.
- A-akkor...?
- Én is érzem, de nem érzem helyén valónak, hogy megtegyük. - erre picit értetlenül nézett - Már mint... Ismerjük meg jobban egymás és majd utána vissza térünk erre.
- Biztos?
- Igen, nem aggódj! - csókoltam meg finoman az ajkait és a szája szelét is. - Én is kívánlak téged.
- Ennek örülök! - mosolyodott el és szorosan megölelt. Szegény annyira naiv, de mégis ez benne az egyik legvonzóbb dolog. Aznap bekesen aludtunk. Én lementem reggelit keresni, amíg Vladimir tovább aludt.

Vladimir pov.
Nyugodtan aludtam egészen egy kopogásig. Felvettem a ruhámat és kinyitottam. Egy piros ruhás úr volt egy nagy csokor virággal.
- Mrs. Victoria Rossnak. Az apósa küldi és azt üzeni, hogy varja magát reggelire, most. - mondta.
- Tessék? - lepődtem meg és elvettem a szép virágokat.
- Jól értette kisasszony. - bólintott - Ha elkészült, kérem kövessen!
Becsuktam az ajtót és elkezdtem felöltözni. Igor nélkül elég nehéz volt, de végül megoldottam és követtem az urat. Igor apja egy asztalnál vart.
- Szép jó reggelt kedveském! - mosolygott rám, de volt valami furcsa ebben a mosolyban.
- Jó reggelt Mr. Ross! - feleltem zavartan, mikor kihúzta nekem a széket. Leültem és rámosolyogtam.
- Szóval? Hogy ismerkedtél meg a fiammal?
- Óh, az erdőben.
- Ezt hogy érted kedves? - lepődött meg.
- Ööö... Én virágokat szedtem és ő is ott volt. Megtanított koszorút fonni.
- Mit keresett egy szép hölgy egyedül az erdőben?
- Én... - kerestem a szavakat, mert valami azt sugallta ne mondjam neki el az igazságot.
- Victoria!
Egyszer csak megláttam Thomast, aki felém sietett.
- Elnézést, de maga ki? - kérdezte Mr. Ross.
- Igor egyik barátja vagyok! - lépett mellém, majd hozzám fordult - Mar égre-földre keres téged!
- Én hívtam meg a kedves menyemet reggelizni. Megmondhatja a fiamnak, hogyha beszélgetni akar itt megtalál minket. - mondta Mr. Ross ellentmondást nem tűrően.
- Sajnálom, de a fia kimondottan megkért, ha megtalálom a párját kísérjem el. - felelte Thomas.
- Akkor várnia kell mert mi épp beszélgettünk!
- Thomas! Semmi baj! Szólnál Igornak, hogy jöjjön ide? - leptem közbe.
- De...
- Ne aggódj. - mosolyogtam rá, mire közelebb hajolt egy picit.
- Rendben, de ne mondj neki semmi személyeset! - mondta, hogy csak én halljam. Elment szólni, én pedig itt maradtam.
- Szóval, az erdőnél tartottunk.
- Igen. - feleltem bátortalanul - Éppen virágot szedtem, mert... mert édesanyám beteg! Igen, ezért! Hogy jobb kedve legyen tőle!
- Óh, ezt sajnálattal hallom. Hogy van most édesanyád?
- Már meghalt.
Szomorúan hajtottam le a fejemet.
- Részvétem. - kezét enyémre akarta tenni, de elhúztam sajátomat.
- Victoria! - hallatszott Igor hangja. Rám kaptam fejemet, míg ő hozzánk sietett.
- Szerbusz fiam! - köszönt neki apja és még fel is állt helyéről. Igor megfogta a kezem és maga mögé húzott.
- Maradj távol a feleségemtől!
- Igor...? - kérdeztem halkan, de nem figyelt rám.
- Már miért ne beszélhetnék a menyemmel?
- Mert én ismerlek téged és pontosan tudom, hogy mit akarsz. Viszlát. - mondta és elmentünk.
- Igor mi volt ez? - kérdeztem mikor kiértünk az udvarra.
- Vladimir, az apám egy perverz! Az összes szobalényt megerőszakolta a birtokunkon és ez sem volt elég neki!
- Úgy érted, hogy...
- Igen, akaratuk ellenére feküdt le velük. - jelentette ki komoran.
- Ez szörnyű!
- Az. Érted mar! Nem akarom, hogy a közelébe menj mert ő nem a lányának tekint téged. - simított az arcomra.
- Megértettem. - fogtam meg kezét és rá mosolyogtam - Köszönöm.
- Nem hagyom, hogy bántson téged! - rázta meg fejét és ajkaimra helyezte sajátjait. Nagyon jól esett a törődése és a figyelme. Felmentünk a szobába. Ott nem engedett el, hanem szorosan fonta karjait körém. Érintése nyomán újra éreztem a bizsergést bőrömön.
- Igor, jól vagyok. - simítottam karjára lágyan.
- Szeretlek. - suttogta és az arcát a hajamba fúrta.
- Tessék? - kérdeztem lefagyva, mire még jobban hozzám bújt - Mond újra, kérlek!
- Szeretlek Vladimir. - suttogta.
- Én is téged. - motyogtam és a nyakába borultam. - Én is téged!
- Kis tündér... - csak ölelt tovább, míg én mosolyogva hajoltam ajkaira egy csókért. Eltűrte a hajamat a homlokomról és az arcomra simított - Vladimir... Ha meg mindig akarod...
- Igen, szeretném. - jöttem zavarba - De csak, ha te is szeretnéd... Nem akarom rád erőltetni magamat...
- Erről szó sincs! Én is szeretném, most már döntöttem.
És ezzel az ágyra nyomott. Sosem hittem, hogy ilyen érzést fogok átélni. Ahogy ajkai testem minden egyes pontját megérintették és ahogy kezeivel lágyan simogatott, mind új volt. Ahogy a fülembe suttogta, hogy mit fog velem tenni és hogyan, bele remegtem. De ahogy láttam ő is remegett, hogy vissza kell magát fognia miattam.
- Igor... Miért fogod vissza magad?
- Olyan gyönyörű vagy. Felek, hogyha nem fogom vissza magam akkor fájni fog neked.
Arcára fogtam két kezemmel és közelebb húztam magamhoz, majd nyakába karoltam.
- Tudom, hogy nem fog. - suttogtam közénk - Mert te vigyázol rám, nem kell féltened. Érted kibírom, legyen az akár mekkora!
Nem teljesen gondoltam át ezt a mondatot. Fajt, nagyon, de ez jó fájás volt, ami után sokkal jobb lett, sőt mar csodálatos. Igor nevét ismételgettem, minden egyes kis mozdulatnál. Ő pedig szemeimbe nézve díjazott csókjaival és nevem sóhajtásával. A végén rám borulva kapkodtuk a levegőt, míg testem intenzív remegését próbáltam csillapítani. De ahogy éreztem ő sem volt másképpen. Aztán hirtelen mintha egy villám csapott volna a testembe, egy felpezsdítő érzés járta át minden porcikámat.
- Mi a baj? - kérdezte meglepetten az izmos test, mire remegve húztam magamhoz őt.
- Olyan furcsa érzés! - sóhajtottam fel - De egyben jóh!
Valami furcsa anyag miatt ragadtunk, ami belőlem jött ki.
- Ezek szerint jól csináltam. - lihegte Igor és átölelt.
- De mi ez? - kérdeztem, mire kuncogva megrázta fejét és elhúzódott tőlem, ami újfent furcsa érzés volt.
- Gyere, megmosdatlak. - tekert a lepedőbe és felemelt. Ott aztán elmagyarázta, hogy ez akkor történik ha az ember testi gyönyört él át. Elvörösödve bólintottam és hagytam, hogy segítsem mosakodni. Amitől újfent zavarban voltam. Mellkasának dőlve hallgattam szíve gyors ütemét, míg ő mellkasomat simogatta.
- Igor... Talán a végzet hozott össze minket?
- Lehet. Miért kérdezed?
- Mind kettőnknek meg voltak a maga rossz korszakai a múltban... - kezdtem bele - De, ha ezek nem lettek volna, mi soha nem találkozunk.
- Az biztos... - simított az arcomra. - Hogy te vagy a legjobb, ami valaha történt velem. Ne haragudj, hogy a feleségemnek hisznek.
- Igor! Mi lenne ha tényleg a feleséged lennek?
- Mi...? Már mint... - zavarodott kicsit össze - Még meg sem kértem a kezedet rendesen és udvarolni sem udvaroltam neked kellően!
- Nekem nem számítanak az ilyesmik. - ráztam meg fejemet.
- Úristen... - motyogta mire egy kicsit megijedtem, de csak megcsókolt. - Hát tényleg van szerelem első látásra.
- Igen. - öleltem meg, amire boldogan viszonozta. Hamarosan elmentünk aludni és persze szorosan Igorhoz bújtam. Vajon Mark mit fog szólni ehhez az egészhez?